2023. 10. 28.

Hétvégi gyors – 2023. október 22–28.

Búcsúzó típusok. Környezetbarát állomásépület. Különleges csuklós buszt szállított a Daimler. Gyorsítanak a lengyelek.


Egy újabb korszak vége az RhB-nál


Bernina | Svájc – Folyamatos a szinte teljes flottacsere a Rhätische Bahnnál, az elmúlt héten is leállításra került egy járműtípus, ezúttal a Bernina-vonalon. Október 22-ével véget ért a nyári BEX-szezon és ezzel leállításra kerültek az ABe 4/4 III-as sorozatú motorkocsik. A vasútvonal harmadik generációs járműveit 1988-tól 1990-ig szerezte be az RhB, összesen hat darab készült belőlük és az 51-56-os pályaszámokat kapták. Az Allegrák 2008-as érkezésével a két korábbi generációt már nyugdíjba küldték, most pedig a harmadikra is sor került, köszönhetően a Capricorn-beszerzések miatt felszabaduló Allegráknak. Ezzel együtt 2024-től az RhB csak az új vonatbefolyásolóval, a ZSI 127-tel felszerelt járműveket tervez bevetni, amellyel ezeket a motorkocsikat nem szerelték fel. Persze nem lenne ez lehetetlen, sok régi mozdony is megkapta, de mivel nem olcsó mulatság, az amúgy is nemsokára lecserélni készülő járművekre nem költenek már ennyit.


A Bernina-vasútvonal legmagasabban fekvő állomására, Ospizio Berninára érkezik egy Tirano felé közlekedő személyvonattal az 56-os és ismeretlen társa. A kemény teleken is kiválóan üzemelő motorvonatokról idén év végével végleg búcsúzik a vasút
(fotó: Berky Dénes)

Az év végéig még két motorkocsi tartalékban marad, így egy Allegra kiesésekor még bevetésre kerülhetnek, de december 31-ével végleg nyugdíjba küldik őket. Ezzel egy újabb klasszikus eleme tűnik el a régi RhB-nak. Szerkesztőségünk beépített RhB-mozdonyvezetője szerint kifejezetten kár a TW III-ként emlegetett motorkocsikért, nagyon megbízható és jó menettulajdonságokkal rendelkező járművek voltak.


Áldozatok nélkül nincs fejlődés?


Lipcse | Németország – Selejtezte és ismeretlen vevőnek eladta az LVB a két városnézésre használt villamosát. Az 1700 és 1800 pályaszámú T4D-k (LVB 33g típus) a tetősarokba helyezett ablakokkal és utastéri klímával rendelkeztek, leállításukra 2021 novemberében került sor, a hivatalos közlés szerint a tető rossz állapota miatt. Az 1984-ben és 1986-ban épült motorkocsikat 2001-ben építették át, 2011-ben fővizsgát és új fényezést is kaptak. Volt egy hasonló kialakítású pótkocsi is 700-as pályaszámmal, melyet még tavasszal adott el az LVB egy magánszemélynek – az elszállításáról a helyi közlekedésbarátok oldala számolt be.

Egyedüli megmaradt különleges T3D immár az Offener Leipziger névre hallgató nyitott városnéző kocsi. 2017. júniusában egy hétre Drezdába adták kölcsön, hogy az ottani ünnepségen részt vegyen.


Könyv a leghoszabb vonatról


Luzern | Svájc – Egy évvel a sikeres rekordkísérlet után könyvet mutatott be az RhB a világ leghoszabb keskennyomközű személyszállító vonatáról. A könyvbemutatót a luzerni Verkehrshausban tartották. A Dr. Reto Wilhelm által jegyzett könyv az RhB és a kiadó Somedia webes felületein, illetve könyvesboltokban is kapható. A kiadványban az ötlet felmerülésétől a megvalósításig követhetjük a rekordot, illetve kaphatunk betekintést a kulisszák mögé.

A 240 oldalas könyvben található QR-kódok segítségével videó- és hangriportok is elérhetőek
(fotó: RhB)


Alternatív világok, egyesüljetek!


Paderborn | Németország – Hamarosan forgalomba áll az első Mercedes-Benz eCitaro fuel cell, amely az akumulátoros verziótól abban tér el, hogy van benne egy kiegészítő üzemanyagcella, amivel elméleti szinten már akár 350 km megtételére is képes lehet – a csak akkumulátorosra 320 km a gyári ígéret. A PaderSprinter a közleményében megemlítette, hogy a hivatalosan range extenderként funkcionáló hidrogénes hajtásra a korábban beszerzett tisztán akkumulátoros buszok hatótávhiánya miatt volt szükség. A pontos konfiguráció nem ismert, de a 30 km különbség nem túl acélos teljesítmény 30 vagy 35 kg gázból.

A mannheimi gyár átadócsarnokában vehette át a mindkét fél számára különlegesnek számító buszt az üzemeltető
(foró: PaderSprinter GmbH)


Gyorsabban és egyedül


Varsó | Lengyelország – 2023. október 23-án kelt rendeletében az Infrastruktúra Minisztérium elrendelte a jelzési és forgalmi utasítások megváltoztatását, mely kettő hét múlva lép hatályba. A változtások lehetővé teszik a hagyományos jelző- és biztosítóberendezések használata mellett a vonatok közlekedtetését egyetlen mozdonyvezetővel a korábbi 130 helyett 160 km/h sebességig. Emellett az ETCS Level 2 szerinti teljesen fényjelzőmentes pályák építését is lehetővé teszik. A pályahálózatüzemeltetőknek 12 hónapjuk van a változtatások beiktatására.
Azt nem tudjuk, hogy ez a lépés a munkaerőhiány kezelésére vagy az ERMTS bevezetésére született válasz, de mindenképpen érdekes dolog az alapvetően csak jelenlét-ellenőrzésre alkalmas SHP további használatának kiterjesztése.


