2019. 12. 31.

Közvetlen Kocsi – 2019. évi 12. adás – Évértékelő

A 2018-as év után ismét összegyűlt a RegionalBahn, illetve a Közvetlen Kocsi stábja és felidézte az elmúlt év eseményeit. Sok minden történt, erről beszélgettünk az év utolsó napján útközben. Közlekedéspolitikai standupba oltott visszatekintő a hajtás után.

2019. 12. 30.

Évvégi gyors – 2019. december 20-30.

Készülnek az állomásfejlesztések. Thai nyaralóhelyen épülne villamos. Járműhiánnyal küzd a cseh Arriva. Villamostalanítás Zwickauban. Több pénzt kap a közlekedési múzeum. Fogynak a reklámok Berlinben. 24 év után vesz újra villamost a lisszaboni Carris, és kikosarazta a Stadlert.

2019. 12. 23.

Kerületi párducok

Csehországban komolyan gondolják a IV. vasúti csomag alkalmazását és annak maradéktalan betartását, ezért az ország negyedik legnagyobb régiója már meg is tette az első lépéseket.

2019. 12. 21.

Közszolgáltatás magánkézben – Színpadon a RegioJet

Közép-Európában mindenképpen mérföldkő a vasúti közszolgáltatás történetében az, ami a 2019/2020-as menetrendi évad kezdetével együtt történik: a közszolgáltatás távolsági szegmenségben ugyanis először jelenik meg az egykori szocialista blokkban, de még a tágabb értelemben vett európai síneken is magánszolgáltató. A České Dráhy utolsó és a RegioJet szolgáltatásának első napját kísértük végig a Brno és Bohumín közötti gyorsvonatok fedélzetén. Podcasttal színesített beszámolónk.

2019. 12. 20.

Hétvégi gyors – 2019. december 14-20.

Csehül tanulnak Bonnban. Új villamosvonal nyílt Sydney-ben, felsővezeték nélküli szakasszal. Újabb Alstom villamosok Angers számára. Utólag hosszabbodó Desiro MainLine az ODEG-nek. Osztoznak a menetvonalon. Hírek az ünnepi készülődéshez.

2019. 12. 19.

Új villamost hozott a Mikulás Göteborgnak

Megérkezett az első  Bombardier Flexity Classic a svédországi Västrä Götaland megye fővárosába, Göteborgba. Utoljára az AnsaldoBreda szállított oda villamosokat, a Siriokból (helyi nevezéktan szerint M32) 65 készült, most újabb 40 járművel bővül a flotta.

2019. 12. 18.

Fejlesztéssel a jövőért

Súlyos százmilliókat pumpál a közösségi közlekedésbe Hannover és környékének legnagyobb szolgáltatója az üstra. Elektromos fordulat és egyre növekvő színvonal a cél, már öt éven belül.

2019. 12. 17.

Közvetlen Kocsi – 2019. évi 10. adás – Vienna Calling!

Némi késéssel, de befutott a legújabb Közvetlen Kocsi, ahol többek között még a MÁV-START étkezőkocsijait is leteszteljük Bécs felé menet. Egy és negyed órányi hallgatni valóval jelentkezünk ezúttal.

Minden kezdet nehéz: terjednek a magánvasúti szolgáltatók Csehországban

2019. december 15. nem csak egy újabb menetrendi év volt a cseh vasúton, hanem az eddigi legnagyobb méretű szolgáltatóváltás dömping is lezajlott. Az ország nagy részén az időjárás ugyan adott volt ahhoz, hogy különösebb fennforgások nélkül teljen az első nap azokon a vasútvonalak ahol a České Dráhy helyett valamelyik nem állami operátor szolgáltat az új (menetrendi) évben. Aztán az élet másképpen hozta.

2019. 12. 16.

Westbahn: Búcsú a bécsi belvárostól

A decemberi menetrendváltással egy érdekes színfolt tűnt el az osztrák vaspályákról, igaz, talán nem végérvényesen. A Westbahn Management GmbH magánszolgáltató két éve beindított Wien Praterstern és Salzburg közötti járatai szombaton közlekedtek utoljára, és mi is fordultunk egy kört – mivel nem csak a viszonylat, de maguk az itt közlekedő KISS 2 szerelvények is elköszöntek.

