2016. 05. 31.

Stadtbahn-rendelés Karlsruhéból

Tizenkét új Stadtbahn-szerelvényt rendelt a Bombardiertől a karlsruhei elővárosi vonalakat üzemeltető Albtalbahn. A hatvanmillió eurós járműbeszerzés a még 2009-ben között keretszerződés alapján lehetséges.

2016. 05. 30.

Balatoni nyár – Évről évre ugyanaz?

Évről évre érdemes megnézni a MÁV-START nyári idénymenetrendjét, hiszen újabb és újabb csemegéket kínálnak. Hogy persze kinek, az már kérdés, de az idei minden tekintetben különös nyári menetrend lesz, hiszen nem csak a vasúttársaság, hanem az infrastruktúrát fejlesztő NIF is kőkeményen belekavar az ügyekbe. Nézzük hát, mire számítsunk a nyári idénymenetrend idején!

2016. 05. 29.

ICE: Negyed évszázadnyi száguldás

Az utasok hivatalosan csak 1991. június 2-án vehették igénybe, de az ünnepélyes megnyitó és átadás már pár nappal korábban, 1991. május 29-én megtörtént. Kasselben az újonnan épített Wilhelmshöhe pályaudvarra hat irányból hat ICE-szerelvény futott be, ezzel pedig kezdetét vette a nagysebességű vasúti közlekedés Németországban.

2016. 05. 27.

Alagút-felújítás – érdekes kerülővel

A Rhätische Bahn egyik alagútját felújítás miatt kizárták a forgalomból, a forgalom azonban továbbra is halad, a svájciak érdekes megoldást találtak az érintett szakasz kikerülésére.

2016. 05. 26.

Tíz éves a főpályaudvar

Tíz évvel ezelőtt, 2006. május 26-án, a labdarúgó világbajnokság előtt néhány nappal adták át a forgalomnak Berlinben a főpályaudvart. Az egykori keleti és nyugati városrész határán épült, évtizedes álmokat megvalósító létesítmény akkor és azóta is számos vitát generált, hiszen alapjaiban formálta át a német szövetségi főváros vasúti közlekedését.

2016. 05. 25.

Siklott a Talent – zárva a Westbahn

Kisiklott az ÖBB egyik Talent motorvonata a Westbahnon Attnang-Puchheim és Vöcklabruck között. A balesetben ugyna nem sérült meg senki, viszont a vasúti forgalomban a műszaki mentés és a helyreállítás komoly fennakadásokat okoz.

Újjáéled a Körvasút?

A magyar médiát futótűzként járta körbe a hír: „új vasútvonal jöhet Budapesten”. Persze nem egy vadonatúj pályáról van szó, hanem csak arról, hogy hosszú évtizedek után ismét közlekedhetnek helyi személyvonatok a budapesti körvasúton. De vajon milyen realitása van az egyébként üdvözlendő tervnek?

2016. 05. 24.

A döntés végleges: a DB leállítja az éjszakai vonatokat

Egyre hangosabbak a kritikák, emiatt egyre inkább úgy tűnik, hogy biztossá válik: a DB AG megszünteti a klasszikus hálókocsis éjszakai vonatokat a menetrendváltással. Az emberek viszont ezt nem szeretnék, az erre vonatkozó petíciót már 15 ezren írták alá.

2016. 05. 23.

Albula Gliederzug menetrend szerint

Néhány hónap tesztelés után munkába állt a Rhätische Bahn új kirakatvonatainak első példánya Landquart és St.Moritz között.

Elégedetlenek a magyar vasutasok

Komoly elégedetlenség mutatkozik a magyar vasutasok körében: az elmúlt egy év során semmi érdemi lépést nem tett a vállalatvezetés a szakszervezetek által megfogalmazott kifogások kapcsán – sem a munkakörülmények nem javulnak, se a bérek nem emelkednek érdemben, a nagy mellénnyel beharangozott vasutas életpályamodell pedig sehol sincs.

2016. 05. 20.

Köztes felújítás: halad a RESET

Jó ütemben halad a DB Fernverkehr ICE-szerelvényeket érintő kisfelújítási programja, a RESET. A munkák célja, hogy az üzem közben felmerülő kisebb hibákat csoportosítva javítsák és egyben egy nagytakarítást is kapjanak a sokat dolgozó szerelvények.

2016. 05. 19.

Zürich is a Flexity-t választotta

Zürichben is Flexity a jövő. A svájci nagyváros hat évvel az utolsó új villamosa érkezése után ismét tendert írt ki modern járművek beszerzésére, melynek Bécshez hasonlóan a Bombardier lett a nyertese a Flexityvel.

2016. 05. 18.

Indulhat a bosnyák Talgo?

Számos változat keringett már a szakmai hírek között arról, hogy hol bukkanhatnak fel végre a bosnyák ŽFBH Talgo-vonatai? Egyelőre most úgy néz ki, hogy még a nyáron felbukkanhatnak a ŽFBH szerelvényei a belföldi és a nemzetközi forgalomban is.

Trabantok a Cargonak

Komoly mozdonyhiánnyal küzd a DB Cargo, emiatt pedig ezúttal nem külső cégektől, hanem a DB-csoporton belülről próbálnak meg járműveket szerezni. A DB Regionál ráadásul van is felesleges mozdony, hiszen a „Síntrabantok” egyre inkább kiszorulnak a személyvonatok éléről.

