2014. 08. 30.

A Schlieren-sztori

A minap kiderült: az ÖBB-től készül megvásárolni félszáz személykocsit a MÁV-START. A Lange Schlierenwagenek avagy Inlandswagenek persze nem ismeretlenek idehaza, de amikor megfordultak eddig a magyar síneken, még az ÖBB zászlaja alatt tették. Ismerkedjünk meg ezekkel a járművekkel!

2014. 08. 29.

Buszozás nagyban – a pittsburghi BRT

Két hete az igazi Acélváros, Pittsburgh siklóival ismerkedtünk, ma pedig megmutatjuk, hogyan alakult át gumikerekűvé a város kötött pályás közlekedése. Az egykori elővárosi vasutak és villamosok helyét a Bus Rapid Transit rendszerek ismertetőjeleit különféle kombinációkban tartalmazó buszkorridorok vették át, ez pedig izgalmas fotótémát szolgáltat a környékre látogató és a téma iránt fogékony utazóknak.

Ismét látogatható a szolnoki járműjavító

Ismét megnyitja kapuit a látogatók elől a MÁV-START Szolnoki Járműjavítási Telephelye. Augusztus 30-án, szombaton 10 és 16 óra között várják a látogatókat.

Ottakringi reformok

Újabb buszvonalakat vesz át Bécs városa és a VOR helyett saját maga adja ki a koncessziót azok üzemeltetésére. Ezúttal az ottakringi utasok találkozhatnak közvetlenül a Wiener Linien szolgáltatásaival – illetve ezúttal is a városi cég megbízásából a Dr. Richard üzemeltette járatokkal. No és persze az új viszonylatszámokkal.

2014. 08. 28.

Szeptemberi módosítás – a kerékpárszállítás vége?

Szeptember 1-jével lép életbe a magyar vasúti menetrend harmadik módosítása. A MÁV-START honlapján is elérhető füzetben számos újdonság van, de van egy fontos változás, amit viszont láthatóan igyekezett elrejteni a MÁV-csoport kommunikációs gépezete: lényegében megszűnik az InterCity-járatokon a kerékpárszállítás lehetősége.

Álmozdonyvezető potyázott

Egy 21 esztendős fiatalembert fogtak el a szövetségi rendőrök a közelmúltban Stuttgart és Heilbronn között. A magát a DB AG munkatársának kiadó férfi nem mellesleg így próbált meg kibújni a viteldíjfizetési kötelezettség alól.

Kábeltűz miatt áll az S-Bahn

Nem jártak jól a berliniek csütörtökön reggel: a Ringbahn keleti részén közlekedő viszonylatok forgalmát korlátozni kellett egy kábeltűz és annak következményei miatt.

2014. 08. 27.

Baj van a Friedrichstraßén

Bár semmi sem tökéletes, Berlinben ez a szólás különösen igaz. És most bővült a „kissé hibás” projektek sora: a Friedrichstraße pályaudvaron kicsit nagyobb a baj a Stadtbahn hídszerkezetével, mint azt korábban gondolták.

A tömegközlekedés karcsúsít

Meglepő, ám mindenképpen érdekes felvetés a címben foglalt közlés. Vajon tényleg igaz lehet? Brit tudósok megmondják a frankót.

2014. 08. 26.

Jönnek a labancok?

Használt személykocsikat vásárolna a MÁV-START a hírek szerint. Az „alanyok” pedig ezúttal nem Németországban, hanem Ausztriában keresendők. Az ÖBB-nél ugyanis jelentős mennyiségű „Lange Schlierenwagen” várja vevőjét és ezekre a magyar személyszállító vasúttársaság csapott le.

Búcsúznak az autósvonatok

Most már biztos: 2017-ig teljesen megszűnik az autószállítás a DB AG-nál és ezzel együtt számos éjszakai járatot is kivezetnek a piacról. A régi, klasszikus vasúti utazás a múlté lett.

2014. 08. 25.

A románok hamarosan a cseheknél vannak

Bemutatta az első új személykocsijait a cseh RegioJet. A járműveket az aradi vagongyár építi és úgy volt, hogy ezekkel a kocsikkal a DB AG-val együttműködve veszik fel az üzemet a menetrendváltástól Prága és Hamburg között, ám németek a magánvasút lassúsága miatt inkább az állami ČD mellett döntöttek. De ettől még lesz néhány új kocsija a RegioJetnek, hiszen ők is terjeszkednek.

