2018. 06. 29.

Hétvégi gyors – 2018. június 23-29.

Bevásárol az MAN buszaiból a DB buszüzeme. Utaskísérők teljesítenek szolgálatot a berlini gyorsvasúton. Átadták Németország legújabb rendezőpályaudvarát. Pardubice a Škoda-SOR trolikra szavaz. Görögországban terjeszkedik az ÖBB. Érkeznek az új vonatok a London Overground vonalaira. Hírösszefoglalónk.

2018. 06. 28.

Az új üdvöske ébredezik

„Felélesztette” a Siemens a Stadler Rail pankowi telephelyével közösen épített új berlini S-Bahn-motorvonat első példányát. A vonatok várhatóan 2021 elejétől szállíthatnak majd utasokat, feltéve persze, ha a hatósági engedélyeket is megszerzik.

2018. 06. 27.

Krakkóba megy a cseh kisoroszlán

Mégsem volt teljesen légből kapottak a LEO Express terjeszkedéséről szóló hírek, a mostani lépést akár megfontoltnak is nevezhetjük.

2018. 06. 26.

Többszereplős távolsági közlekedés Svájcban

Egy hónapon át tartó, a megrendelői és szolgáltatói oldallal is folytatott tanácskozás-sorozat eredményeként hozta meg döntését a svájci Szövetségi Közlekedési Hivatal (BAV), miszerint 2019 decemberétől a BLS is üzemeltethet távolsági járatokat.

2018. 06. 25.

InnoTrans 2018 – Előzetes a Stadlertől

Páros év lévén idén szeptemberben is megrendezésre kerül az InnoTrans, a legnagyobb nemzetközi kötött pályás szakkiállítás a berlini vásárközpotnban. Szokásunkhoz híven már a vásár előtt bemutatjuk, milyen újdonságokkal készülnek a gyártók, milyen járműveket fognak bemutatni a kétévente esedékes seregszemlén. Sorozatunk első részében az elmúlt években a kötött pályás járműgyártás egén egyre fényesebben világító svájci Stadler Rail járműveit vesszük sorra.

2018. 06. 23.

Alt-Heiligensee, végállomás

A német főváros történetét ismerők között nem újdonság, hogy maga a város nem egy tömb, hanem – és ez különösen a külső részekre igaz – az 1920-as Groß-Berlin-Gesetz eredményeként alakult ki a mai méretű város számos környező település beolvasztásával. Sok régi városrész megőrizte azonban eredeti szerkezetét és így igazán hangulatos helyek maradtak meg az utókornak. Az egyik ilyen, ráadásul a közlekedés iránt érdeklődőknek sem közönbös hely Heiligensee és annak a központja. Képes útirajzunkban ide látogatunk el.

2018. 06. 22.

Hétvégi gyors – 2018. június 16-22.

Világrekorder villamos a Škodától. Útvonaltervező gyermekekre hangolva Berlinből. Elon Musk repülőtéri gumivonatot építhet. Olcsósított Vectront rendel az EGP. Hírösszefoglalónk.

2018. 06. 21.

Csak egy kép – Maxmonument

München a német városok közül talán az, amelyik a legismertebb idehaza. Persze nem csak azért, mert az 1972-es nyári olimpiát itt rendezték (bár azért ez is nyom a latban), hanem főleg azért, mert ez az első nyugat-német város, ami viszonylag könnyen elérhető itthonról. És hát azért a bajor népnek van némi köze a magyar történelemhez is, ahogy épp az aktuálpolitikában is egymásra találtak a magyar és a bajor politikai megmondóemberek. Mindemellett azonban a sör mellett a közlekedés miatt érdemes körülnézni az Isar-parti városban és ha csak néhány évente vetődünk is el oda, láthatjuk: nagy lépésekben fejlődik a tömegközlekedés. Ezúttal a múlt és a jelen sajátságos egyvelegét hoztuk el egyetlen képben.

2018. 06. 20.

Ritkítás Potsdamban

A brandenburgi tartományi székhelyet is elérte a személyzethiány és ezt az utasok is megérzik hamarosan. A ViP ugyanis úgy döntött, hogy a szabadságok kiadása és a betegállományban lévő dolgozók nagy száma miatt a közlekedést is korlátozzák.

2018. 06. 19.

Trendi a retro

A České Dráhy újabb személykocsi-felújításba kezd, ezúttal azonban nem teljes rekonstrukcióról van szó, hanem valóban inkább „csak” szépészeti beavatkozásról. Az égető kocsihiányt így is lehet kezelni, úgy tűnik.

2018. 06. 18.

Siemens metró Londonnak

A Transport for London a Siemens Mobility ajánlatát találta a legjobbnak a nemzetközi tenderen, aminek keretében 94 új metrószerelvény szállítóját keresték. Az új vonatok a kisprofilú hálózaton, a Piccadilly Line-on állnak majd forgalomba.

2018. 06. 16.