MAN A39 (*2004 – †2023)


Berlin | Németország – 2023. október 25-én hivatalosan is kivonta forgalomból a BVG az utolsó MAN Lion's City DD buszát, ezzel lezárva egy újabb korszakot. A 2019 óta tartó folyamatot az Alexander Dennis által gyártott új emeletesek folyamatos kiszállítása tette lehetővé. Az utolsó utasforgalmi járatot a 3265-ös (A39 0150, DL07) teljesítette még október 20-án az M37-es vonalon, az utolsónak legyártott 3544 (A39 425, DL09) pedig hetek óta motorhibával állt a garázsban. A BVG hivatalosan nem búcsúztatta a típust is a közlekedésbarátok terveiben sem szerepel ilyen esemény.



Kopogtat a CVD, kellenek a villanybuszok


Budapest | Magyarország – Meghirdette a BKK az első közbeszerzést, ahol kifejezetten emissziómentes buszokkal kell jelentkezni. A kiírás szerint kizárólag elektromos meghajtású (elméletileg akkumulátoros és üzemanyagcellás is lehet) szóló buszokat kérnek 50+15 példányban, egyelőre nem meghatározott vonalakra. A beszerzéshez kiadott közlemény ugyan nem tesz róla említést, de az EU által elfogadott és Magyarország képveiselői által 2025-re vállalt 37%-os aránytól még fényévekre vannak az új beszerzések esetében a loklisan emissziómentes buszok.


Környezetbarát borostyánkő


Bitterfeld-Wolfen | Németország – Letették az alapkövét Bitterfeld állomás új felvételi épületének, mely kiemelkedően környezetbarát lesz. A tetőre szerelt napelemek a teljes energiaigényt fedezni fogjk, a fűtést távhővel oldják meg és a zöldtető miatt hűteni is kevesebbet kell majd. A homlokzatokat újrahasznosított alumínum fedi le, amely hivatalosan borostyán színű lesz. Az utasok számára pékség, kávézó, csomagmegőrző, nyilvános WC és ingyenes WLAN áll majd rendelkezésre, de a Bundespolizei és a helyi közlekedési vállalat is kap irodákat. A régi épület szerkezete annyira leromlott állapotban volt, hogy a bontás mellett döntöttek, de az anyagát újra felhasználják és főleg helyi kivitelezőkkel dolgoznak. A 2024 végére elkészülő épületet a szövetségi kormányzat, Sachsen-Anhalt tartomány, a város és a DB által közösen összedobott 23 millió euróból építik meg.

Az épület mellett szükséges mértékben a buszállomás is megújul, ahol 100 kerékpárhely is kiépül a napi 7.000 utasnak
(grafika: Vectorvision / DB AG)


Trolibuszt mindenhová!


Ostrava | Csehország – Még alig szállította ki a Škoda Group az utolsó darabokat az előző megrendelésből, a DPO már újabbak beszerzését készíti elő. A következő 175 millió koronás csomagba 10 önjárásra is alkalmas szóló trolibusz kerül, melyeknek a szokásos elvárásoknak kell megfelelniük. A cél a mostani autóbuszvonalak közül néhány kiváltása emissziómentes járművekkel.

Nem lett sikeres sorozat a Temsa Avenue modellre épülő Škoda 36Tr
(fotó: DPO)


Kezd összeállni az XMU-Netz


Kiel | Németország – Folyamatosan állnak forgalomba a Stadler FLIRT Akku motorvonatok Schleswig-Holstein tartományban, a héten a Kiel–Lübeck–Lüneburg és a Kiel–Kiel-Oppendorf vonalakon álltak forgalomba az első egységek – eredetileg a tavaly decemberi menetrendváltás volt a cél. A legalább 80 km távolságot akkumulátorról megtenni képes járművek számára a hálózat több pontján kellett felsővezetéket kiépíteni, ez összesen 11 km vezetékes vágányt jelent, de évi 10,4 millió kilométernyi szolgáltatást végeznek majd a járművek, amivel 10 millió liter dízelt és 26.000 tonna szén-dioxidot spórolnak meg. A projekttel a tartomány vaspályáinak 68%-a lesz a személyszállítási szegmensben elektromos meghajtású, ezzel a második helyre ugranak.

A térképen az akkumulátorosan kiszolgált vonalakat és az új építésű felsővezeték-hosszokat jelölték
(grafika: NAH.SH)


Támogatott mozdonyok


Antwerpen | Belgium – Újabb mozdonyokat vesz a bérléssel foglalkozó Alpha Trains, hogy növelje a jelenlétét a német piacon. A 15 millió eurós szövetségi támogatásal megtámogatott projekt keretében 12 új Stadler EURO9000 kétéltű mozdony érkezik 2025-ben és 2026-ban a flottába. A cégnek már 121 mozdonya és 162 motorvonata van a gyártótól.

Iñigo Parra, a Stadler Rail spanyolországi vezetője és Fernando Pérez, az Alpha Trains ügyvezetője a szerződés
(fotó: Stadler Rail AG)

Összeállította: Adorján Péter, Berky Dénes

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.