2019. 10. 25.

Hétvégi gyors – 2019. október 19-25.

Javulnak az ülések az ICE-ken. Továbbra is kocsihiánnyal küzd Zürich. Eközben Ostrava városába megérkezett az összes „svájci” villamos. Tovább terjed a Fairtiq. Elkészült az első felújított IC2000. Távozott a szlovák pályahálózat-működtető vezetője.


Kocsihiány okozta hálózatigazítás Zürichben


Zürich | Svájc – Svájc legnagyobb városában továbbra sem sikerült orvosolni a villamoshiányt, így a helyi közlekedési vállalat (VBZ) kénytelen ismét változtatásokat eszközölni, hogy meglegyen a megfelelő mennyiségű kiadható kocsi, amíg végre jövőre forgalomba állhat az első új Flexity. Ezeknek november 15-én lesz a tervek szerint az első zürichi próbajáratozása és jövő nyáron állhatnak forgalomba.

Ennek következtében november 25-étől az alábi változtatások lépnek életbe: a 8-as vonalon ismét megjelennek az alacsonypadlós kocsik, miután elég nagy felháborodás volt belőle, hogy ez teljesen magaspadlós vonallá vált. A 15-ös vonal csúcsidőben is 15 percenként fog közlekedni a jelenlegi 7,5 perc helyett. A 12-es vonalon pedig megjelennek a Tram2000 magaspadlós szerelvények is, igaz azok alacsonypadlós középrésszel ellátott Sänfte altípusai. A két régi Mirage kocsi pedig csatoltként, a 13-as vonalra lesz beosztva. A fejlesztésekért cserébe a 17-es vonalat megszüntetik, helyét a 6-os és a 10-es veszik át. A 6-os ezentúl Bahnhofplatz/HB illetve Bahnhof Enge helyett Werdhölzliig jár majd. A reptéri 10-es járat csúcsidőben Albisgütliig, csúcsidőn kívül hétfőtől szombatig este 8-ig Bahnhof Engeig jár majd, a maradék időben marad a jelenlegi Bahnhofplatz/HB. Ezzel egy újabb vonal jön létre, aminek időponttól függően az egyik végén 3 különböző végállomás van azonos viszonylatjelzéssel.

A nosztalgiaflottából visszahozott két Be 4/6-os jelzésű Mirage kocsira még egy ideig szükség lesz, azonban nemsokára csatolva láthatjuk őket a 13-as vonalon
(fotó: Berky Dénes)

Alternatívaként felmerült másik közlekedési társaságoktól való járműkölcsönzés, de a választék eléggé korlátozott volt a méteres nyomtáv miatt, így nem találtak alkalmas járműveket. Bázelből kaptak volna, de a járművek túl alacsonyak a zürichi peronokhoz, ahogy a Forchbahn kocsijai sem passzolnak a hálózat többi részéhez. Gondolkoztak még buszos pótláson is, viszont ebben az esetben sok megállónál akadtak volna komplikációk, mivel azok nem járhatóak be busszal.


Teljes Ostrava Tango flottája


Ostrava | Csehország – Közel másfél évvel az első Stadler Tango NF2 forgalomba állása után megérkezett a negyvenedik villamos is a DPO (Dopravní podnik Ostrava) Poruba városrészben található kocsiszínébe. A „közepes” méretű (24,9 méter hosszú), teljes hosszában alacsonypadlós villamosok szállítása nagy lépés volt a svájci gyártó számára, hiszen korábban csak hazai gyártóknak sikerült nagy tételben villamost értékesítenie Csehországban. A helyi Tango-k megbízható tagjai az állománynak, különösebb meghibásodások nélkül teljesítik a kilométereket. A hétköznapi kocsikiadás ötödét, a hétvéginek már az egyharmadát ezek a járművek adják. Az első, 1701 pályaszámú villamos már a 110 ezredik kilométerén is túl van. A DPO következő tenderét a Škoda Transportation nyerte, így ők szállíthatják a nagy kapacitású villamosokat. A tervek szerint 2023-ra az összes Škoda ForCity Smart megérkezik és ezzel az ország legkorszerűbb villamosflotta lesz Ostraváé.