Veszélyes selfie

Két tizenhárom éves lány szeretett volna magukról fényképet készíteni – de nem akárhol, hanem a berlini gyorsvasút vágányain. Nem éppen mindennapi helyszín.

2014. 08. 22.

Sikeres az „olcsó vonat” – Ősztől bővül a kínálat

Sikeresnek tekinti a DB AG az áprilisban elindított, Berlin és Hamburg közötti IRE-járatpárt. Ennek okán kis mértékben már a decemberi menetrendváltás előtt bővítik a kínálatot.

Egyre többen vonatoznak

Sokan és egyre többen vonatoznak Schleswig-Holstein tartományban. A tartomány mérései szerint ennek ellenére nem növekedett a vasúti közlekedés részesedése, sőt, a pontosság tekintetében a 2013-as évben árnyalatnyival rosszabban teljesített a vasúti közlekedés a korábbi évekhez képest. Cserében viszont az utasszám 2,1%-kal nőtt.

2014. 08. 21.

Hangosan csikorog az S-Bahn

Berlin alatt az 1930-as évek óta közlekednek gyorsvasúti szerelvények. Az 1936-ban és 1939-ben átadott alagút javarészt az utcák vonalát követi, így sokszor szűk ívekben közlekednek a vonatok, ami nem csak a csökkentett sebességet, hanem a kerekek jellegzetes csikorgását is magával hozza. Ez pedig mostanában gondot jelent.

Sztrájkkészültség a német vasútnál?

Meglehetősen hosszú ideig tartott a béke a DB AG és a szakszervezetek között, ám most úgy néz ki, hogy forró ősz elé nézhetnek az érdekképviseletek és a munkáltató is. Sőt, az utasok is megérezhetik a helyzet kiéleződését.

2014. 08. 19.

Kivéreztetik a brandenburgi tömegközlekedést?

Változások várhatók a közösségi közlekedés finanszírozásában Németországban. Legalábbis a szövetségi források tekintetében mindenképpen átdolgozzák a már két évtizede érvényes szabályokat. Sokan attól félnek, hogy ez a kevésbé gazdag tartományokban a tömegközlekedés kivéreztetéséhez vezethet.

Késnek az emeletesek

Szinte már nem is számít hírnek, hogy Németországban ismét késik egy járműtípus forgalomba állítása. Ezúttal az emeletes IC-kocsikkal van baj és már most is két évet késnek. Meg további egyet.

2014. 08. 18.

Indul a kör-IC

Újabb mérföldkőhöz érkezett az Alföld vonalhálózat: a Microsoft Train Simulator hazai zászlóshajója eddig is hatalmas területet tárt fel, hiszen Budapestről Záhonyba már eljuthattunk és most a Budapest–Miskolc szakasz készült el.

Beszakadt a metróépítés

Vasárnap reggel hat óra körül tapaszták a berlini U5-ös metró Alexanderplatz és Brandenburger Tor közötti szakaszán, hogy mintegy hat köbméternyi homok került az alagútba az Unter den Linden alatt. A híres sugárutat lezárták a forgalom elől, mert attól tartanak, hogy a közúti pálya is beszakadhat.

Furcsa akadály

Meglehetősen furcsa akadály miatt állt meg a múlt héten a berlini S-Bahn egyik fontos szakaszán, a Sonnenalle és Neukölln között a forgalom: szerelemesek miatt nem jártak a vonatok.

2014. 08. 16.

Vasúti fékezés LIV. – A sínfékek

A különböző levegős, átmenő illetve nem átmenő fékberendezések mellett a vasúti kocsik és motorvonatok fontos, nem üzemi fékberendezését alkotják a különféle mechanizmusok alapján működő sínfékek. Ezúttal ezeket vizsgáljuk meg közelebbről.

2014. 08. 15.

