2011. 09. 30.

Egyre nagyobb lesz az InnoTrans

Még szűk egy esztendő van hátra 2012. szeptember 18-áig. Ekkor nyitja meg kapuit a berlini Messegeländén a legközelebbi InnoTrans. Azonban már most lehet tudni, hogy minden eddiginél nagyobb lesz a kiállítás.

Elektronikus bérlet Berlinben

Szeptember 1-jén kezdődött egy új pilotprojekt Berlinben. Az elektronikus bérletrendszert egyelőre csak néhány kiválasztott utas tesztelheti, de ha sikeres a rendszer, széles körben átállnak a papír alapú bérletről az elektronikus kártyára a VBB-nél.

2011. 09. 29.

Jönnek a cseh jetik!

A ČD már aláírta, az ÖBB pedig pénteken szignálja azt a megállapodást, amelynek értelmében végleg eláll a Siemenstől rendelt Railjet-szerelvények opciójától és azokat a cseh vasút veheti meg. A prágaiak 5 milliárd koronát, mintegy 55 milliárd forintot fordítanak a tizenhat szerelvény beszerzésére.

Növekvő teherforgalom

Lezárta az éves menetrendi időszakra vonatkozó menetvonal-igénylést a DB Netz AG. Ötvenhatezer menetvonalat adtak ki, tizennyolc százalékkal több tehervonati igénylés érkezett, mint az előző időszakban.

Kilométer-bérlet – új hírek a WESTbahnról

Az ÖBB konkurrense, a WESTbahn idén decemberben, a menetrendváltáskor indul. A Stadler-féle emeletes KISS motorvonatokkal operáló cég járataira már most válthatunk jegyet vagy bérletet és ismertté vált a menetrend is.

2011. 09. 28.

Drezda–Berlin: 105 perc

A német vasút tervei szerint hamarosan gyorsabban közlekedhetnek a vonatok Drezda és Berlin között. A jelenlegi 130 perces menetidőt közel fél órával kurtítanák. De nem csak itt, hanem az egykori NDK területén számos helyen fejleszti a DB AG a vasúti infrastruktúrát.

Keresztül Berlinen

Meglehetősen ritkán adunk hírt az MSTS-hez készült kereskedelmi kiegészítőkről. Ezek színvonala nem nagyon éri el az ingyenesekét, hogy finomak legyünk. Viszont van, amelyik a saját kategóriájához képest egészen jól teljesít. A Train Sim Pro Brandenburg–Frankfurt (Oder) kiegészítőjében néztük meg a Berlinen átvezető vasútvonalat.

Növekvő GYSEV

Nem csak a vonalhálózata növekszik majd a „repcevasútnak” decembertől, hanem az utasforgalomban is jól teljesített a GYSEV. Nem volt hát hiába a pályafelújítás és a MÁV-START járműveit még mindig klasszisokkal felülmúló járműpark forgalomba állítása.

Az utolsó Herkules

Meglehetősen sikeresnek mondható az első generációs Taurus-mozdonyok dízel változatának tartott mozdony, az EuroRunner. Az ÖBB százat vett, több magánvasút is bőséggel vásárolt belőlük. Most azonban lezárul egy korszak, véget ér a típus gyártása.

2011. 09. 27.

Mi történt az IC-vel?

Még mindig nem sikerült kideríteni, mi történt szombaton délután a Lipcse és Köln között közlekedő InterCity-vonaton. Ami biztos, hogy a mozdonyvezető Bielefeldben rendőrt hívott a vonathoz, majd letette a szolgálatot. Az utasokat másik vonatok vitték tovább. De mi történhetett?

Berlin Zoologischer Garten – az NDK előretolt helyőrsége?

A nyugat-berlini vasúti közlekedés a II. Világháború után különleges szerepet játszott a történelemben. A nagyvasút üzemeltetése végig, az S-Bahn-hálózaté 1984-ig a kelet-német államvasút, az DR feladata volt. Ma már szinte elképzelhetetlen, hogy naponta csak néhány vonat érkezett Nyugat-Németország felől Nyugat-Berlin főpályaudvarára... Pedig így volt. Az állomás közelmúltjának történetével a berlini fal felhúzásának ötvenedik évfordulója alkalmából kiállítást rendeztek.

