2015. 07. 31.

Még drágább az S-Bahn

Éves szinten mintegy százmillió euróval kerülne többe a berlini gyorsvasút a megrendelő két tartománynak az eddigi tenderek csúszása miatt. Az új közszolgáltatási szerződés és az új járművek is csak a következő évtized közepe táján jelenhetnek meg, addig viszont a régi kocsikkal kell dolgozni, amiket nem árt felújítani sem.

2015. 07. 30.

Az ÖBB az OSE-t akarja

Komolyan érdekli az ÖBB-t a görög vasutak átvétele. Az osztrák vasúttársaság vezetője, Christian Kern azonban azt mondta: nem fizetnének a TrainOSE átvételéért, legfeljebb az adósságok egy részének elengedéséről lehetne szó.

2015. 07. 29.

Kisiklott egy vonat egy marha miatt

Néhány nappal ezelőtt, július 26-án este a Londonból Ramsgate-be tartó vonat Chilham közelében összeütközött egy csapatnyi, a közeli legelőről a vasúti pályára tévedt tehénnel. Az ütközés következtében a vonat első kocsija kisiklott.

2015. 07. 28.

Temesvári harmónia

Temesváron a napokban két átépített villamost mutattak be a városvezetők a sajtó képviselőinek, ám, az utasok egyelőre csak képeken élvezhetik a modern kényelmet. Tekintsük át az új kocsik történetét!

2015. 07. 27.

Sűrít a SZU

Svájcban nem kicsiben gondolkodnak: a hosszú távú tervek szerint 2030 környékére a 2011-es adatokhoz képest mintegy 30-80%-kkal többen veszik igénybe a népesség növekedése miatt a tömegközlekedési eszközöket. Zürich térségében komoly többletforgalmat vár a SZU, azaz a Sihltal Zürich Uetliberg Bahn is.

2015. 07. 24.

Villamosít a Regiobahn

Düsseldorf térségében egyetlen S-Bahn-viszonylat van, amelyen a mai napig még dízelmotorkocsik közlekednek. A hangsúly azonban azon van, hogy „még”, hiszen hamarosan indul a vasútvonal villamosítása és napirenden van a villamos motorvonatok beszerzése is.

2015. 07. 23.

Motorvonatot vegyenek!

Hamarosan áruba bocsátja az eddig használt motorvonatait az AKN. A Hamburg és Schleswig-Holstein területén működő magánvasút újít és az új LINT-ek forgalomba állításával egyidejűleg megválik a régi LHB-motorvonatoktól.

2015. 07. 22.

IK-széria

Tizenegy új, IK sorozatú metrószerelvényt rendel a BVG. Az új vonatok 2017-ben állnak szolgálatba és a kis- és nagyprofilú hálózaton is közlekedhetnek, ennek megfelelően alakítják ki őket.

2015. 07. 21.

Szórakoztató vasút

Érdekes részletek derültek ki arról, hogy a DB AG hogyan szeretné javítani a vasúti utazás élményét a közeljövőben. Sok ígérgetés után tényleg jön a wifi és visszatér a hangos és képes tartalomszolgáltatás is a távolsági vonatok fedélzetére.

2015. 07. 20.

Vezércsere

Távozik a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója, Zaránd György. Az IC+-projekt „atyja” helyett hamarosan Zaránd üzemeltetési helyettese, Csépke András veheti át a személyszállító vasúttársaság vezetését.

Hiányzó vezetők

Németországban már nem csak a nagyvasúton, hanem a városi közlekedésben is gondokat okoz a járművezetők hiánya. Csak a szövetségi fővárosban, Berlinben több mint félszáz villamosvezető hiányzik a szükséges létszámból, ami komolyan veszélyezteti a mindennapi forgalmat is.

2015. 07. 18.