2019. 12. 15.

A Schweinbarther Kreuz requiemje

Volt egyszer egy hangulatos kis mellékvonal Bécs közvetlen közelében. Az idei menetrendváltás sem múlik el szomorú vonalbezárások nélkül, ezúttal az Obersdorf – Bad Pirawarth – Gänserndorf vonalaktól búcsúzunk. Többen megírták már előttünk a tényt, de nézzük hogy mi állhat a személyforgalom megszűnése mögött és lett volna-e értelme a vonal lélegeztetőgépen tartásának.

2019. 12. 13.

Hétvégi gyors – 2019. december 7-13.

Új vezérigazgató az SBB élén. Lecserélték a szolnoki utastájékoztató táblát. Búcsúznak a Mandarinok és új villamosok jönnek Bernbe. Németországban a VRR és a Keolis békül, Schwerin pedig új villamosokat vesz. Hírösszefoglalónk a menetrendváltás hétvégéjén.

2019. 12. 12.

A BVG világörökség része akar lenni

Meglehetősen szokatlan kezdeményezést indított a berlini tömegközlekedést üzemeltető cég, a BVG. A társaság ugyanis a Világörökség része szeretne lenni és ezért keresi a berliniek és az utasok támogatását.

Megint rövidebbek a vonatok

Szegény embert az ág is húzza. Leginkább így jellemezhető az S-Bahn Berlin GmbH elmúlt évtizede, ami a járműoldali helyzetet jellemzi. Újabb csontváz borult ki a szekrényből, amikor már minden egyenesbe kerülni látszott.

2019. 12. 11.

Új villamosok Würzburgnak

Újabb speciális feladatot kapott a legkisebb német járműgyártó: Würzburgba szállíthat alacsonypadlós járműveket a HeiterBlick.

2019. 12. 10.

2019. 12. 09.

Ajándékoz az ünnepelt

40 év meglehetősen hosszú idő, egy cég esetében pedig hatalmas változásokat is hozhat. Észak-Rajna-Vesztfália legnagyobb közlekedési szövetsége a kerek évforduló alkalmából díjmentes utazást kínál.

2019. 12. 07.

Vonattal Gödöllőre, Hatvanba! – csökkentett üzemmódban

Némileg kényelmesebb lesz az utazás a 80a jelű Budapest–Hatvan vasútvonalon vasárnaptól, ígérik az illetékesek. Nem kell már pótlóbuszra átszállni, de még csak a legminimálisabb számú vonatot tudják leközlekedtetni a 10 hónapja kizárt szakaszon.

2019. 12. 06.

Hétvégi gyors – 2019. november 30.-december 6.

Új villamosok Orlynak. IC+ kocsik kerülnek a Hungária szerelvényébe. Elkészült a pályafelújítás a balatonfenyvesi GV-n – újjáépülhet a csisztafürdői szárnyvonal is. Privatizált jegyautómaták. Bővítik Zürich Stadelhofent. Hollandiába megy az SBB Cargo. Bevezető akciók az automatikus Halle-i jegyrendszerhez.

2019. 12. 05.

Mennyit ér a magyar vasúti utas joga?

Első olvasatra úgy tűnhet, hogy a magyar vasúton utazók újabb öt évig korlátozottabb mértékben érvényesíthetik az őket megillető jogokat. Második olvasatra is így van, de 2024-től mindenképpen változásra lesz szükség.

2019. 12. 04.

Morzsányi no-go zóna a prágai villamoshálózaton

Igen komoly mértékű gondok öltenek testet Prágában ezekben a napokban. A DPP ugyanis kivonta, kivonja a Škoda 15T típusú villamosokat két viszonylatról, ami viszont azt jelenti, hogy a flotta jelentős részét érintő korlátozást vezet be.

2019. 12. 03.

Van, ahol nem ciki a csápos busz

A dél-morvaországi kerület fővárosában meglehetősen nagy hagyománya van a trolibuszoknak, így nem meglepő, hogy még a 2010-es évek végén – sok másik várossal ellentétben – nem teljesítmény-csökkentésről, lezüllesztésről vagy megszüntetésről van szerencsénk hírt adni.

Figyelem!

Oldalunkon általában előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését jogát fenntartjuk. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.