2014. 06. 11.

Viharos pünkösdutó

Miközben Magyarországon a nyár eleji kánikula nehezíti az utasok és a vasutasok életét, addig Németország nyugati felén a hét eleji vihar okoz még mindig gondokat a vasúti és a városi közlekedésben.


Hétfőn este komoly erejű vihar vonult végig Németországon. Különösen a Rajna-Ruhr-vidék térségében okozott gondokat, házak tetőszerkezetét rongálta meg a szél vagy éppen különféle építmények dőltek össze. Összesen hat halottról szólnak a híradások. A viharos szél és a kidőlő fák, oszlopok pedig a városi és a vasúti közlekedést is komolyan hátráltatják még mindig.
A Deutsche Bahn eddigi közlései szerint az eddigi legerősebb viharral, a 2007-es Kyrill nevű orkánnal összemérhető a mostani károk mértéke vagy akár annál nagyobb is – összesítés egyelőre még nem készült. A távolsági forgalomban a Berlinből Hamburgba és Hannoverbe vezető vasútvonalakon okoz gondokat a természeti csapás, itt fák dőltek a sínekre, a vonatokat más útvonalra kellett terelni. Kasselben a vihar következtében hosszú ideig nem volt elektromos áram a wilhelmshöhei pályaudvaron sem, ahol az észak-déli irányú ICE-szerelvények is megállnak.

A DB AG információszolgáltatása nem a legjobb a Pro Bahn szerint, sok helyen szerepel olyan vonat a kijelzőkön, ami nem is jár
(fotók: DPA)

A legnagyobb a gond azonban Északrajna-Vesztfália tartományban. Itt a szövetségi rendőség helikopterek segítségével is próbálja eltakarítani a romokat a vasúti pályák mentéről. Azonban a járhatatlan pályarészek száma egyelőre továbbra sem csökken. Számos helyen sérült meg a felsővezeték, dőltek ki erősáramú vezetékeket tartó oszlopok. A DB AG adatai szerint 16 olyan vonat, amiből az utasokat már korábban evakuálták, még mindig a nyílt pályán vesztegelt szerdán délután. Düsseldorfban és Essenben jó ideig egyáltalán nem jártak és járnak a vonatok a vihar következményeképpen, a vasúti alkalmazottak megfeszített erővel próbálják meg a pályákat letakarítani és helyreállítani a megsérült infrastruktúrát.
A DB AG intézkedései nyomán a távolsági forgalomban közlekedő vonatok Köln, Hamm és Münster között nem járnak, a Ruhr-vidéket nem érintik a járatok, kivéve egyes vonatokat, amelyek Dortmumd és Wuppertal felé kerülnek. A regionális forgalomban is számos korlátozást kellett bevezetni, egyes vonatokat vagy akár komplett viszonylatokat is töröltek az időjárás miatt. Ahol lehet, buszokat indít a DB AG a vasúti szerelvények helyett.

A regionális és távolsági forgalom mellett gondokat okozott a vihar a helyi közlekedésben számos nagyváros esetében. Többek között Düsseldorfban is akadozik a Rheinbahn hálózatán a villamosok és a Stadtbahn-szerelvények forgalma
(fotó: Rheinbahn)

Emiatt is sok ingázó választotta szerdán az egyéni közlekedést, ami viszont hatalmas dugókat okozott: Északrajna-Vesztfália területén összesen 370 kilométernyi kocsisor torlódott össze az autópályákon.
Mindeközben az utasjogi érdekvédő szervezet, a Pro Bahn kritizálta a DB AG információs politikáját. Szóvivőjük a sajtónak elmondta: számos helyen az utastájékoztató rendszerek még mindig olyan vonatok közlekedését jelzik előre, amelyek nem is járnak, lemondták őket. Sajnos azonban a döntésekről az utasokat nem tájékoztatják megfelelően az állomásokon.
A városi közlekedésben is komoly gondokat okoz még mindig az időjárás: Düsseldorfban a Rheinbahn járatai még napokig nem közlekedhetnek a megszokott rend szerint. A villamos- és Stadtbahn-vágányokra fák dőltek, a  felsővezeték megrongálódott. A Rheinbahn szóvivője, Georg Schumacher a WDR számára nyilatkozva azt mondta: a következő napokban a teljes felsővezetéki hálózatot átvizsgálják és újrafeszítik a megrongálódott hosszláncokat. A Rheinbahn aktuális helyzetképe a bit.ly/RB_Sturm címen érhető el.
Hasonló a helyzet Essenben is, itt is a sínekre dőlt fák akadályozzák a közlekedést az EVAG hálózatán.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.