2016. 06. 16.

Berlin–Drezda: teljes vágányzár

Mintegy másfél év alatt teljes egészében felújítják a Berlin és Drezda közötti vasúti pályát. A cél: az útátjárók megszüntetése és a 200 km/h-s tempó. A költségvetés pedig a 73 kilométeres szakaszra, ami megújul: 575 millió euró.





Összesen hetvenhárom kilométernyi vasúti pályát újítanak fel mintegy másfél év alatt: 2017 decemberére kell elkészülni a munkákkal a Baruth/Mark és Hohenleipisch közötti szakaszon. A Berlin és Drezda közötti vasúti pálya évek óta tartó felújítási programjának egyik fontos szakasza ez, hiszen a cél az, hogy a vonatok 200 km/h-val közlekedhessenek a jövőben, jelentősen lerövidítve a Berlin és Drezda közötti utazási időt. A vonalszakaszon 73 szintbeni átjárót is megszüntetnek majd, részben alul- vagy felüljáróval pótolják őket, mégpedig összesen 21 helyszínen – a többi szintbeni kereszteződés forgalma nem indokolja a megtartásukat, így azokat pótlás nélkül szüntetik meg.
Az érintett szakaszon hat vasútállomás újul meg teljesen és akadálymentesítik is őket, a jelenleg érvényes előírásoknak megfelelően.

A felújítás után a távolsági vonatok akár 200 km/h-val is közlekedhetnek – a munkák alatt pedig általában Jüterbog felé kerülnek
(fotók. DB AG)

A vasúti biztosítóberendezések is megújulnak, központi forgalomirányítás lesz és az ETCS pályaoldali elemeit is telepítik majd. A 200 km/h-s tempónak köszönhetően a távolsági vonatok 2017 decemberétől kilenc perccel gyorsabbak lehetnek, a menetidő tervezetten 1 óra 47 perc lesz.
A munkák részét képezik a 125 kilométer hosszú vasúti pálya rekonstrukciójának a Berliner Außenring elágazásától egészen Kottewitzig, amelyre összesen 575 millió eurót fordítanak.
A most sorra kerülő szakaszon augusztus 5-én kezdik a vágányzárral járó munkákat, amelyre komoly buszos pótlási koncepciót dolgozott ki a DB AG az érintett települések bevonásával, annak érdekében, hogy minden igényeit a lehető legjobb mértékben szolgálják ki. A távolsági vonatok a vágányzár idején a már megszokott útvonalon, Falkenberg (Elster) és Jüterbog felé kerülnek majd, így tesz a Budapestről érkező nappali és éjszakai vonat is. A vágányzári menetrendek a DB AG oldalán lesznek elérhetők.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.