2014. 08. 05.

Megjött az első adag

Immáron nyolcvan Mercedes-Benz Citaro 2-es közlekedik az osztrák fővárosban. A járművek szolgálatba állításával lezárult az első sorozat szállítása a Wiener Linien számára.


Immáron nyolcvan szóló és csuklós Mercedes-Benz Citaro 2-est közlekedtet Bécsben a Wiener Linien. A járművekkel jelenleg a 7A, a 9A, a 35A, a 48A és az 57A vonalakon találkozhatnak az utasok és ezzel lezárult az első széria szállítása.

A legújabb kocsik a szóló Citaro 2-esek – itt éppen az 57A vonalán láthatjuk egyiküket

A Wiener Linien tervei szerint 2016-ig a jelenlegi flotta felét lecserélik és összesen 223 új kocsit állítanak forgalomba. A következő év során a Mercedestől összesen 55 csuklós és 20 szóló autóbusz áll majd forgalomba – az első kocsik az év elején, a 13A vonalán jelennek majd meg, ahol a mostani szóló járműveket csuklósokra cseréli a cég. Itt kismértékű ritkítás mellett is 56%-kkal növelik majd a rendelkezésre álló férőhely-kapacitást.

A buszflotta cseréjének két alappillére: a Siemens-Rampini villamos hajtású midibusz és a csuklós Mercedes-Benz Citaro 2-es csuklós a Spetterbrücke garázsban pihen
(fotók. Magyarics Zoltán)

A bécsi közlekedési szolgáltató akkor határozta el a buszpark cseréjét és egyben az üzemanyag-technológia váltását, amikor kiderült, hogy az addigi „udvari szállító” leáll a Bécsben használt LPG-s rendszerű gázmotorok gyártásával. Az 1960-as évek óta alkalmazott rendszer helyébe tehát újat kellett találni és számos megoldást, dízel, hibrid és gázos változatokat is tesztelt a cég az elmúlt évek során. A győztes, úgy látszik, a dízelmotor lett, amelyből a lehető legkorszerűbb változatot rendelte meg a társaság, így az új Mercedes-buszokba Euro-6-os kibocsátási normának is megfelelő dízelmotorok kerültek.
A bécsiek számára pedig láthatóan fontos a környezetvédelem: a belvárosi 2A és 3A vonalán a Siemens-Rampini villanybuszai, míg a 4A vonalán a Volvo szóló hibridjei szállítják az utasokat.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.