Pittsburgh siklói – az utolsó mohikánok

Itthon is próbálkoztak ilyesmivel tervutasításos alapon, ám Pittsburgh és környéke magától is a vas és acél országa lett a XIX. század alkonyán. A robbanásszerű iparosodás miatt növekvő lakosság és a város földrajzi adottságai sajátos mobilitási megoldást kényszerítettek ki, siklók tárták fel a magasabban fekvő városrészeket. Az ügy magyar vonatkozása, hogy egy távolra szakadt hazánkfia komoly szerepet vállalt a siklók kiépítésében - mi pedig képriportunkban mutatjuk be a hírmondónak megmaradt utolsó mohikánokat.

Terjeszkedik a Eurostar

2015-ben az Eurostar londoni vonataira már nem csak ott szállhatunk fel, ahol eddig, azaz Brüsszelben és Párizsban, hanem közvetlen eljutási lehetőséget kínálnak majd a Földközi-tengerhez is: jönnek a közvetlen London–Marseille vonatok.

2014. 08. 14.

Level 2 a Gotthard alatt

Újfajta vonatbefolyásoló rendszert próbál ki a svájci vasút. Vagyis nem forradalmian újat, de olyat, ami a meglévő rendszerek továbbfejlesztése. A Gotthard-bázisalagútban ugyanis már ETCS Level 2 lesz.

Kihasználatlan metrókocsik Berlinben

Többszász metrókocsi tölti kihasználatlanul a napokat Berlinben. A BVG szerint a csúcsidőszakokban a járműflotta 18 százalékát nem használják, azok a járművek tétlenül pihennek a kocsiszínekben. Ezen készül változtatni a közlekedési cég.

2014. 08. 13.

Siklás az Albulán

Súlyos vasúti baleset történt Svájban: a graubündeni Tiefencastel közelében kisiklott a St. Moritzból Chur felé tartó regionális vonat szerelvénye. Az egyik kocsi húsz métert zuhant a szakadék felé a Rhätische Bahn emblémájának is számító Landwasser-viadukt közelében.

Szeptemberben nyit a remíz

Szeptember 13-án nyitja meg kapuit a bécsi „Remise”, ahogy a villamosmúzeumot újabban a Wiener Linien nevezi. Több mint egy év után látogatható ismét a teljesen megújult gyűjtemény.

2014. 08. 12.

Késnek a Talentek

Az, hogy késik a Talent 2-es motorvonatok szállítása, önmagában semmit sem jelent, sőt, szinte már megszokott ténynek számít a német vasúttársaságok esetében. Ám most egy kicsit pikánsabb helyzetről van szó: a visszalépett üzemeltető helyébe lépő szolgáltató rendelte meg túl későn az új járműveket.

Kevesebbet fogyaszt a Wiener Linien

Kevesebb energiát fogyaszt a Wiener Linien: hét év alatt 17%-kal csökkent a felhasznált villamosenergia és más üzemanyagok mennyisége. Pedig több fogyasztó került a járművekre.

2014. 08. 11.

Tessék színt vallani!

Vagyis inkább színt választani tessék, legalábbis a Wiener Linien ezt szeretné most az utasoktól. A lényeg, hogy türkiz vagy rózsaszín legyen majd az új U5-ös metró színe – amit azonban jó esetben csak 2018-tól kezdenek építeni.

Szórakoztató vasút

Meglepő vállalkozásba fog a DB AG: utazás közben szórakoztatni szeretné az utasokat, és 2015 során a teljes ICE-flottán elérhető lesz az új szolgáltatás.

2014. 08. 08.

Nem lesz olyan nagy az áremelés

A december 14-i menetrendváltással drágul Svájcban a vonatozás, de közel sem olyan mértékben, mint azt eredetileg tervezték: a korábbi 2,9 helyett csak 2,3%-kal kell többet fizetni majd a jegyekért átlagosan.

90 éves az S-Bahn

1924. augusztus 8-án vették fel a villamos üzemet Berlinben, az első, nem próbapályának tekinthető gyorsvasúti vonalon. A Berlin-Stettiner Bahnhof és Bernau közötti pályát a ma is használt 750 V-os egyenárammal, harmadik sín segítségével villamosították – kereken 90 éve.

2014. 08. 07.

Megnyitják a buszsávokat

Meglehetősen furcsa lépésre készül Németországban a szövetségi kormányzat. A közlekedési szabályokat úgy módosítanák februártól, hogy a tömegközlekedési eszközök számára fenntartott sávokat ne csak ezek, hanem az elektromos autók is használhassák. Jó ötlet?