2016. 05. 17.

Bevásárol a Südostbahn

Új motorvonatokat vásárol a Stadler Railtól a svájci Südostbahn. A Voralpen-Express járataira szánt motorvonatok a 2019/2020-as menetrendi évadtól állnak majd szolgálatba.

2016. 05. 13.

Kanadában hódít a Stadler

A Stadler már Kanadában is tarol – igaz, meglehetősen rétegigénynek számító piacon. A svájci cég ezúttal 10 emeletes, üvegkupolás (helyi zsargonban dome car) személykocsit szállít a kanadai Rocky Mountaineer vasúttársaság számára. A kocsikat a Sziklás-hegységet bejáró turistvonatokon állítja üzembe a cég.

2016. 05. 12.

Pohled z Vlaku: vezetőállás-videók a csehektől

Látványos projektbe fogott a cseh vasút és a Svět v bezpečí s.r.o. nevű cég. Belefogtak ugyanis Csehország vasútvonalainak multimédiás feldolgozásába és ezt meg is mutatják a nagyközönségnek. Korszakalkotó döntés ez a ČD részéről, Európa keleti felén ez nagyon úttörő megoldásnak számít, hiszen számos vasúttársaság manapság még szeret inkább titkolózni.

Netz Stadtbahn, Netz Nord-Süd: indul a tender

A meglehetősen nyögvenyelős Ringbahn-tender után a berlini városvezetés újabb üzemeltetési pályázatok kiírására határozta el magát: a „Netz Stadtbahn” következik a sorban, ami öt fontos gyorsvasúti vonalat foglal magában, a „Netz Nord-Süd” pedig az észak-déli tengely vonalait tartalmazza és az új üzemeltetőnek 2023 és 2027 között kell felvennie a forgalmat.

2016. 05. 11.

Új járművek az RBS-nek

A Regionalverkehr Bern-Solothurn társaság a Stadlertől rendelt 14 új szerelvényt, melyeket az S7-es Bern-Worb vonalán fog bevetni. A járművek egyedi dizájnt kapnak, melyet az RBS a helyiek segítségével választott ki.






2016. 05. 10.

Papír helyett e-papír

Megszokhattuk már, hogy az osztrák fővárosban mindig valami innovatív megoldást vesz elő a Wiener Linien: most sincs ez másképpen, hiszen az e-buszok után most az e-papírral kacérkodik a közlekedési társaság – igaz, egyelőre csak két helyszínen.

2016. 05. 09.

Felkészülnek a hosszabbításra

Néhány év múlva már nem lesz végállomás az U5-ös metró számára az Alexanderplatz. Ám ahhoz, hogy ez így legyen, komoly előkészítő munkák szükségesek. Emiatt a BVG úgy döntött, május 9-étől 27-éig a vonatok csak rövidített útvonalon, a Strausberger Platz állomásig járnak majd.

2016. 05. 07.

Volt egyszer egy kisvasút – Nyírvidéki képeslapok

Manapság egyre inkább biztosnak tűnik a nyírvidéki kisvasút sora: a 2009. decembere óta szünetelő személyforgalmú vasútvonalon ma sem közlekednek vonatok, a „mindentújranyitunk” csak szalmaláng volt, nem jutott el a Nyírségbe. Így hát nem marad más, mint képek segítségével idézzük meg a MÁV egykori 118-as és 119-es menetrendi mezőszámú vonalának hétköznapjait.

2016. 05. 05.

Átépítik a metróállomást – tiltakoznak a műemlékvédők

Az építészek és a műemlékvédők általában jól megértik egymást, de ha a berlini metróállomások felújításáról van szó, akkor ez nem mindig igaz. Két metróállomás felújítása miatt a műemlékvédők tiltakoznak, a közlekedési cég pedig hallgat.

2016. 05. 04.

Újra mozdonyt venne a GYSEV

Érdekes tendert szúrtak ki a szakportálok az európai uniós közbeszerzési közlönyében, a TED-en: a GYSEV Zrt. öt korszerű villamosmozdonyt vásárolna, további négy gépre szóló opcióval. A két évvel ezelőtti hasonló, ám kudarcba fulladt megmozduláshoz képest annyi az újdonság, hogy ezúttal dízel segédhajtás (azaz „last mile”) is szerepel a követelmények között, ami némileg szűkíti a potenciális pályázók körét. További részletek a kattintás után!

2016. 05. 03.

Mi lesz veled, 708-as?

Megváltozott menetrend, hétvégén és hétköznap 22 óra után üzemszünet – alighanem ez vár a düsseldorfi 708-as villamosvonalra. A következő hetek során a Rheinbahn felméri az utasok igényeit és ennek megfelelően dolgozzák ki a viszonylat új menetrendjét.

2016. 05. 01.

Szolgálati közlemény

A RegionalBahn szerkesztősége ezen a héten szabadságát tölti. Ebből következően oldalunk ritkábban, nem a megszokott ütemben és időpontban frissül. Május 9-étől a megszokott rend szerint folytatjuk.

A RegionalBahn szerkesztői

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.