Áramhiány a Ruhr-vidéken?

A 2012 után kezdődő menetrendi időszakban áramhiány lehet a Ruhr-vidéken, mert leállítják az egyik széntüzelésű erőművet, pótlásáról viszont pedig nem intézkedtek.

Szarkák miatt késik a felújítás

Már most, jóelőre leszögezzük: nem ornitológiai értekezés következik, hanem bizony a másfajta szarkákról lesz szó. A berlini Gleisdreieck metróállomás felújítása közel egy hónapot csúszik, mégpedig az építkezésről eltulajdonított anyagok és eszközök miatt.

2011. 09. 26.

IC ’71

Negyven esztendővel ezelőtt, 1971. szeptember 26-án gyökeresen megváltozott az akkori nyugat-német vasút, a Deutsche Bundesbahn menetrendi szerkezete. Hosszas és alapos előkészítés után elindultak az első InterCity-járatokat. A lépésnek pedig máig is ható következményei lettek.

2011. 09. 24.

Az első életjel

Megjelent a Zusi honlapján az első videó az új változat, a Zusi 3 működéséről. A videóban egy valóban működő programot és nem csak egy részletét vagy funkcióját láthatjuk. Induljunk hát együtt felfedezőútra!

2011. 09. 23.

A Jenbacherek alkonya?

Megkezdődött az ÖBB jellegzetes motorkocsijainak a selejtezése. Az 5047-esek közül néhány már nincs az osztrák vasút állagában. Sőt, az 1987-től épített kocsik egyike már a múzeumi flotta része. Mi több, a GYSEV-hez is jönnek a felesleges járművek.

Vita a viteldíjról

Budapesten ez év elején – hosszú évek után először – nem emelkedtek a tömegközlekedés díjtételei. Bécsben jó ideje stagnálnak a jegyárak, azonban most változtatni szeretnének ezen, jobbára emelni. Ez azonban hevesi politikai csatákhoz vezetett a bécsi Városházán.

2011. 09. 22.

Újabb súlyos vasúti szerencsétlenség Németországban

Legutóbb Szászországban történt baleset, ezúttal pedig Thüringia kért magának szót hasonló témában. Halle és Kassel között összeütközött két vonat, ebből az egyik veszélyes anyagokat szállított. A vonatot továbbító mozdony kiégett, az egyik mozdonyvezető megsérült.

Majdnem pontos a Deutsche Bahn

Majdnem teljes egészében pontos volt az elmúlt hónapban a Deutsche Bahn. Augusztusban a vonatok 93 százaléka közlekedett menetrend szerint – tudatta sajtóközleményében a német vasút. A közlés azért is érdekes, mert nemrégiben még hétpecsétes titokként őrizték az erről szóló információkat.

Félidőben

Nagyjából félidőben vagyunk a 2010-es és a 2012-es InnoTrans között. Ennek apropójából szerkesztőségünk felidézte emlékeit, előásta képeit és megmutatjuk olvasóinknak, hogy kiküldött tudósítónk mi mindent látott a berlini Messegeländén.

2011. 09. 21.

Portugál–magyar

Érdekes képre bukkantunk az interneten. Talán emlékeznek még néhányan, nemrégiben Győr-Gönyű kikötőben behajóztak néhány pályafenntartási gépet és egy M62-es mozdonyt is. A gépek új otthonukba kerültek, ami nem más, mint Portugália.

Nagyratörő jövőkép az ÖBB-től

Hosszú távú tervekkel állt elő az ÖBB. A tervek ismertetése egyébként is esedékes, hiszen 2012 decemberében részlegesen, 2015-ben pedig teljes egészében üzembe helyezik az új főpályaudvart. Ez pedig gyökeres változásokat hoz Ausztria vasúti közlekedésében, amihez az infrastruktúrát sem árt hozzáigazítani. A „Zielnetz 2025+” izgalmas fejlesztéseket ígér.

