2011. 11. 21.

Újabb távolsági magánzó?

A DB AG-nak lehet, hogy újabb konkurenssel kell megküzdenie hamarosan. Az eddig jobbára különvonatokban utazó MSM Gruppe menetrend szerinti személyszállító vonatok indításában töri a fejét. Újabb magáncég száll ringbe ezek szerint a német belföldi utasok kegyeiért.


A Hamburg és Köln közötti járatokat indító HKX mellett újabb magáncég szállhat be az eddig egyeduralkodó DB Fernverkehr mellé: az MSM Gruppe eddig csak különvonatok, charter-járatok szervezésében utazott, de most úgy néz ki, hogy a menetrend szerinti forgalomban is szívesen részt venne.
Sajtóhírek szerint jövő év júniusától, a nyári menetrend életbe lépésétől „Train4You” néven napi három pár vonatot indítanának Köln és Hannover között, amely járatokat az alsó-szászországi városban megosztanák és a vonat egyik része Berlinbe, a másik Hamburgba menne. A Ruhr-vidéken Düsseldorf, Duisburg, Essen, Bochum és Dortmund kiszolgálását tervezik. Berlinben a vonatok Berlin-Spandau és a Zoologischer Garten állomásokat érintenék. A hamburgi járat pedig Hannovertől Celle és Lüneburg érintésével jutna el a célállomásra.
A napi három pár járat mellé pénteken és vasárnap további mentesítővonatok indítását is tervezi a cég.
A DB AG távolsági járatainak egy új magánvasút teremthet konkurenciát a Berlin, illetve Hamburg és Köln közötti forgalomban

A járműpark kapcsán annyit mondtak: a DB AG InterCity-járatainak megfelelő színvonalú szolgáltatást nyújtanak majd, a járműveket pedig egy külföldi állami vasúttársaságtól bérelnék. Az első időszak tapasztalatai alapján pedig saját járművek vásárlását is megfontolják.
A járműpark ennek fényében – jó eséllyel – osztrák eredetű lehet, hiszen az ÖBB áll jelenleg úgy járművekkel, hogy részben a ČD-nek, részben pedig a RegioJet-nek tudott személykocsikat el- illetve bérbeadni, de a holland vasutak is bérelnek néhány személykocsit nyugati szomszédunktól.
A távolsági forgalomban való részvételre utal, hogy a cég honlapján mozdonyvezetőket, vonatvezetőket és a cateringben dolgozókat is keresnek felvételre.
Az MSM nem az első próbálkozó lenne a DB AG mellett a távolsági személyszállításban. Azonban az eddigi kísérletek nem voltak éppen sikeresek. A Veolia-csoport korábbi próbálkozása, az InterConnex Rostock–Köln járata csúfos bukás lett; éppúgy, mint a FLEX nevű társaság Hamburg és Flensburg közötti InterRegio-pótló vonata.
Az eddigi magánvasúti próbálkozások közül egyedül az InterConnex Lipcse–Rostock járata maradt meg
(a szerző felvételei)

A Bajorországban működő Alex a Netinera érdekeltségébe tartozik, de a szolgáltatást – hasonlóan a DB Regiohoz és más regionális vasúti szolgáltatóhoz – közszolgáltatásként a Bajor Szabadállam rendeli meg és finanszírozza.
A várhatóan decemberben, sok halasztás után induló HKX esetében pedig üzemi tapasztalatokkal nem szolgálhatunk, de az biztos, hogy a DB AG ahol csak lehetett, megpróbálta hátráltatni a magánvasút indulását.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.