Öt év hosszú idő, ezt tudjuk. Olyannyira, hogy az öt évvel ezelőtt, 2013-ban készült képek ma már sok tekintetben akár történelmiek is lehetnek. Ilyen mostani felvételünk is, amelyet aligha ismételhetünk meg – a bécsi Westbahnhofon járunk.
2018. 08. 13.
2018. 08. 10.
Hétvégi gyors – 2018. augusztus 4-10.
Köln új villamosokat vesz. A ČD étkezőkocsikat újít fel és tényleg elbúcsúzik az utolsó Békapofa. Kánikulai karcsúsított hírösszefoglalónk.
2018. 08. 08.
Bécsi felújítások: villamostól metrón át a gyorsvasútig
Ha nyár és Bécs, akkor felújítás mindenütt - nincs ez másként idén sem, sőt! A 2018-as nyár a bécsi tömegközlekedésben kevésbé látványos, ám az érintett városrészek számára elég komoly felfordulással járó felújításokat hozott, ugyanis a Wiener Linien villamos- és metrófelújítása kissé szerencsétlenül összecsúszott az ÖBB Vorortelinie S-Bahn vonalának rekonstrukciójával.2018. 08. 07.
Műanyag oszlopot tesztel az AVG
2018. 08. 06.
Britek jönnek Allgäuba
A brit Go-Ahead nyerte a Bayerische Eisenbahngesselschaft, a BEG közszolgáltatási tenderét – közölte a bajor közlekedésszervező. A szigetországi cég várhatóan 2021-től, az Allgäubahn villamosítása után kezdheti meg a szolgáltatást és tizenkét évre szól a megállapodás.
2018. 08. 04.
Képeslapok Montenegróból – 1. rész: Fent a hegyen
2018. 08. 03.
Hétvégi gyors – 2018. július 28-augusztus 3.
Jó hetet zár a Bombardier megrendelések terén. 2019 novemberében kap metrót Isztambul új repülőtere. Pendolinót vesz az Italo-NTV. Leszedik a szerelemlakatokat a kölni Rajna-hídról. LINT-et vesz a LEO Express. Hírösszefoglalónk.
kulcsszavak:
#nyúz,
Alstom,
Alstom LINT,
Amtrak,
Csehország,
Franciaország,
Isztambul,
Italo-NTV,
LEO Express,
Olaszország,
Párizs,
Pendolino,
Pendolino Evo,
RoLa,
Románia,
Szingapúr,
Törökország,
USA,
védővám
2018. 08. 02.
Žabotlam – Tényleg búcsúzik?
Szóval az úgy volt, hogy... az elmúlt hónapok során mi magunk is többször beszámoltunk a különféle források alapján, hogy a legendás csehszlovák motorvonat, a „Žabotlam” végleg elbúcsúzik a prágai elővárostól. Azután pedig a járműhiány miatt csak-csak visszajöttek és most is tartja magát az utolsó mohinkán Žabotlam. Legalábbis most még így van – a legújabb búcsú időpontját ugyanis ismét biztosnak tűnik. De vajon tényleg annyiszor búcsúznak Prágától, mint a budapesti Nagykörúttól az ipari csuklósok?
2018. 08. 01.
Kánikula Prágában
A csehekre és a cseh fővárosra sokszor szeretünk hivatkozni a közös történelmi gyökerek kapcsán és a némileg hasonló adottságok miatt is. Igaz, Prága kicsit északabbra és nyugatabbra van, mint Budapest, legalább egy valami van, amiben be kell látni: Budapest biztosan előrébb van, mint Prága. Kánikulai klímakörkép a tömegközlekedésben, a Moldva partjáról.
Motorvonat-csere a Magas-Tátrában
Új motorvonatok beszerzésére vonatkozó tendert írt ki a ZSSK. A szlovák személyszállító vasúttársaság ezúttal a Csorbató és Csorba között üzemelő fogaskerekű vasút szerelvényeit cserélné le – a tervek szerint azonban nem csak járműoldali fejlesztések, hanem az infrastruktúrában is komoly változások következhetnek.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)




