2012. 08. 06.

Egy felújítás margójára

Augusztus 1-jén az origo.hu-n megjelent egy cikk „Pompa pompa hátán, közben leülni sem lehet” címmel, mellyel kapcsolatban kollégánk fejti ki pálya- és állomásrekonstrukciókkal kapcsolatos – kicsit rendhagyó – (külön)véleményét.





Előrebocsátom, hogy nem szeretnék az állandóan (de legalábbis rendre visszatérően) populista kérdések puffogtatásához visszatérni, vagyis hogy az osztrák, a cseh, a lengyel, vagy akár a román ember vajon miért tudja megbecsülni a vasútját: engem jobban érdekel az, hogy a magyar miért nem. Ráadásul, érzésem szerint nem csak a sokat emlegetett hangos kisebbség munkálkodik a vasút romba döntésén, hanem a csendes többség is, amely ehhez tevőlegesen asszisztál.

Az origo cikkének szerzője leírta, hogy „furcsaságokat” tapasztalt a felújítások helyszínének bejárása során: túl hosszúak az aluljárók, a peronokon nincs pad, a vécéket nem lehet használni, Velencefürdő megállóhelyen három lift is van, pedig „elég lett volna egyet középen elhelyezni”, s még hosszan sorolhatnám. A sérelmek felleltározásán túl az már szinte mellékes kérdés, hogy a cikkben sehol sem szerepel az „Európai Unió” kifejezés, noha a felújítás pénzügyi forrásának jelentős része a Kohéziós Alapból származik, ennek fejében pedig az utolsó térkő elhelyezéséig megszabják, minek hogyan kell kinéznie. (Ráadásul az EU – kultúremberek klubjaként – azzal a premisszával él, hogy más, magukat szintén kultúrembereknek tartó európaiaknak juttatott pénzből megvalósuló beruházások megbecsült „kultúrsorsra” fognak jutni.) Emellett engem most az sem érdekel, hogy a szerző – alig koncepciózus módon – azt is megemlíti, hogy Velencefürdőn összesen tíz ember ácsorgott, értsd: tíz embernek minek három lift, aluljáró, pad, vagyis emberhez méltó várakozási lehetőség.

Figyelmemet egy jellegzetes momentum ragadta meg: biztonsági őrt kellett ültetni az üveg esőbeálló alá, hogy legalább addig ne törjék össze, amíg hivatalosan átadják az állomást. „Az számít, hogy amíg átadják, rendben legyen.” Vagyis, hogy utána mi lesz, az már senkit sem érdekel.

Összességében úgy gondolom, hogy jelen pillanatban minden egyes euró, amit a pályarekonstrukción kívül állomási felújításra és járműbeszerzésre elköltünk, ablakon kidobott pénz. Ha én lennék az állam, biztosan megkérdezném magamtól, hogy minek költsek milliárdokat olyannak a felújítására, amit pár órával az átadás után összefújnak/szétvernek/ellopnak. Nagy divat lett szidni a vasutat, de elnézve minap a „kirakatvonal” (Budapest–Hegyeshalom vasútvonal) peronjait, mélységes szégyen lett úrrá rajtam, a többi utazó helyett is. Azt hiszem, mi sem lennénk büszkék másokra, ha segítséget nyújtanánk nekik állomásaik rekonstrukciójához, de azok már az átadás előtt nyilvános vécék módjára néznének ki. A gazdasági válságot a vasút sem úszta meg, de ennek nem kellene azt jelentenie, hogy a meglévő adottságokat szánt szándékkal rombolni kellene.

Noha megfogadtam, hogy nem fogom mentegetni a vasutat, mégis bevallom, én még nem hallottam olyan vasutasról, aki szolgálata végeztével kiballagott volna a legközelebbi vasútállomásra, hogy ott néhány üveg-esőbeállót összetörjön, a padokat lefűrészelje és hazavigye tüzelőnek, olyan mozdonyvezetőről sem, aki mozdonya felől levágta volna a felsővezetéket, vagy olyan forgalmi szolgálattevőről, aki munka után hazavitt egy darabka biztosítóberendezési kábelt. Nem azt mondom, hogy ilyen nincs, csak azt, hogy mégsem ez adja meg a magyar vasút jellegét, hanem azok (is), akik a szolgáltatásait igénybe veszik.

Persze lehet reklamálni, hogy miért néznek ki úgy a peronok, ahogy, mindenesetre úgy gondolom, hogy a lámpaoszlopok levizelése, a tövükbe ürítés (valamint az izzók ellopkodása) és a cigarettacsikkek szétdobálása (extraként sárgászöld színű takonynak szájon át történő ürítésével összekötve) inkább az utas részéről felmerülő technológiai-üzemviteli kérdések, mintsem a vasútéról. Ameddig az utazó elméje nem ismeri fel, hogy másokkal együtt közszolgáltatást vesz igénybe, és savanyú szagú, izzadt testét félmeztelenül tapasztja hozzá a plüss üléshuzathoz, addig minek milliárdos járműbeszerzés, minek a százmilliós, légkondicionált motorvonat? Ameddig az unatkozó hülyegyerek mindent összefesteget, ami az útjába kerül, minek állomási rekonstrukció?

De az a momentum, ami számomra a leginkább elgondolkodtató – s ami alapján azt mondom, hogy a vasútrombolás a betegségek csak egy tünete nem pedig maga a kór –, az az, hogy a „csendes többség” szerepében tetszelgő utazóközönség mindezt hagyja, passzivitásával pedig még rá is segít.

A probléma az, hogy mindenki mindent szó nélkül hagy, én pedig úgy gondolom, hogy ha egyesek nem rendelkeznek a megfelelő képességekkel ahhoz, hogy együtt utazzunk velük, vagy, hogy ember módjára viselkedjenek a várakozás közben, akkor – már csak emberbarátságból is – segíteni kell nekik ezek elsajátításában. Ötleteket nem adnék, mert a panaszgyártás és a kritikák megfogalmazása során tetten érhető, milyen jó is valójában az emberek fantáziája. A feladat viszont most konstruktívabb jellegű: jelenleg – pénz híján – az egyetlen megoldás az önkontroll, amit ugyan nem finanszíroz az EU, viszont legalább nem is kerül semmibe…

Nánási Zoltán

1 megjegyzés:

  1. A konklúzióval mélységesen egyetértek, a bejegyzés tartalmát illetően inkább nem tenném a szavakat és gondolatokat arany patikamérlegre...

    Az önkontroll mellé tehetjük a civil kurázsit és a kezdeményezést, kinek saját tehetsége, vérmérséklése szerint. Nekem például testhez áll egy árva megálló kaszálása, gyomlálása, az erőszakra hajló kisebbségi kamasz (vagy éppen nagymama) 'nevelése' már kevésbé. Szinte mindannnyian megtehetnénk, hogy legalább a nem mocskos, csak gondtalanul elhagyott szemetet szó szerint helyre tennénk - akár jól láthatóan az elkövetők, vagy potenciális elkövetők szeme láttára.

    Abban is van valami, hogy első a pályák felújítása. Azzal együtt, hogy eközben 1. az állomási/megállói szektorban is "tűzoltásra" van szükség, és 2. átfogóan dolgozni kell az utazási kultúrán, azokon a frontokon, ahol nincs szükség milliárdokra, annál inkább a hozzáállás megváltozására.
    Tényleg, ne hagyjuk szó nélkül...! Lehet normálisan is, kötekedés-személyeskedés nélkül, de érthetően.

    VálaszTörlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.