2017. 07. 18.

Menetrendváltás metróátadással

Az osztrák fővárosban szeptember 2-án adják át a nagyközönség számára az U1-es metró hosszabbítását dél felé: a Reumannplatztól egészen Oberlaaig járnak majd a vonatok, kiváltva ezzel végleg a 67-es villamos eme ágát. A metróvonal átadásához igazodva pedig alaposan átalakítják a térség buszközlekedését, de ehhez az időponthoz igazodva számos más változást is tervez a Wiener Linien.


Az osztrák fővárosban viszonylag ritkán változtatnak a tömegközlekedési hálózaton, de akkor viszont alaposan átformálják azt. Ezúttal (is) metróátadáshoz kötődik az új hálózat kialakítása: szeptember 2-án adják át a nagyközönségnek az U1-es vonal déli hosszabbítását a Reumannplatz és Oberlaa között.
A metró beindítása miatt magától értetődik a térség addigi villamosra hangolt buszhálózatának átformálása is, ám ezen túlmenően a Wiener Linien más, nagy horderejű változtatásokat is e nap köré csoportosított, mert így talán egyszerűbb – és bizonyos hagyományokkal való szakítás kevésbé lesz feltűnő az új metrószakasz örömünnepe közepette. Nézzük hát ezeket a változásokat!

A villamos megy, a metró jön


A legnagyobb és alapvető változást nyilvánvalóan a metróvonal térségében közlekedők tapasztalhatják. Az U1-es vonal déli hosszabbítása lényegében egy az egyben váltja ki a 67-es villamos keleti ágát, igaz, pont a metróépítés miatt a járat már évek óta nem érte el az oberlaai fürdőt, pótlóbuszok jártak már itt a villamosok helyett.
Az U1-es metró 4,6 kilométeres hosszabbítása öt állomást foglal magában, a Wiener Linien tervezi szerint az Alaudagasse (Per-Albin-Hansson-Siedlung) állomástól a városközpont, a Stephansplatz mindössze 12 perc alatt érhető majd el – jelenleg ez a villamossal és átszállás után a metróval húsz percet vesz igénybe. A hosszabbítással Bécs leghosszabb metróvonalává váló viszonylat (19 kilométer lesz „faltól falig”) kiszolgálását a csúcsidőszakban 31 szerelvény végzi majd, ez azt jelenti, hogy a reggeli csúcsban 2,5; a délutániban 3; napközben pedig 3,75 percenként járnak majd a vonatok. Az új vonalszakasz közlekedési csomópontja az Alaudagasse megálló lesz, innen indulnak majd a térséget feltáró autóbuszok és most itt van még a 67-es villamos ideiglenes végállomása is.

A 67-es vonalán közlekedő hosszú, 755-ös számú ULF kanyarodik az ideiglenes végállomásra, háttérben az Alaudagasse állomás épülete. A felvétel 2017 májusában készült, néhány hét múlva kordokumentummá válik majd ez a fotó is

A metró menetrendjével kapcsolatosan fontos azt is megjegyezni, hogy egyelőre csak minden második metrószerelvény megy majd ki az oberlaai fürdőhöz. A hivatalos indoklás szerint azért, mert így „szoktatják” a bécsieket arra, hogy tájékozódjanak, mert az U1-es vonal következő bővítése egy elágazás lesz majd innen Rothneusiedl felé. A menetrend szerint Neulaa és Oberlaa állomásokat is csúcsidőszakban 5-6 perces ütemben szolgálja majd ki egy-egy vonat, a többi az Alaudagassénál fordul vissza Leopoldau felé. Nem elhanyagolható tény, hogy az U2-es vonal seestadti hosszabbításának átadásakor is hasonló menetrendrendi struktúra volt érvényben, ezt azonban a lakóterület beépülésével folyamatosan alakítja át a Wiener Linien.

A próbaüzem már gőzerővel zajlik: itt éppen egy „Silberpfeil” érkezik az oberlaai állomásra. A vonatok közül csak minden második jön majd ki ide
(fotó: Manfred Helmer / Wiener Linien)

A Wiener Linien kitér arra is, hogy a közeli Generali Arenában tartott eseményekre a legjobb közlekedési kapcsolatot az Altes Landgut megállóhely adja majd. A stadion az FK Austria Wien otthona is.
A metróhálózat bővítésével jár együtt a villamos- és buszhálózat átalakítása is. A 67-es villamos vonala lerövidül, a jövőben csak az Otto-Probst-Platz és a Reumannplatz között jár majd, itt a mai villamosmegállótól északra fekvő hurokban fordul vissza a Quellenstraße felé a villamos. A Wiener Linien szerint jelentős mértékben javul a buszközlekedés színvonala, az inzersdorfi ipartelepek kiszolgálása nagyságrendekkel jobb lesz, valamint javul az U1-es és az U6-os metrók déli szakasza közé eső területek buszközlekedése is. Két új gyorsvasúti kapcsolatot magával hoz az új hálózat: Blumental megállónál a 67A, Klederingnél pedig a 70A járat és a Schnellbahn-járatok között biztosítanak majd átszállási lehetőséget. Ezzel a lépéssel maga Kledering község is bekapcsolódik a bécsi tömegközlekedési hálózatba, korábban a buszok ugyanis a városhatáron visszafordultak. Az egyelőre nem tisztázott, hogy a 100-as zónára (Bécs városára) érvényes jegyekkel ki lehet-e menni Klederingbe vagy sem.

