2023. 11. 11.

Hétvégi gyors – 2023. október 29-november 11.

Nosztalgiabusszal gazdagodott Budapest. Újabb rókák Prága mellé. Svájci villamosokat kaphat Lviv. CAF-ra szavaztak az angolok.


Az első jelek


München | Németország – 10 Vectron MS gyártásáról állapodott meg a Beacon Rail és a Siemens Mobility. A mozdonyok 6,4 MW teljesítménnyel és 160 km/h végsebességgel készülnek majd, a fedélzeten pedig Baseline 3-as ETCS lesz. Természetesen ez manapság még nem elég, ezért 10 ország nemzeti rendszereit is telepítik, hogy Hollandia és Olaszország között közlekedhessen vele az aktuális bérlője. A Beacon Rail ezekkel együtt összesen már 170 darabos Vectron-állományt tudhat magáénak az eddig eladott bő 1800-ból.

Bár augusztusban még nem volt róla szó, az egyértelműen MRCE-s múltú X4E-639 már megkapta az új gúnyáját. Viszont a VKM továbbra is a bő 20 éves, 10 éve már nevében is megszűnt Dispolokra utal.
(fotó: Beacon Rail)


Bővült a nosztalgiaflotta


Budapest | Magyarország – A Fürst Sándor Autóbusz Üzemegység kollektívájának négy évi megfeszített munkája nyomán november 10-én mutatta be a BKV a legújabb nosztalgiabuszát, egy közelítőleg az első szériát idéző Ikarus 280-ast. Az 1973-as évjáratú, 280.00 altípust megidéző járművet 1980-ban selejtezték, majd 2017-ben vásárolták vissza egy gyűjtőtől. A fővárosi cégnél már tucatnyi régi busz erősíti a különjáratokra is bérelhető állományt, melyet Szedlmajer László vezérigazgató-helyettes mutatott be a sajtó megjelent képviselőinek.

A BPI-280 rendszámot korábban egy 1989-es évjáratú 260.49-es tudhatta magáénak 2018 márciusi selejtezéséig. Az igazán éles szeműek felfedezhetnek apróbb eltéréseket, amik leginkább a piacon még elérhető alkatrészek és az aktuális előírások miatt történtek.
(fotó: Fábián Olivér)


Tschüss, Coladose!


Berlin | Németország – November 12-én lehet utoljára utazni a 485-ös sorozatú S-Bahn-motorvonatokkal Berlinben. A Hans Beimler nevét viselő mozdonygyárban (LEW) készült járműveket már többször megpróbálta kivonni az üzemeltető S-Bahn Berlin GmbH, de mindannyiszor kénytelen volt újra üzembe állítani és részben felújítani is őket. Ezúttal viszont a ZBS okozta technológiai fejlődés, illetve a teljes létszámú 483-as és 484-es sorozatok miatt eljött az utolsó szolgálat ideje. A kiadott menetrend szerint 9:57 és 13:57 között Schöneweide állomás minden vágányán áll majd egy szerelvény az S47-es és S8-as viszonylatokon szolgálva, majd 14:42-kor a Beusselstraße állomáson játszódik le az utolsó találkozás S41 és S42 viszonylatjelzéssel. A december 10-én esedékes menetrendváltásig még tartalékként megőrzik őket, később pedig az újrahasznosítás lesz a sorsuk. Az egyetlen biztosan megmaradó darab a február óta a DTMB-ben megtekinthető 485 129-1 pályaszámú motorkocsi.

2023. november 2-án már érezhetően az utolsó időszakot jelentette: szinte mindenhol vasútbarátok követték a még forgalomban lévő szerelvényeket. A képen a 484 025 és a 485 040 randevúzik a Prenzlauer Allee állomáson.
(fotó: Fábián Olivér)


Nyújtanak a csarnokon


Weinfelden | Svájc – Újraépíti a Thurbo a karbantartócsarnokát, hogy az eddigi legnagyobb flottamegújítás után is korszerű műhely álljon rendelkezésükre. A mostani csarnokot teljesen elbontják és a helyére egy 100 m hosszú új épül főleg fából és üvegből. A tetőre 300 MWh összteljesítményű napelemek kerülnek, így az energiaigény nagy részét megújuló formából nyerik. Az SBB által felügyelt építkezés befejezését 2025 közepére tervezik, a 18,4 millió frankos költséget pedig a Thurbo állja.

A kötelező ásás megvolt, jöhetnek a nehéz gépek
(képek: Thurbo)


What does the fox say?