Kólásdoboz az NDK-ból

Az NDK fővárosában, Kelet-Berlinben az 1960-as évektől fogva folyamatosan téma volt a gyorsvasúti járműpark modernizálása. Az új járművek azonban egy ideig nem jutottak túl a kísérleti fázison. Ám az 1980-as évek végére már sikerült egy szériaérett járműtípust kifejeszteni: ez lett a 270-es sorozatú jármű, amelyet 1991-től 485-ös sorozatként ismerhetnek az ingázók. A nagy visszatérőként is számon tartott típus a berlini S-Bahn megmentője volt a legutóbbi krízis idején.

2015. 07. 17.

Felszállás csak az első ajtón

Egyre több helyen vezetik be a németek az elsőajtós felszállási rendet a városi közlekedésben. Korábban Hamburgban szakítottak az összajtózással a legtöbb járat esetén, ezúttal pedig Augsburg áll be a sorba, miután a próbaüzemmel nagyon pozitív tapasztalatokat szereztek.

2015. 07. 16.

BER lesz, Schönefeld marad

Ha valaha át is adják már végre az új berlini, Willy Brandtról elnevezett repteret a schönefeldi szomszédságában, akkor is marad üzemben az NDK egykori fő légikikötője. Az ok prózai: az új reptér már most kicsinek bizonyul, pedig meg sem nyitott.

2015. 07. 15.

Bécsi baleset

Összeütközött két vonat szerda reggel Bécsben. A Floridsdorf és Leopoldau között történt esetnek csak két sérültje van: a két mozdonyvezető.

Menetrendszerűség 2015: az ÖBB továbbra is az élen

Ha menetrendszerűségről van szó, az Osztrák Szövetségi Vasút nem bízza a véletlenre: 2015 első félévében az ÖBB személyszállító vonatainak 96,8%-a közlekedett pontosan. A kedvező értéken túl két további fontos erénye is van a szomszédok statisztikájának – ezekről, illetve a párhuzamos hazai helyzetről olvashatnak mai bejegyzésünkben. Vajon csak pénz és paripa kell a pontossághoz, vagy a személyi tényezők, az elkötelezettség is alapvető?

2015. 07. 14.

Megújul a ZOB

Új és nagyobb váróterem, új mellékhelyiség és sokkal több megállóhely lesz a megújuló berlini központi buszállomáson. A Zentraler Omnibusbahnhof, a ZOB 2018-ig tartó átépítésére 12 millió eurót fordítanak.

2015. 07. 13.

Új telephelyet kap a WLB

Új telephelyet épít a bécsi HÉV, egészen pontosan a Wiener Lokalbahnen, a Wien Oper és Baden Josefsplatz közötti „kék villamosok” üzemeltetője az osztrák főváros déli részén, Inzersdorfban.

2015. 07. 11.

Hagyomány és modernitás - Philadelphia villamosai

Az Egyesült Államok északkeleti partvidékének nagyvárosai közül csak két helyen maradt meg valami az egykor kiterjedt villamoshálózatokból: Bostonban és Philadelphiában. A kettő közül Philadelphia hálózata több szempontból is változatosabb, hiszen háromféle, egymástól földrajzilag elszigetelt és üzemviteli szempontból is nagyban különböző alrendszer üzemel napjainkban is. Tartsanak velünk az USA bölcsőjének számító városba, ezúttal villamossal!

2015. 07. 10.

Elbukott a mozdonytender

Nem hirdettek eredményt a tavaly ősszel elindított pályázaton a szlovákok ugyanis egyetlen értékelhető ajánlatot sem kaptak a tizenhat darabos mozdonyvásárlási igényükre.

Ilyen lesz az ötös metró

Kiderült, milyen lesz a bécsi U5-ös metró. Arról már írtunk, hogy az új metróvonal teljesen automatikus lesz és a peronokon lesz majd ajtó is, ami az utasokat óvja majd, de ezúttal a felszíni állomások látványtervét is megmutatta a Wiener Linien. A látványtervek szerint szakítanak az eddig hagyományokkal, és sokkal modernebb felszíni létesítmények épülnek majd a régóta várt vonalhoz.

2015. 07. 09.

Jöhet a Škoda!