A csehszlovák mindenes: Pantográf

Jellegzetesen szögletes megjelenésükkel igazán markáns járműveknek számítanak, ám lassan kikopnak a sínekről, hiszen a magaspadlós motorvonatok utódai a brünni térségben már 2020 körül szolgálatba állhatnak. Másutt is körvonalazódik az utódlásuk, így mindenképpen érdemes megismerkedni az egykori csehszlovák járműipar időálló termékeivel.

2018. 06. 15.

Hétvégi gyors – 2018. június 9-15.

Elektromos Citarot vesz a BVG. Felújítják a kiskörei Tisza-hidat. Velaro-utódot mutat be a Siemens. E-papíros utastájékoztatás Brnoban. CAF-villamosok Oslo és Luxemburg számára. Hírösszefoglalónk.

2018. 06. 14.

Búcsú a 134 éves belgrádi főpályaudvartól

A vasútépítés első fénykorában, a 19. század végén épültek ki a Balkán felé tartó vasútvonalak is a szorosabb gazdasági kapcsolatok reményében. Ekkor, pontosabban 1884-ben nyílt meg Belgrádban az akkori új főpályaudvar, amely a hálózatban betöltött szerepe miatt hamar központi átszállóhely lett Kelet és Nyugat között. Idén, 2018. június 15-én este ettől az állomástól búcsúzunk, a vasúti forgalmat itt végleg leállítják, szerepét az új Centar pályaudvar hivatott átvenni.

2018. 06. 13.

Berlin: metróválság közeleg?

Komoly gondok jöhetnek a berlini metróhálózaton az utasok érdekeit képviselő civil szervezet, az IGEB szerint. A járműhiány már most is katasztrofális, a helyzet pedig tovább súlyosbodik a hamarosan beköszöntő nyári iskolai szünet ellenére is.

2018. 06. 12.

A következő megálló: Poccistraße

Münchenben égetően hiányzik a városból Rosenheim és Mühldorf felé tartó vonatok útvonaláról egy megállóhely a Hauptbahnhof és az Ostbahnhof között. Most a tartomány és a város pénzügyi segítségével akár 2026-ra el is készülhet az új tömegközlekedési csomópont.

2018. 06. 11.

DB @ CEBIT

Az idei CEBIT-en is kiállít a Deutsche Bahn AG és minden az utazási élmény körül forog, amit egyre több digitális innovációval próbálnak javítani.

2018. 06. 09.

Ybbstalbahn – kimondhatatlan nevű hegyek között

Az Ybbstalbahn története úgy indult, mint a legtöbb mellékvonalé: a második ipari forradalom (ca. 1870-1914) által generált kereslet és kínálat az immár tömegtermelt árucikkekkel életrehívta a szolgáltatói ipart, azon belül a közlekedés bővítését. Ez igényelte, hogy a perem- és perifériavidékek (falvak, majorok) elérhetőek legyenek a hozzátartozó centrumokból, és vica versa, a gazdaság működése, és növelése érdekében.

2018. 06. 08.

Hétvégi gyors – 2018. június 2-8.

Hannoverben nem egyszerűen megy a balesetes Stadtbahn-kocsik javítása. Potsdamban meghosszabbodott mindegyik Combino és hazatért a KT4-es. Prágában marad a kísérleti troliüzem. Hírösszefoglalónk.

2018. 06. 07.

Újabb villamosokat venne a Ruhrbahn

Utasok által érzékelhető haszna is lesz az esseni és mülheimi közlekedési vállalatok tavalyi összevonásának: újabb villamosokat szereznek be, immár az egységes Ruhrbahn neve alatt.

2018. 06. 06.

Hídgondok Smíchovban

Újabb felvonásához érkezik a híddráma Prágában. Ezúttal nem egy városi, hanem egy állami fenntartásban lévő és a vasúti forgalmat szolgáló hídszerkezet gondjairól érkezett hír. A cseh fővárosban most az a fő beszédtéma: maradhat-e a Moldva felett átívelő vasszerkezet vagy a műemléki védettség ellenére inkább el kell bontani és így újjáépíteni?

2018. 06. 05.

Szabadágra ment a játékmetró

Tegnap óta nincs személyszállítás Berlin legújabb metróvonalán, de másfél év múlva visszatérnek a személyszállító vonatok. A Kanzler-U-Bahn néven is emlegetett U55-ös vonal forgalma a decemberi menetrendváltásig megszűnt, 2020-tól pedig beleintegrálódik a városban közepesen hosszúnak számító U5-ös vonalba.

2018. 06. 04.

Pozsony közelebb kerül, mint gondolnánk

Még itt sincs igazán a nyári menetrend szezonja, jobb helyekről már csordogálnak az információk a decemberi menetrendváltás kapcsán. Egy komolyat ezúttal a szlovákok gurítanak – egymás után második alkalommal jönnek komoly fejlesztések a pozsonyi vasúti közlekedésben.

2018. 06. 01.

Hétvégi gyors – 2018. május 26-június 1.

Dinamikus, igényvezérelt buszjárat Wittlichben. Desiro a MÁV-HÉV vonalain. Államosítják a PESA-t. Hírösszefoglalónk június elején.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.