2011. 09. 20.

Szászországi siklás

Súlyos vasúti baleset történt Németországban, a szászországi Bad Lausicknál. Egy motorvonat kisiklott, miután egy autóval ütközött. Huszonegyen megsérültek.

Szeptemberi hó

Ausztria nyugati részein havazik már, miközben Magyarországon még csak az eső esett hétfőn érkezett hidegfront nyomán. A MÁVINFORM közlése szerint az ÖBB késésekre számít emiatt.

A Dacia hattyúdala

Látszólag nem tartogat jelentős változásokat a jövő évi menetrend, amelynek kiszivárgott már a tervezete. Azonban Bécs és Budapest között az utasok nem jártak jól, mert este egy fontos csatlakozást elvesznek tőlük. Igaz, nyertek egy másik, megbízhatóbb vonatot.

Potsdami variáció

A hétvégén bemutatták a potsdami közlekedési társaság, a ViP új villamosát. A nem egyöntetűen sikeres Stadler-féle Variobahn itt bizonyíthat, ha már Münchenben és Grazban is gondok voltak vele.

Ki meneszt?

A napokban sok szó esett a DB AG terveiről, ami szerint egyre több helyen technikai berendezésekkel váltanák ki az élőerőt a berlini gyorsvasúton. A hálózat egyike azon kevés gyorsvasúti hálózatoknak, ahol még többségében térfelvigyázók menesztik a vonatokat. De vajon meddig?

2011. 09. 19.

Autómentes Bhv

A főváros XVII. kerületében rendezett Autómentes Nap kapcsán Rákoshegy állomáson szombaton kocsitakarítási bemutatót tartott a MÁV. Az „alany” egy Bhv volt. Igaz, a viszonylag friss fővizsgás kocsit nem volt nehéz kivakarni a koszból. Egy átlag fehérvári Bhv esetében ez azért kicsit nehezebb feladat lenne.

A lichterfeldei tolatós

Berlin-Lichterfelde West. Valaha az amerikai megszálló erők állomása volt, ma már csak egy sokadik S-Bahn-megálló a Wannseebahn mentén. No és persze a Wannsee felől érkező tolatós tehervonatok végállomása. Ritkaságszámba megy a városon belüli számtalan iparvágány kiszolgálását végző tehervonat, de itt azért akad elegy, amit fuvarozni kell.

2011. 09. 18.

Wowereit újrázhat

Újraválasztották Berlin kormányzó főpolgármesterét, Klaus Wowereitet. Az SPD politikusa harmadik ciklusának kezdhet neki, de új koalíciós partnereket kell keresnie. Hogy miért érdekes mindez egy közlekedési blogon? Eláruljuk!

2011. 09. 17.

Átmeneti galéria

A blogger.com minden előzetes bejelentés nélkül beélesített egy képmegjelenítőt, így a blogon jelenleg a nagyított képek két nézőkében is megjelennek: a megszokott változatban és az új, galériásban. A hiba elhárításán dolgozunk, addig is türelmet kérünk olvasóinktól a dupla nagyítások miatt.

A RegionalBahn Blog csapata

Androidon is támad az ÖBB

Az ÖBB ismert menetrendi keresője, a Scotty nevű alkalmazás hamarosan nem csak az iPhone vagy a Java-alkalmazásokat futtató telefonok tulajdonosai számára lesz elérhető, hanem indul az Androdira írt változat is. Mégpedig szeptember 19-étől, hétfőtől.

2011. 09. 16.

Búcsú a célfilmtől

Nemrégen még ritkaságszámba ment és szinte vadásztuk az új kijelzős villamosokat Bécsben. Azonban most már úgy néz ki, hogy a régi, célfilmes E2-eseket kell vadászni, ha még van belőlük egyáltalán.

