2017. 07. 06.

Csak egy kép – Tíz év sok idő...

Akárhogyan is nézzük, egy évtized alatt sok minden megváltozhat: a vasúti közlekedésben szolgáltatót cserélhetnek, járművek kophatnak ki a flottából és az újak is beleszürkülhettek már a mindennapokba. Tíz év hosszú idő és ebből a távlatból szemlélve már-már nosztalgikus érzések kerítik hatalmába a szemlélőt. Ezúttal egy közel, néhány hét híján évtizedes fotót hoztunk, amin látszik: mennyi minden változott azóta és mennyi minden maradt ugyanolyan.


Néhány hét híján tíz esztendeje, hogy e sorok szerzője először tehette tiszteletét útitársával közösen a Rajna-Ruhr-vidéken. Az egykori iparvidéken már akkor sem a szürke gyárak és a Schimanski-féle Tetthelyekből ismert világ dominált, hiszen a nagyipar már az 1990-es évek elején megindult a lejtőn. Ekkoriban már esélytelen lett volna akár az esseni Krupp-gyárat megnézni, hiszen a járműgyártással foglalkozó telephelynek már ekkor is csak a nyomai voltak csak meg, holott 1990-ben még ICE-hajtófejet is végszereltek ott.
A Rajna-Ruhr-vidék akkoriban és azóta is megpróbálja felfedezni az ipartörténet kulturális értékeit, a csarnokokba színházi előadások és múzeumok költöznek be, a gáztározóból kilátó lesz, a zöldfelület pedig egyre csak növekszik. E terület szélén, tulajdonképpen a Rajna-Ruhr-vidéken kívül esik Wuppertal városa, ami pedig tulajdonképpen nem is létezik: Elberfeld, Vohwinkel, Oberbarmen összevonása és összenövése a Wupper völgyében tette azzá a képződményt, amivé. Nemhiába hívták a mai főpályaudvart 1992-ig Wuppertal-Elberfeldnek.
Mai felvételünk azért ennyire a régmúltba nem kalauzol vissza: mindösszesen csak alig évtizedes távolságra merészkedünk: 2007. szeptember 1-jét mutatta a naptár, amikor a fotótechnikailag talán kevéssé értékelhető, de közlekedéstörténeti szempontból mindenképp érdekes kép elkészülhetett.

(fotó: Halász Péter)

A képen látható vonat éppen Hagen in Westfalen felől érkezett az első vágányra, majd rövid tartózkodás után indult tovább Düsseldorf, Mönchengladbach és Kaldenkirchen érintésével a hollandiai Venlo felé. Az RE13-as viszonylat, a „Maas-Wupper-Express” ekkor még a DB Regio kezében volt, 2009 decemberétől vette át az Eurobahn a közszolgáltatást. Így hát teljesen hétköznapinak számított még 2007 őszén is a 111-es sorozatú mozdony által vontatott, a nyugat-német vasút számára többezres sorozatban épített n-Wagenekből álló szerelvény. De előbb maradjunk a mozdonynál, ami egészen úgy fest, mintha a minap jött volna ki valamelyik főműhelyből!
És ez valóban igaz is: 2007. március 29-én, a felvétel készítése előtt egy szűk fél évvel kapott IS630-as szintű fővizsgát a gép a dessaui főműhelyben. A 111 014-es nem mellesleg 1975. december 3. óta szolgálja a (nyugat-)német vasutat: ekkor vették állományba Münchenben. A bajor fővárosban 1997-ig maradt, ekkor került át előbb Dortmundba (1997–2005), majd Kölnbe (2005–2015) és végül ismét Dortmundba. A mozdony utolsó főjavítását, egy IS930-as szintű vizsgát 2015-ben kapott dortmundi otthonában, majd a rá kiszabott futásteljesítményt elérve 2017. február 8-ával leállították és selejtezték is. Az eredetileg a nyugat-német, 36 pólusú távvezérlő vezetékkel (KWS, Konventionelle Wendezugsteuerung) és ZWS-el, ZDS-el, FMS-el és az emeletes kocsik ajtóvezérléséhez szükséges TAV-val is ellátott gép ma már csak alkatrészbánya a többi jármű üzemeltetéséhez.
A mozdony mögött futó személykocsik bizony szintén nem mai darabok, java részük az 1960-as és az 1970-es években készült és több felújításon is átestek. Ma már azonban a Rajna-Ruhr-vidéken és általában Németországban nagyítóval kell keresni az n-Wagenekből álló vonatokat, mert hát való igaz: a klíma helyett csak lehúzható ablakok vannak benne és jobbára egy kocsiban csak úgy 70-90 ülőhely akad, ami semmi esetre sem korszerű megoldás. Viszont cserében kényelmes és robosztus, pont olyan, amit egy hivatásforgalmi járműtől el is vár az ember. E sorok szerzője még utazhatott a 120-140 km/h-val robogó n-Wagen-szerelvényeken és utaskomfort tekintetében semmiben sem rosszabb egy emeletes kocsinál, de sokkalta jobb a manapság közlekedő, túlzsúfolt, agyonszékezett motorvonatoknál.
Mint említettük fentebb: tíz év nagy idő: a 2009 óta itt közlekedő fehér FLIRT-motorvonatok beleszürkültek a mindennapokba, ma már éppen annyira nem feltűnőek, mint 2007-ben voltak az ingavonatok. Sőt, egy újabb szolgáltatóváltásnál már lehet, hogy a FLIRT-motorvonatokra is nosztalgiával gondolunk majd – ki tudja?

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.