Az első fecske, vagyis a 1701-es pályaszámú Stadler Tango NF2,
2018. augusztus 13-án, az első üzemnapon Martinov végállomáson
(fotó: Mellár Marcell)


Száz új elektromos jármű Brnoba


Brno | Csehország – A morva város közlekedési társasága is kiírt pályázatot elektromos meghajtású járművekre. Villamosból 40 darabot várnak, amelyeknek egyesével legalább 230 fő befogadására kell alkalmasnak lenniük, amelyből 60 ülőhelynek kell lennie. Az érkező járművek hossza 29 és 31 méter között kell lenniük (nagyjából egy két kocsiból álló T3-asokból álló szerelvény hossza), oldalanként legalább 5 ajtóval. A villamosoknak minden modulban forgóvázzal kell rendelkezniük, így még a hazai piac egyes típusai is kiestek a versenyből. A teljes hosszban alacsonypadlós kialakítást és az utastér klímaberendezéssel való ellátása már szinte magától értetődő. A DPMB az új típussal hosszú távra, legalább 25 évre tervez. Trolibuszokból 60 új kocsival terveznek, de az a pályázat még csak az előkészítés fázisában van, egyelőre a gyártókkal zajlanak az egyeztetések. Érkezésük esetén nem csak a „kocka” Škoda trolik, de az újabb, alacsonypadlós 21Tr és 22Tr típusok cseréje is megtörténne.

Hosszú villamosokból így sincs hiány, de az első KT8-asok már a harmadik X-et is betöltötték.
A képen szereplő 1715-ös és 1722-es pályaszámú ugyan még nem, de hiába az alacsonypadlós
középrész, lassan az ő cseréjükről is gondoskodni kell
(fotó: Mellár Marcell)


Úton az első felújított IC2000


Olten | Svájc – Az SBB IC2000-es emeletes intercity-szerelvényeinek felújításáról korábban már részletesen írtunk. Mostanra elkészült az első teljes szerelvény, amelyet már be is vetettek a Zürich és Bern közötti IR17-es vonalon. Ez még csak a prototípus szerelvény, amelyen utasüzemben is tesztelik a változtatásokat. Az így szerzett tapasztalatokkal pedig véglegesítik a részleteket is, majd még idén beindul a sorozatgyártás is Oltenben, ahol egyszerre akár 14 kocsin is dolgoznak majd.

Új színekben pompáznak az SBB IC-flottájának alapját képező emeletes kocsik
(fotó: SBB)


Indul a Fairtiq Ausztriában is


Bécs | Ausztria – Nem telik el hét anélkül, hogy a svájci központú start-up, a Fairtiq terjeszkedéséről írnánk. Ezúttal az automata, GPS-alapú jegyrendszerre az ÖBB által kiírt tenderen került ki győztesen a Fairtiq. A sajtóközlemény szerint azonban a jövő év elején történő bevezetés után nem csak az ÖBB vonatain használhatjuk majd az applikációt jegyvásárlásra, hanem Auszria minden közösségi közlekedési eszközén. Ezzel az első közös, minden társaságnál és közlekedési szövetségnél is érvényes GPS-alapú jegyrendszert vezethetik be az osztrákok Svájc után a világon másodikként. A Fairtiq-val a jegyváltás egyszerűbb, mint valaha, elég csak az utazás elején be-, a végén pedig kicsekkolni, az app pedig kiszámolja nekünk a legolcsóbb árat.


Javuló üléskomfort


Berlin | Németország – Bár nekünk nem sok bajunk volt az ICE 4 üléseivel – ahogy az a legutóbbi podcastban is hallható –, de sok utas számára viszont nem volt megfelelő. A legfontosabb változás a szövet alatt lesz: több helyen átalakítják a szivacs vastagságát és alakját, hogy több mozgásteret biztosíthassanak. A párnázottság fokozásához memóriahabos szivacsot használnak majd, ami idomul a helyet foglaló utas egyedi felépítéséhez. Nem kevésbé fontos változás, hogy az ülésvázban elmozduló ülőlap és háttámla a korábbinál 3 centiméterrel hosszabb úton mozog majd. Az új üléseket a Darmstadti Műszaki Egyetemmel és 600 különböző személlyel fejlesztették, majd 5.800 utassal is kipróbáltatták. A mintegy 60.000 új ülést jövőre kezdik beépíteni a felújításon áteső ICE 3-as és újonnan készülő ICE 4-es egységekbe.

A jelenlegi leginkább a német autóipar által használt ülések színvonalát hozza, az új egy picit kényelmesebb lehet
(grafika: Deutsche Bahn AG)


Fej hullott a szlovák vasúton


Pozsony | Szlovákia – Távozásra kényszerült nem egészen egy év után Juraj Tkáč, a ŽSR elnök-vezérigazgatója, mert pazarlóan működött az állami vállalat. A menesztéséről Érsek Árpád közlekedési miniszter javaslatára döntött a vállalat felügyelőbizottsága. Három napja még az egyik parlamenti párt által felemlegetett állításokra azzal válaszoltak hivatalos úton, hogy az elmúlt években folyamatosan nőttek a fejlesztésre fordított összegek. Juraj Tkáč 2018. november 27. és 2019. október 25. között vezette a céget, utódlásáról egyelőre nem döntöttek.

Összeállította: Adorján Péter, Berky Dénes, Hnyilicza Balázs, Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.