2017. 11. 30.

ČD 380-asok: megvan a német papír

Megkapta a szükséges engedélyeket a cseh vasút 380-as sorozatú mozdonya a németországi nagysebességű közlekedéshez. Ez nyilván összefüggésben áll azzal, hogy hasonló paraméterekkel kell engedélyezni a bajorországi 102-eseket is, amelyek szintén a Škoda járművei.

SBB 2018: eltűnik az ICN vonatnem, viszonylatszámot kapnak a távolsági vonatok

Az idei menetrendváltással is készülnek némi újdonsággal Svájcban. Egységesítik a távolsági forgalom vonatnemeit, amivel megszűnik az ICN megjelölés is, illetve S-Bahn módjára beszámozzák az IC és IR vonatokat is útirányok szerint. Nemzetközi forgalomban az egy pár új trinacionális vonat kap még nagyobb hangsúlyt.

2017. 11. 29.

Kisiklott egy ICE Baselban

A vasúti fordítókorongnak számító Basel Badischer Bahnhof forgalmát néhány órára le kellett állítani a kisiklott ICE 75 miatt. A fennakadások csak üzemzárással oldódnak majd meg.

M10 nach Turmstraße, einsteigen bitte!


Hétfő óta nyilvánosak az M10-es villamos meghosszabbításának tervei, amit a helyiekkel egyeztetve dolgoztak ki. Ha a szokásos késések elkerülik a projektet, akkor már 2020 végén utazhatunk is az új vonalon.

2017. 11. 28.

Cseh kézben a Škoda

A cseh érdekeltségű PPF-csoport vette szerezte meg a Škoda Transportation többségi tulajdonát a november 24-25-én lezárult tárgyalássorozat végén.

2017. 11. 27.

Késő járművek miatt kieső bevételek


Folyamatos munkát és pénzkiadást okoznak a vasutaknak a nem határidőre szállító gyártók, mert a régi járműveket kell életben tartani és a szolgáltatási szerződések ellenértékét sem kapják meg teljes mértékben.

2017. 11. 25.

START Klub Kártya: győzött a nyilvánosság

Úgy tűnik, a nyilvánosságnak még mindig van ereje: ezúttal is győzedelmeskedett a teljesen ésszerűtlen döntések felett. Persze azért örömünk nem felhőtlen, a rendszerbe továbbra is bármikor belenyúlhatnak a nagyokosok. Egyelőre azonban úgy néz ki, minden marad a régiben a START Klub Kártyák esetén.

2017. 11. 24.

Hétvégi gyors – 2017. november 17-24.

Beárazta a Regiojet a bécsi járatait. Részben új néven szolgáltat a Csatorna-alagút. Szűkül a versenyben maradt beszállítók köre a Docklands Light Rail tenderén. GTW helyett WINK a Stadler kínálatában, először a holland Arrivánál.

2017. 11. 23.

ČD Vectron a német relációra

A Cseh Vasút bemutatta a decembertől esedékes menetrendváltástól Németországba átjáró Vectron-mozdonyainak egyikét. A mutatós megjelenésű gépek néhány hét múlva a Prága–Drezda/Lipcse útvonalon veszik át a vonatok továbbítását - részletek a kattintás után.

Csak egy kép – Felvidéki Vectron

Szépen lassan kimúlnak a Gorillák északi szomszédunk vasúti állományából. A legendás Škoda-mozdonyok helyét pedig először Pozsony és Kassa között átveszik a Siemens mozdonyai. A Vectronok persze nem ismeretlenek manapság sem a Felvidéken, igaz, eleddig a ZSSK színeiben maximum próbázni voltak a gépek. Csak egy esős őszi kép Túrócszentmártonból.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.