2021. 12. 16.

Digitalizációval sűrítenek

Bő fél évszázados történelme legnagyobb változása előtt áll a frankfurti városi gyorsvasút: digitalizálják az irányítási rendszereket, hogy jobb és bővebb szolgáltatást nyújthassanak az utasoknak.






Lecseréli a VGF a Stadtbahn-hálózaton a meglévő biztosító berendezéseit, hogy gyakoribb követést biztosíthasson a növekvő számú utasnak. Ennek első lépéseként a már évtizedek óta működő jelfogós berendezéseket fokozatosan átépítik a jóval korszerűbb CBTC elvűre, amit helyben DTC-nek, azaz Digital Train Controlnak hívnak. A felszíni szakaszokon látra, az alagúti szakaszokon térközi közlekedés van érvényben és utóbbinak a kapacitáskorlátját feszegeti a mostani menetrend is, így nem meglepő módon több innovációs törekvés egyik eredőjeként alakult ki az igény erre a megoldásra. A számítások szerint akár 25 százalékos kapacitásnövelést is elérhetnek, miközben az energiafelhasználás 20 százalékkal csökken. A jövőben a legforgalmasabb A jelű fővonalon (U1, U2, U3 és U8 jelzsű járatok) megvalósítható lesz a 2 perces követés, így a mainál is metrószerűbb üzemet biztosítanak majd.

A DTC ugyan csak a felszín alatti pályákra koncentrál, a felszíni szakaszokon is fut egy program MIND(+) néven. A multimodális, intelligens, fenntartható és digitális szavak kezdőbetűiből álló rövidítés mögött a közösségi közlekedés priorizálását előmozdítani hivatott beavatkozások rejlenek, amik szintén szükségesek a gyakoribb követés megvalósításához, hiszen csak a kínálat növelésével lehet módváltásra ösztönözni az egyéni közlekedést használókat, a CO2-kibocsátás fő okozóit. Ide tartozik többek között a jelzőlámpák forgalomfüggő vezérlése, a kizárólag buszok és villamosok által használható útirányok kialakítása, hogy a közeli jövőben a mainál könnyebb legyen közelekedni a városban.

Az infografikán a legérdekesebb a GoA2 felirat, miszerint csak az alagútban közlekedik majd önállóan a szerelvény, az ajtókezelés és az elindulás továbbra is a járművezető feladata marad
(grafika: Siemens)

A beruházáshoz szövetségi és tartományi támogatás is érkezik, az erről szóló okmányt hétfőn adta át Tarek Al-Wazir hesseni közlekedési miniszter. A 95,3 millió eurós csekk mellé érkezett egy 25,5 milliós is, amiből a pályahálózatot javítják majd. A DTC teljes költsége a következő 10 évben 230 millióra rúg, a pályafelújításokra pedig újabb 43 milliót fizet majd a VGF. Az első járműveket jövő év végén szerelik föl a fedélzeti berendezésekkel, az első új irányítású hálózati elem a B jelű fővonal lesz, ahol az U4 és U5 jelzésű járatok közlekednek. Itt az Europaviertel alatti hosszabbítás is megkapja a megfelelő pályaoldali elemeket, mire 2025-ben átadásra kerül.

Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.