Ösi emléke

Nem is olyan régen még az ÖBB meglehetősen nagy gondban volt kocsik tekintetében – a DB AG viszont éppen nem annyira. Így adódhatott hát, hogy néhány leállított InterRegio-kocsi végül kölcsönben a sógoroknál kötött ki. A fehér vagy éppen szürke, netán ezek kombinációjából álló színekben pompázó kocsik pedig hamarosan megkapták a „Kühlschrank-Ösi” nevet, utalva a hűtőszekrényekhez hasonló színárnyalatokra.

2011. 09. 15.

Archívumunk mélyéről – 8. rész: Amikor még csak próbáztak

Újabb archív képekért ástunk le archívumunk mélyére. Lassan öt esztendeje készültek ezek a felvételek. Vajon ki emlékszik arra, hogy akkor még azt ígérték: a tíz Talent Hatvan felé fog járni? Nem így lett. Végülis az „Okoskák” az Euregio-vonatokon bizonyíthatnak, hogy nem éppen olyan rossz az üzemkészségük, mint amilyennek hírlik.

Fűpróba

Idehaza még a legtöbb helyen legfeljebb a gaz és nem a telepített növényzet csillapítja a villamosok zaját. Nyugaton azonban régóta alkalmazzák a zöld síneket. Ezúttal a Wiener Linien egy új növénykollekciót tesztel a 62-es villamos vonalán.

2011. 09. 14.

Utastájékoztatás haladóknak

Nem kifejezetten az utasoknak szánt a DB AG, mégis azzá lehetett könnyen a peronon az állomási felügyelők kis bódéja. Berlin Hauptbahnhofon ugyanis a hozzáértő utas már állomásokkal korábban láthatta, hogy hol jár valóban a vonata.

Bonyolult béta – Bergisches Land a Zusihoz

Új tesztváltozat jelent meg a Zusi hivatalos fórumában a híres „Bergisches Land” hálózathoz. A Wuppertal-környéki vonalakat bemutató pálya ígéretes, de bizony, számtalan hibától hemzseg.

Vegyél jegyet vagy megbüntetnek

Új szabályok lépnek életbe a svájci vasúton. Az SBB a decemberi menetrendváltástól előírja: vonataira csak érvényes jegy birtokában lehet felszállni. Aki nem rendelkezik ilyennel, pótdíjra számíthat. Ráadásul nem is kevésre.

2011. 09. 13.

A Taurusok támadása

A hírek szerint a Berlin-Flughafen Schönefeld–Seddin–Potsdam Pirschheide–Potsdam Hauptbahnhof között ingázó RB22-es viszonylaton a megszokott 646-os sorozatú GTW 2/6-osok helyett az egyik vonatot ismét villanymozdonnyal adták ki. A vonatot egy 182-es sorozatú mozdony és két Halberstädter kocsi alkotta szeptember 12-én. Az mondjuk kérdés, hogy a feltételes megállóhelyeket hogyan kezelik ebben az esetben?
Mindenesetre az biztos, hogy a Berlin-környéki vonalakon a jövőben több EuroSprinter is felbukkanhat, hiszen a hírek szerint a DB Regio a cottbusi RE-ket hamarosan ilyen mozdonyokkal továbbítaná.

Internet a MÁV-nál

Szép lassan, de azért igyekszik haladni a korral a MÁV-csoport. Szeptembertől összesen tíz (!) vasúti kocsiban van már mobilinternet-szolgáltatás, mégpedig a Magyar Telekommal karöltve. Szép eredmény...

A facebook-villamos

A közösségi média szerepét egyre több szolgáltató ismeri fel – csak éppen nem kishazánkban. A bécsi városi közlekedésért felelős Wiener Linien nagyjából egy éve van jelen a facebookon, azonban most már a villamosokon is megjelenik – mégpedig a követőkkel együtt.

Villamosfejlesztések Berlinben

Nemrégiben átadták a berlini villamoshálózat legújabb szakaszát Adlershofban. A város illetékesei – kihasználva az egyik utolsó lehetőseget a szeptember 18-i választások előtt – még hosszas terveiket is ismertették, hogy hogyan fejlesztenék a német főváros kötöttpályás közlekedését.

2011. 09. 12.

