2015. 09. 09.

Szóló busztender Düsseldorfban

Nyolcvan új szóló autóbuszt vesz a Rheinbahn. A düsseldorfi közlekedési cég a minap jelentette be, hogy 2016 és 2019 között állítja forgalomba az új kocsikat.


A düsseldorfi Rheinbahn összesen nyolcvan szóló autóbusz beszerzésére írt ki tendert. A közlekedési cég tervei szerint 2016-ban 23, 2017-ben 19, 2018-ban 17, 2019-ben pedig 21 szóló autóbuszt, összesen nyolcvan kocsit állítanak forgalomba.
A közlekedési társaság ezzel a beszerzéssel váltaná ki a 2001-2002 során forgalomba állított MAN SL263.2-es szóló buszait, valamint a 2005-ös Solaris Urbino 12-eseket. Utóbbiból húsz, előbbiből összesen 85 van a Rheinbahn állományában.
Az MAN SL263.2-eseket a korábban már beszerzett szériához kapcsolódóan rendelte meg a Rheinbahn. Az Euro 3-as motorokkal szerelt, 260 lóerős kocsik újdonsága volt, hogy a korábbi kifelé nyíló lengőajtókat befelé nyíló hagyományos ajtókra cserélték. A buszokat a Rheinisch-Bergischen Kreis támogatásával vette meg anno a Rheinbahn, részes volt Düsseldorf mellett Wuppertal, Hagen és Remschied városa is. Írásunk nyitóképén is az e szériába tartozó kocsi látható a Solingen főpályaudvara melletti buszvégállomáson.
A másik búcsúzó széria, a lengyel Solaris Urbino 12-esek végszerelésére Németországban került sor. A jellegzetes orrú kocsikból a kétajtós, szóló változatot rendelte meg a Rheinbahn, összesen 103 férőhellyel számoltak a tervezéskor. A buszokat Euro 3-as motorokkal szerelték fel és e széria kocsijai voltak az elsők, amelyek dinamikus utastájékoztató rendszert kaptak az utastérben: a kijelzőkön nem csak a következő, hanem a következő négy megálló is látszik.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.