2016. 05. 31.

Stadtbahn-rendelés Karlsruhéból

Tizenkét új Stadtbahn-szerelvényt rendelt a Bombardiertől a karlsruhei elővárosi vonalakat üzemeltető Albtalbahn. A hatvanmillió eurós járműbeszerzés a még 2009-ben között keretszerződés alapján lehetséges.

2016. 05. 30.

Balatoni nyár – Évről évre ugyanaz?

Évről évre érdemes megnézni a MÁV-START nyári idénymenetrendjét, hiszen újabb és újabb csemegéket kínálnak. Hogy persze kinek, az már kérdés, de az idei minden tekintetben különös nyári menetrend lesz, hiszen nem csak a vasúttársaság, hanem az infrastruktúrát fejlesztő NIF is kőkeményen belekavar az ügyekbe. Nézzük hát, mire számítsunk a nyári idénymenetrend idején!

2016. 05. 29.

ICE: Negyed évszázadnyi száguldás

Az utasok hivatalosan csak 1991. június 2-án vehették igénybe, de az ünnepélyes megnyitó és átadás már pár nappal korábban, 1991. május 29-én megtörtént. Kasselben az újonnan épített Wilhelmshöhe pályaudvarra hat irányból hat ICE-szerelvény futott be, ezzel pedig kezdetét vette a nagysebességű vasúti közlekedés Németországban.

2016. 05. 27.

Alagút-felújítás – érdekes kerülővel

A Rhätische Bahn egyik alagútját felújítás miatt kizárták a forgalomból, a forgalom azonban továbbra is halad, a svájciak érdekes megoldást találtak az érintett szakasz kikerülésére.

2016. 05. 26.

Tíz éves a főpályaudvar

Tíz évvel ezelőtt, 2006. május 26-án, a labdarúgó világbajnokság előtt néhány nappal adták át a forgalomnak Berlinben a főpályaudvart. Az egykori keleti és nyugati városrész határán épült, évtizedes álmokat megvalósító létesítmény akkor és azóta is számos vitát generált, hiszen alapjaiban formálta át a német szövetségi főváros vasúti közlekedését.

2016. 05. 25.

Siklott a Talent – zárva a Westbahn

Kisiklott az ÖBB egyik Talent motorvonata a Westbahnon Attnang-Puchheim és Vöcklabruck között. A balesetben ugyna nem sérült meg senki, viszont a vasúti forgalomban a műszaki mentés és a helyreállítás komoly fennakadásokat okoz.

Újjáéled a Körvasút?

A magyar médiát futótűzként járta körbe a hír: „új vasútvonal jöhet Budapesten”. Persze nem egy vadonatúj pályáról van szó, hanem csak arról, hogy hosszú évtizedek után ismét közlekedhetnek helyi személyvonatok a budapesti körvasúton. De vajon milyen realitása van az egyébként üdvözlendő tervnek?

2016. 05. 24.

A döntés végleges: a DB leállítja az éjszakai vonatokat

Egyre hangosabbak a kritikák, emiatt egyre inkább úgy tűnik, hogy biztossá válik: a DB AG megszünteti a klasszikus hálókocsis éjszakai vonatokat a menetrendváltással. Az emberek viszont ezt nem szeretnék, az erre vonatkozó petíciót már 15 ezren írták alá.

2016. 05. 23.

Albula Gliederzug menetrend szerint

Néhány hónap tesztelés után munkába állt a Rhätische Bahn új kirakatvonatainak első példánya Landquart és St.Moritz között.

Elégedetlenek a magyar vasutasok

Komoly elégedetlenség mutatkozik a magyar vasutasok körében: az elmúlt egy év során semmi érdemi lépést nem tett a vállalatvezetés a szakszervezetek által megfogalmazott kifogások kapcsán – sem a munkakörülmények nem javulnak, se a bérek nem emelkednek érdemben, a nagy mellénnyel beharangozott vasutas életpályamodell pedig sehol sincs.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.