Siklás a Glacier Express vonalán

Svájcban sem könnyű az élet mostanában. A Rhätische Bahn, azaz az RhB vonalhálózatán történt egy baleset. A Chur és Ilanz közötti vasúti pályán szünetel a forgalom. A balesetben többen megsérültek.

INDUSI-t mindenhova!

Változhat a Vasúti Építési és Üzemeltetési Szabályzat (Eisenbahn Bau- und Betriebsordnung, EBO) a jövőben, ha a szövetségi gyűlés elfogadja az erre vonatkozó javaslatot. A cél, hogy minden személyszállító vonat által használt pályán legyen pontszerű vonatbefolyásolás.

2011. 09. 11.

Kisiklott az IC

Meglehetősen rossz volt az idő az elmúlt napokban Németországban. Voltak területek, ahol napok óta esett az eső. A sok csapadék miatt pedig a talaj is könnyebben megcsúszik. Ezúttal egy InterCity-vonat is kisiklott a víz által lemosott föld miatt Németországban, a Rajna balparti vasúton. Tizenöten megsérültek.

2011. 09. 10.

Villamosünnep huszonhetedszer

Nem kevesebb, mint huszonhét alkalommal rendezték már meg a hagyományos bécsi villamosünnepet. A Tramwaytag idén a negyedszázados jubileumát ünneplő villamosmúzeumban volt. Egy biztos: megerőltetni magukat a szervezőknek, hogy a tavalyinál nagyságrendekkel jobb programot hozzanak össze.

A jeti ICE-t pótol

A decemberi menetrendváltás számos újdonságot hoz, mint mindig. Az ÖBB nagysebességű ingavonata ugyan nem egy sikeres vállalkozás, de azért jó, ha van egy ilyen kéznél. Főleg akkor, ha ICE-ket kell pótolni vele. Márpedig a hírek szerint decembertől könnyen előfordulhat, hogy így lesz.

2011. 09. 09.

A Bombardier Blackpoolban

A különleges, emeletes vagy éppen cabrio villamosairól ismert brit tengerparti városban, Blackpoolban bemutatták a Bombardier új villamosát. A város számára épített Flexity 2-esek szokatlanul hatnak a 125 éves hálózaton.

Holnap Tramwaytag!

Senki se felejtse el: holnap lesz a bécsi villamosmúzeum születésnapi bulija. A negyedszázada átadott gyűjteményben lesz az idén a Tramwaytag .A rendezvény 10 és 17 óra között várja majd az érdeklődőket. Hasznos információk az útra kelőknek.

Az utolsó európai vonat

A decemberben esedékes menetrendváltással ismét lezárul egy korszak. A hírek szerint ugyanis a Deutsche Bahn kivonul az országból, az egyetlen, ma még német kocsikkal közlekedő vonatot a MÁV-START állítja ki december 11-étől. Viszlát komfort, viszlát kulturált utazás!

2011. 09. 08.

Új Werbelok, régi mozdony

A DB AutoZug sok vasút barát számára kedves társaság. A német vasút leánycége ugyanis jól bevásárolt a személyvonati forgalomból kikopóban lévő 110-es sorozatú villanygépekből. Az emiatt 115-ösre átszámozott masinákkal a különböző autós- és éjszakai vonatokat továbbítják. Maga a cég pedig az autószállítás megkezdésének 80. évfordulója alkalmából új ruhába öltöztette az egyik veteránt.

Minek nevezzelek?

Ugyan jó ideje felkerültek a mozdonyok oldalára a 31/2010 (XII. 31.) számú, az NFM által kibocsátott rendeletnek megfelelő pályaszámok, azonban a homlokfalon feltüntetett régi azonosító sem mindenhol egyforma már. Vajon milyen gép lehet a V431-es?

Másfél év metrópótlás

Ami az NDK-nak nem sikerült, az most sikerül Berlin városának. Az U6-os metróvonalat másfél évig kettévágják, a kieső szakaszon buszokkal pótolják a sárga szerelvényeket. Az indok pedig nem más, mint az U5-ös vonal hosszabbításának építése az Alexanderplatz és a Brandenburger Tor között.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.