Halkan csengetnek egy picit...

Túlságosan halk az elektronikus pályacsengő – állapították meg Berlinben. Ezért úgy döntöttek, hogy lecserélik a Bombardier Flexity villamosok jelzőberendezéseit a német fővárosban.

2014. 08. 06.

Drótot a lengyelekhez!

A politikusokkal megrakott különvonat alig másfél óra alatt tette meg a Berlin és Szczecin közötti utat. A döntéshozók ezzel is bizonyítják: érdemes fejleszteni a 140 kilométer hosszú vasúti kapcsolaton.

Nem lesz újabb Mainz – többszáz új forgalmistát alkalmaz a DB

Nem lesz több Mainz – ígéri a DB AG. Ez nem jelenti azt, hogy a Rajna partján fekvő városból még egy épülne, azonban emlékezetes: tavaly személyzethiány miatt napokra megbénult a tartományi székhely pályaudvara, ugyanis nem volt elég forgalmista szolgálatban.

2014. 08. 05.

Tisza-híd és forgalmi kitérő – átépül a Szolnok–Szajol állomásköz

Javában zajlik az elmúlt évek hazai vasúti beruházásainak egyik legkritikusabb, sebészi precizitást igénylő fázisának előkészítése az Alföldön. Október első napjaiban teljes kizárásos vágányzárban cserélik majd a Szolnok–Szajol pályaszakasz Tisza-hídját, ám ehhez a látványos művelethez tekintélyes mennyiségű „házi feladatot” kell elvégeznie az építőknek. Meglátogattuk a hídépítőket, illetve a Millér néven kiépült forgalmi kitérőt. Kattintsanak képes beszámolónkért!

Megjött az első adag

Immáron nyolcvan Mercedes-Benz Citaro 2-es közlekedik az osztrák fővárosban. A járművek szolgálatba állításával lezárult az első sorozat szállítása a Wiener Linien számára.

2014. 08. 04.

Új jegykezelők az SBB-nél

Nem csak jegyeket kezelnek és ellenőriznek, vagy éppen adnak ki, hanem információt is szolgáltatnak a jegyvizsgálók kéziszámítógépei több európai országban is. Az SBB most úgy döntött, lecseréli a régi berendezéseket és okostelefonnal kombinálható szerkezetekkel látja el a vonatkísérőket.

Páneurópai Teknő

Tagadhatatlan, hogy a magyarországi eseményeknek is van némi szerepe abban, hogy 1989-ben az NDK megnyitotta a határait. Talán pont emiatt is kerülhetett a Berlin és Hamburg közötti IRE élére az MRCE magyar vonatkozásokat is felvonultató mozdonya?

2014. 08. 03.

Papagájból Fecske

...avagy forradalmasítja a madarak fejlődését a MÁV-START. Legalábbis ha azt nézzük, hogy a lassan másfél évtizede üzemelő V43.2-es sorozat, a Papagájok gúnyáját lecserélik a jelek szerint. Jönnek a Fecske-Szilik!


2014. 08. 02.

Szentpétervári képeslapok

Szerkesztőségünk tagjai nem csak nyugatra, vagy még annál is nyugatabbra, utaznak, hanem néha az egzotikus kelet felé is. Az egyik ilyen utazás során készült képekből nyújtunk át most egy csokorra valót olvasóinknak.

Siklott az EC

Augusztus első napján este kisiklott a Grazból Saarbrückenbe közlekedő EuroCity a mannheimi főpályaudvaron. A balesetben 35-en megsérültek, közülük négyen súlyosan.

2014. 08. 01.

Megrendelték az új Jetiket

Az ÖBB megrendelte az újabb Railjet-szerelvényeket a Siemenstől. 145 millió euróért összesen 9 vonatot szállít a járműgyártó, amelyek 2016 decemberétől állnak forgalomba.

Kevés a vonat Münchenben

Sokszor a tíz perces ütem legfeljebb papíron létezik, a valóságban nem. A müncheni gyorsvasútra is begyűrűzött a járműhiány: egyre kevesebb üzemképes motorvonat áll rendelkezésre a bajor fővárosban is.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.