2015. 06. 08.

Elmarad az átépítés

Meggondolta magát a BVG és egyelőre marad az „emeletes” metróvonal az U9-es vonal déli végén. Az átalakítás, hiába vannak meg a szerkezetkész építmények, túl sokba kerülne.





Még 2013-ban adtuk hírül a BVG közlése nyomán, hogy 2014-től fogva felújítják az U9-es metró déli, a Schloßstraße alatt vezető szakaszát a Walter-Schreiber-Platz és Rathaus Steglitz között. A munka nem indult meg, illetve annyiban igen, hogy kisebb karbantartási munkákat elvégeztek. Ám eredetileg azt tervezték, hogy az U10-es metró számára is előkészített „emeletes” alagútban az U9-es vonal vonatai egy szintre költöznek, így a Schloßstraße állomás esetében jelentősen csökkenhetnek a fenntartási költségek, hiszen kettő helyett csak egy peront kellene üzemeltetni. Ezen kívül pedig a végállomáson is átkerült volna a vonal a neki szánt helyre, hiszen a vonatok most az eredetileg az U10-esnek szánt állomást használják, az „igazi” U9-es állomás szerkezetkész ugyan, de üresen tátong az aluljáró mellett.

Aluljáró Steglitzben: a fal mögött az U9-es metró eredetileg tervezett, szerkezetkész állomása

Az U9-es vonatai a mélyebben fekvő, eredetileg az U10-esnek szánt állomást használják végállomásként Steglitzben

Az eredeti tervek szerint az elmúlt év végén kellett volna a munkáknak nekifogni és 2017-re készült volna el az átépítés. Ám nem kezdődtek el a munkák és még csak nem is csúszik az átalakítás. Egyszerűen nem lesz, letettek a tervekről. A fő ok az, hogy az eredetileg tervezett és a költségvetésbe is beleszámolt 12 millió eurós keret nem elegendő, azt a munkák jelentősen túllépnék, ugyanis az alagútban lévő nyíltvonali rámpák átalakítása többe kerül, mint azt eredetileg tervezték. Mivel viszont sem a város, sem a BVG nem tudja a többletköltségeket vállalni, ezért inkább letettek a projektről és a meglévő összeget a jelenlegi állapotok szerinti felújításra fordítják. Így tehát jó ideig biztosan marad Berlinben az 1970-es évek metróépítési terveinek megfelelő kivitelű elrendezés az U9-es vonal déli végén.

Marad minden a régiben, csak megszépül egy kicsit. A képen a Schloßstraße állomás peronja. Jobbra látszik a nem használt vágányokhoz vezető oldal

Korábban már megírtuk: 1974. szeptember 30-án adták át az U9-es vonal talán legérdekesebb részét: a Walter-Schreiber-Platz és Rathaus Steglitz állomások közötti vonalat. Itt a vonal két állomással bővült ugyan, de a majdani U10-es viszonylat alagútja is elkészült. A két vonal közötti átszállási kapcsolat biztosítása érdekében pedig a két új állomás úgy került kialakítása, hogy két külön szinten a peron két oldalán állna meg mindkét viszonylat szerelvénye s a legfontosabb irányok esetében csak át kellene sétálni a peron túlsó oldalára. Az U10-es azonban a mai napig nem készült el. Jelenleg az U9-es vonal a Schloßstraße és Rathaus Steglitz között a majdani U10-es vonal vágányait használja és a végállomását is majdan a tízes viszonylat használná. A többi létesítmény részben teljesen, részben szerkezetkészen a mai napig megvan. Az U10-es itt végállomásozna a tervek szerint, míg az U9-es a hosszútávú elképzelések alapján tovább vezetne dél felé s a végpontja Lankwitzban lenne. A már elkészült részeket a BVG raktárnak, illetve a katasztrófavédelem gyakorlóhelyeként hasznosítja.

Az egyik használaton kívüli vágány a Schloßstraße – a falakon lévő felirat szerint Schloss-Strasse – állomáson

A peronok közötti kapcsolatot lépcsők biztosítják. Az alsó szinten dél, azaz Rathaus Steglitz felé mennek a vonatok, fent pedig északnak tartanak, azaz az Osloer Straße végállomáshoz igyekvő járatok állnak meg a peronok egyik oldalán. A másikon az U10-esre várhatnánk...

Ha valaha is megépül az U10-es vonal, a jelenlegi tervek szerint már nem jutna el Steglitzbe. A korabeli tervek ugyanis nem számoltak az akkor éppen az NDK államvasútja, a DR üzemeltetésében álló S-Bahn-hálózattal, így bátran terveztek ezek mellé párhuzamos metróvonalakat – szép példa erre az U7-es metró spandaui ága. Azonban az újraegyesítés végleg visszahelyezte a gyorsvasutat jogaiba, így az S1-es vonallal párhuzamosan már nem terveznek metróvonalat építeni, az felesleges pénzkidobás lenne a szakemberek szerint.
Az U9-es metró érdekes történetéről korábban már írtunk, azt ide kattintva lehet olvasni. Ugyancsak beszámoltunk a „sosemvolt metró”, az U10-es történetéről, ez pedig ide kattintva olvasható.

A felújítás meglesz, az átalakítás azonban elmarad, minden marad a régiben, így Steglitzben is az U10-es állomását használják majd a vonatok a továbbiakban is. A képen egy északról érkezett F-sorozatú vonat áll a leszállóhelyen és várja, hogy a kihúzóvágányok felé indulhasson tovább
(felvételeink a 2013-as állapotot mutatják, Halász Péter készítette őket)

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.