Megkapta a német vasúti hatóság, az EBA engedélyét a ČD 380-as sorozatú mozdonya. A Škoda gyártotta húsz masina várhatóan a menetrendváltástól egészen Hamburgig jár majd, ha minden a tervek szerint alakul.

2015. 07. 08.

Vonatjegyet 2016-ra? Ausztriában igen!

Van az úgy néha, hogy akkor sem lehet megúszni bezzegezés nélkül, ha nagyon akarjuk. Ilyen kényszerhelyzetbe hoz minket az Osztrák Szövetségi Vasút, az ÖBB minapi sajtóközleménye is. A hazai szemmel szinte értelmezhetetlen hír az, hogy az ÖBB elérhetővé tette a 2015/2016-os menetrend adatait, sőt, már jegyet is vásárolhatunk az új menetrendben közlekedő járatokra. További sokkoló részletek a kattintás után!

2015. 07. 07.

Wehrhahn-Linie: vége a próbáknak

Véget értek a próbamenetek Düsseldorf új Stadtbahn-vonalán. A Wehrhahn-Linie vonatai 2016. február 20-án indulnak és menetrend szerint. Ez lesz az első alacsonypadlós „metró” Düsseldorfban.

2015. 07. 06.

Búcsúzik a posta-TGV

Több mint három évtized után búcsúzik a francia vasút egyik érdekes színfoltja: várhatóan még idén leállítja az SNCF és a francia posta, a PTT az 1984-től közlekedő nagysebességű postavonatokat. A küldemények szállítását közútra és légi útra terelik át.

2015. 07. 03.

Klímaváltozás a DB-nél

Németországban július elején komoly hőhullám tombol. Napközben tartósan 30 fok felett van a hőmérséklet és ezt nem nagyon bírják már a vonatok klímaberendezései sem, sok mondja fel a szolgálatot.

Baszk nagyherceg

Igazán extravagáns, mégis mértéktartó arculatot kapnak majd az új villamosok, amelyek várhatóan 2017-től szállítják a kis ország fővárosában és térségében lakó utasokat.

Bülach kimaradt

Nem jártak jól a Schaffhausenből Zürichbe tartó RegionalExpress utasai: a vonat nemes egyszerűséggel áthaladt az állomáson. A mozdonyvezető elfelejtette a megállást.

2015. 07. 02.

Kelet-nyugati gyorsvasút

Huszonöt évvel ezelőtt, 1990. július 2-án egy nagyon fontos mérföldkőhöz érkezett a két Németország egyesítésének folyamata. Ekkor lépett életbe a „Währungs-, Wirtschafts- und Sozialunion”, ami megteremtette a vámhatárok eltörlésének lehetőségét a két ország között és gyakorlatilag formalitássá váltak a határellenőrzések. Megindulhatott a forgalom a kelet-nyugati Stadtbahnon is, mégpedig átszállás nélkül.

Sárga és villamos

Bemutatták a berlini közlekedési társaság, a BVG új Solaris buszait. A négy szóló, 12 méteres kocsi elektromos hajtást kapott, a vonalközi töltést pedig érintkezésmentes módon oldják majd meg. A kísérleti üzem helyszíne a Zoologischer Garten és a Südkreuz pályaudvarok közötti 204-es vonal lett.

Nem lesz sztrájk – Megállapodott a DB és a GdL

Megállapodott egymással a Deutsche Bahn AG és a mozdonyvezetőket is képviselő szakszervezet, az elmúlt közel egy év során számos munkabeszüntetést szervező Gewerkschaft der Lokomotivführer. Fizetésemelés és a túlórák leépítse vár a vasutasokra.

2015. 07. 01.

Mennyit kér a gyorsvasút?

Többe kerül az S-Bahn üzemeltetése Berlinnek és Brandenburgnak, mint korábban. Eddig 250 millió eurót fizettek évente a szolgáltatásért, ám a DB AG-hoz tartozó operátor költségeinek emelkedése miatt több pénzre van szükséges. Ha a tartományok nem fizetnek, járatritkítás jöhet.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.