Prága | Csehország – Újabb 30 RegioFox megrendeléséről döntött a České dráhy, így már összesen 106-ot rendeltek a lengyel PESA LINK II motorvonatokból. Az erősen kifutóban lévő dízelmotoros motorkocsik Rakovník telephelyre kerülnek, így a Prágától nyugatra növelik majd a szolgáltatási színvonalat. Ezzel a fejlesztéssel újabb 809-es, 810-es és 814-es sorozatú járművektől búcsúzik majd el a ČD 2026-ban. A megrendelés értéke 3 milliárd korona és a keretszerződésből még 54 egység hívható le.

Létezik ugyan kék-fehérben is, de Prága környékén a PID által meghatározott szürke-piros a nyerő
(fotó: ČD)


Módváltás a hajtásban


London | Egyesült Királyság – Megtalálta a legújabb járműveit a LNER, melyek eredményesen veszik majd fel a küzdelmet az üvegházhatású gázokkal szemben. A CAF által gyártott és a Porterbrook által finanszírozott motorvonatok ugyanis trimodálisak lesznek: felsővezetékes, akkumulátoros és dízel segédhajtású komponensek is beépülnek. A tízrészes motorvonatok a meglévő Azuma márkanevű, 800-as és 801-es sorozatok kiegészítéseként kerülnek a flottába, ami már most fele akkora kibocsátást eredményez, mint 4 éve. David Horne ügyvezető megemlítette, hogy 2035-re 67 százalékkal tervezik csökkenteni a kibocsátásukat, 2045-re pedig a nettó zéró a cél. A belföldi repüléshez hasonlítva pedig már most 15-ször kevesebb az emissziójuk.

Rajzon erősen hasonlítanak a Hitachi gyártmányú darabokra
(grafika: CAF)


Itt a piros, hol a piros!


Bern | Svájc – Egy héttel a Tramlink villamosok forgalomba állása után, november 7-8-án látta vendégül a Bernmobil Lviv [Львів/Lwów/Lemberg/לעמבערג/Ilyvó] küldöttségét, akiknek megmutatták a kivonásra ítélt 11 Vevey Be 4/8 villamost. A részben akadálymentes típusnak már alig egy éve van hátra forgalomban, az ukrán partnerek pedig idén év végéig döntenek a használatba vétel lehetőségéről. A Bernmobil közölte, hogy az esetleges szerződéskötéskor vételárat nem kér a villamosokért.


Nyúzzák a cseheket


Bécs | Ausztria – Újabb fázisába lépett a České dráhy egységszerelvényeinek gyártása: bekerült a bécsi klímakamrába a ComfortJet étkezőkocsija. Itt körülbelül két hónapot tölt majd a kocsi, hogy minden szükséges mérést elvégezhessenek rajta, miközben Velimben egyelőre álló helyzetben vizsgálják a különböző kialakítású kocsik közti kommunikációt. Hamarosan megérkezik Ausztriába egy négy kocsiból álló szerelvény, amivel a 200 km/h és afeletti futópróbákat végzik majd.

Egy év múlva már forgalomba is állhatnak az első szerelvények
(fotó: Siemens Mobility)


Új, de mégsem


Budapest | Magyarország – Bár a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága hatalmas fejlesztésként és a BKK-val kialkudott együttműködésként tudatta, hogy 2023. november 9-től már a vasúti jegykiadó automatából is megvásárolható lett a Ferihegy megállóhely és Liszt Ferenc nemzetközi repülőtér között érvényes egyúti jegy. A dolog apró szépséghibája, hogy a Repülőtéri buszjegy nevű jegyfajta már a megállóhely 2007-es átadása óta létezik a díjszabásban, de eddig kizárólag személyes pénztárban volt elérhető. Különlegessége a jegynek, hogy kizárólag Ferihegy kezdő- vagy célállomású vasúti menetjeggyel együtt érvényes, emiatt viszont mindösze 300 forintba kerül. Nehezítő körülmény, hogy a repülőtéren nincs sem automata, sem jegyértékesítési partner, így gyakoratilag csak a repülővel távozó utasok tudják megvenni szabályosan.
Hozzátesszük, hogy a jegyfajta a közleménnyel ellentétben nem a BKK-val közös, hanem a MÁV-START saját terméke, emiatt az elnevezése is megtévesztésig hasonlít a kizárólag a 100E járaton érvényes BKK-féle Repülőtéri vonaljegyre, ami viszont 2200 forintba kerül. Utóbbit természetesen csak BKK-s értékesítési csatornán keresztül lehet megvásárolni, amiből viszont van is bőven a repülőtéren.

Összeállította: Adorján Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.