A térség új közlekedési hálózata
(grafika: Wiener Linien)

Új vonalvezetést kap majd a 16A és a 17A busz, ezek elsősorban a metróvonaltól nyugatra eső részeket tárják fel, valamint kapcsolatot adnak az U6-os metró felé. A Per-Albin-Hansson-Siedlung nevet viselő lakóterületet az új 19A jelzésű körjárat szolgálja majd ki. Az inzersdorfi iparterületet a 67A viszonylat tárja majd fel a 67B-vel közösen, utóbbi eljut az U6-os metróhoz is. Érdekesség, hogy a villamospótlás miatt életre hívott, az oberlaai fürdő és a Reumannplatz kapcsolatát „hátulról” biztosító 68A és 68B járatok megmaradnak. A 70A járat szerepéről már szóltunk, ez a viszonylat Oberlaa metróállomástól indul majd.

Buszvégállomás Oberlaaban: pár éve itt még villamosok fordultak. A képen jobbra pihenő villamospótló járat megszűnik, a bal oldali 68B viszont megmarad a metró átadása után is

Ha menetrendváltás, akkor legyen nagy menetrendváltás!


A szeptember 2-i hálózati változtatást más tekintetben is kihasználja a Wiener Linien: a város más részein is alakítanak egy keveset a tömegközlekedési hálózaton – ez lesz az utóbbi évek legnagyobb átalakítása, fogalmazott Ulli Sima, a tömegközlekedési ügyekért felelős városi tanácsnok. Nézzük hát végig, hogy milyen változtatásokat tervez a Wiener Linien az U1-es metró hosszabbításával egyidőben.

A szeptember 2-i menetrendváltozásokat szemléltető infografika
(grafika: Wiener Linien)

Az U2-es vonalon bővítik a seestadti vonatok számát: szeptembertől a reggeli csúcsban minden vonat kimegy majd az új városrészbe, így bővítve a kínálatot és a külterületek felől érkező buszokhoz javítva a csatlakozásokat. A reggeli csúcson kívül viszont egyelőre továbbra is csak minden második U2-es metró megy tovább az Aspernstraßétól.

A reggeli csúcsban már sűrűbben jár majd ki az U2-es metró a Seestadtba: csak délelőtt 8-9 óra után fordul vissza minden második szerelvény az Aspernstraßénál a belváros felé

Szeptember 2-ától vezetik be a régóta tervezett hálózati változtatást a hietzingi térségben is. Ekkortól fogva a 60-as villamos a Westbahnhof és Rodaun között jár majd, a 10-es pedig Dornbach és az 58-as mai végállomása, Unter St. Veit, Hummelgasse között közlekedik majd, maga az 58-as viszonylat pedig megszűnik, ahogy a hietzingi villamosvégállomás is, teret adva az innen induló buszjáratoknak. Ez a változtatás a környező kerületek régi vágya volt: a 13. kerület ugyanis régóta igényelte a közvetlen, átszállásmentes kapcsolatot a Westbahnhofhoz – ezt most megkapták, igaz, az ÖBB távolsági közlekedése időközben elkerült onnan, így inkább városi és elővárosi közlekedési csomópontként került hozzájuk közelebb a Westbahnhof. A másik fontos érv a hosszabbítás mellett, hogy a külső Mariahilfer Straßén az 58-as vonal rövid ULF-jai helyett a 60-ason megszokott hosszú szerelvények járnak majd, ami változatlan menetrendi követés mellett kapacitásbővítést jelent majd.
Ugyancsak sor kerül a Johann-Nepomuk-Berger-Platz térségében a hálózat átszervezésére: a 2-es és a 44-es vonal külső, nyugati végpontjának felcserélésével Ottakring került közlekedésének színvonalát növelik majd, miközben megszűnik a 43-as és a 44-es villamos párhuzamossága. A JNB-projektről és az ezzel járó infastrukúra-fejlesztésekről már korábban írtunk a RegionalBahn oldalán.

A JNB-projekt keretében a 2-es villamos végállomása Ottakringben helyet cserelé a 44-esével

A Wiener Linien a változásokat soroló közlemény végére hagyta a megállóhelyek nevének megváltoztatását, amivel nem biztos, hogy minden bécsi egyetért – az osztrák főváros lakói meglehetősen konzervatívak a megállóhelyek és ahogy korábban láttuk, az utastájékoztatás tekintetében is, a mai napig nem igazán fogadták el a Wiener Linien új hangját... De nézzük a változásokat, amelyek a Wiener Linien szerint az egyértelműséget és a városlakók mellett a turisták jobb és pontosabb tájékoztatását szolgálják.

A 71-es vonalán közlekedő E2+c5-ös szerelvény 2016 adventjén – még a Kärtner Ring, Oper nevet viselő megállóban. A Wiener Linien szerint a helyiket és a turistákat is megzavarja ez a név, jobb lesz az Oper, Karlsplatz U elnevezés – igaz, hogy a Karlsplatz maga az egy háztömbbel és egy villamosmegállóval arrébb van

A Ringen lévő Stadiongasse, Parlament megállóhely a jövőben csak Parlament néven szerepel majd. Dornbach, Güpferlingstraße nevéből eltűnik az utcanév és csak Dornbach formában használja majd azt a Wiener Linien. Ugyancsak eltűnik a(z egyik) közterület nevére való utalás a Hietzing U, Kennedybrücke, és a Spitalgasse, Währinger Straße megállók neveiből: Hietzing U és Spitalgasse lesz a nevük. És a végére hagyjuk a legfontosabbat: a város talán legismertebb megállója és erről talán mindenki tudja, hogy hol van, nos az a Kärtner Ring, Oper nevet viselő megálló. Az új neve szeptember 2-ától Oper, Karlsplatz U lesz. Hogy a Karlsplatz maga egy háztömbnyire van és a metróhoz is csak az aluljáróban való hosszas talpalás után juthatunk el, az nem számít, ahogy a hagyományos körúti név elhagyása sem.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.