2014. 08. 06.

Drótot a lengyelekhez!

A politikusokkal megrakott különvonat alig másfél óra alatt tette meg a Berlin és Szczecin közötti utat. A döntéshozók ezzel is bizonyítják: érdemes fejleszteni a 140 kilométer hosszú vasúti kapcsolaton.


Az SPD politikusaival teletömött különvonat közlekedett a közelmúltban Berlin és Szczecin között. A különvonat összesen 89 perc alatt tette meg a 140 kilométeres utat és a berlini városvezetés többségét adó párt politikusai jelezték: szükségesnek tartják a két város közötti vasúti kapcsolat fejlesztését.
Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a mostani, közel két órás menetidőt jelentős mértékben, alig több mint egy órára szeretnék csökkenteni. A politikusok elővették a „régen minden jobb volt” kártyát is, mondván a II. Világháború előtt a két város közötti távot a vonatok mindössze másfél óra alatt tették meg. Igaz, a politikusi különvonat is csak azért futott ilyen jó időt, mert a két végpont között nem állt meg a szerelvény.

A két város közötti kapcsolat fontos és igénylik az utasok – ám a kínálat csekély
(fotó: Halász Péter)

Jelenleg viszont közvetlen kapcsolatot csak két (bizonyos napokon három) pár vonat biztosít, a többi esetében Angermündében át kell szállni az utazni vágyóknak. A fejlesztés viszont azzal jár, hogy a vonalat kell újítani és a tervek szerint legalább 160 km/h-s tempóra alkalmas lenne – jelenleg a 120-as pályasebességet számos 50-60 km/h-s korlátozás szakítja meg az Angermünde és Szczecin közötti szakaszon.
Az egykoron Stettinként emlegetett városba Berlin felől villamos vontatással jutnának el – itt viszont tisztázni kell számos kérdést: hiszen maga Szczecin főpályaudvara villamosított, ám a PKP-nál divatos 3 kV-os egyenárammal, míg a német hálózatban közismerten 15 kV 16,7 Hz-es váltóáram leledzik. A felmerült megoldási lehetőségek között a legegyszerűbbnek tűnik az, hogy végigviszik Szczecin pályaudvaráig a német rendszert, de a lengyeleknek ez a megoldás nem tetszik. Így valószínűleg a határponton találkozik majd a két rendszer, amelynek használatához viszont többáramrendszerű mozdonyok és motorkocsik szükségesek. A vonalon jelenleg 628-as és 646-os sorozatú motorkocsik közlekednek; korábban a Prága és Szczecin közötti az időközben megszűnt EuroCity-járatot Berlintől a DB Fernverkehr 234-es sorozatú Ludmillái továbbították.

A Berlinből érkezett RE szerelvénye fordul is vissza Szczecinben, de csak Angermündéig megy – kevés a közvetlen járat a két város között
(fotó: Óvári Péter)

A teljes pályafelújítás és villamosítás a becslések szerint mintegy egy évig tartó teljes vágányzárat jelent. Ez látszólag nem okozhat problémát, hiszen jelenleg a VBB becsélései szerint hétköznap mintegy 600, hétvégén napi 900 utas lépi át vonattal a német-lengyel határt. A munkák eredményével 2020 környékén találkozhatunk majd, ahogy azt a korábbi szándéknyilatkozatban Peter Ramsauer német és Sławomir Nowak lengyel közlekedési miniszter már jelezte a vasútvonal fejlesztése kapcsán.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.