2015-04-30

Befalazott ajtó az S-Bahn-on

Művészeti alkotás? Polgárpukkasztás? Vajon mi motiválta a tetteseket, akik nemes egyszerűséggel befalazták az egyik hamburgi S-Bahn-szerelvény ajtaját?

Volvo 7000-esek: Berlinből Budapestre?

Újabb használt autóbusz-beszerzésről szólnak a hírek Budapesten. A BKV ugyanis erősen nézelődik Berlinben (sőt, az első kocsikat már meg is vették), ahol hamarosan megválnak a szóló, háromajtós Volvo 7000-esektől. A típus nem igazán vált be a német fővárosban, bár már 13 éve közlekednek a járművek. Budapesten viszont már vannak hasonló kocsik, ezeket Hollandiából vették. Ismerkedjünk hát meg a német kocsikkal!

Csak tíz csuklós, semmi különös...

A címben is említett sóhajjal és egy kézlegyintéssel is elintézhetnénk ugyan az ügyet, de nem érdemes. Tíz új csuklósbuszt állított forgalomba a müncheni városi közlekedési cég, az MVG.

2015-04-29

Magas és széles – szolgálatban az orosz emeletes hálókocsik

Ez év február 1-jétől menetrend szerint is elindultak az orosz gyártmányú emeletes kocsik Moszkva és Szentpétervár között: az 5 és 6 számú (éjszakai) vonatok közlekednek ilyen stokkal, melyekről az alábbi, téli(es) képekből készült válogatásunkból további érdekességek is kiderülnek majd.

A logisztika napja Debrecenben

Írásunk címében szereplő mottóval várták az érdeklődőket a debreceni repülőtéren kialakított konténer terminálon, ahova legalább háromszáz résztvevő látogatott el különböző cégek vezetőitől kezdve, egyetemistákon át a laikusokig április 16-án. Van akinek szakma, van akinek pedig a hobbija miatt volt érdekes a rendezvény.

2015-04-28

Átvizsgálják a Trabantokat

Hatósági rendelkezés nyomán leállították Németországban a Trabant becenéven futó 112-es, 114-es és 143-as sorozatú mozdonyokat. Egy korábbi baleset vizsgálata során ugyanis tengelyrepedésre utaló jeleket fedeztek fel, ezért átvizsgálják a teljes flottát.

Jöhetnek a holland FLIRT-ek

Összesen ötvennyolc FLIRT-motorvonatot rendelt a Stadler Railtől a holland vasút, az NS. A 2016 végétől forgalomba álló vonatok az országban mindenhol jelen lesznek. Komoly fegyvertény ez a Stadlernél, hiszen a korábbi „udvari szállító” utódját is sikerült kiütni a nyeregből.

2015-04-27

Ingyennet a metróban

Egyelőre tíz állomáson indítja be a Wiener Linien az ingyenes, vezeték nélküli internetszolgáltatást a bécsi metróhálózaton. A wifi ingyenes lesz, regisztrálni sem kell majd.

2015-04-25

EB, de nem foci

A 2015-ös Villamosvezetői Európabajnokságot április 24-én rendezték meg Bécsben, ahol ezt a programot összekötötték a Wiener Linien nyíltnapjával, azaz a Tramwaytaggal.

Rotterdam a legjobb!

Idén Bécsben rendezték a villamosvezetők Európa-bajnokságát. Budapest ezúttal a tizenkettedik lett. A dobogóra Ostrava, Bécs és Rotterdam fért fel.

2015-04-24

Folyamatos tervezés – ezt kínálja a vasúti menetrend decembertől

Miközben az utasok még csak ízlelgetik a 2014-2015-ös évad menetrendjét, a háttérben már a következő időszakra vonatkozó menetrendet készítik a szakemberek. A 2015. december 15-én életbe lépő menetrend több újdonságot is hoz számunkra. Nézzük, mik ezek!

2015-04-22

Békés sztrájk

Meglehetősen csendesen telik a német mozdonyvezetőket tömörítő egyik szakszervezet, a Gewerkschaft der Lokomotivführer (GdL) munkabeszüntetése. A teherforgalom érintett része már kedden 15 órakor leállt, a személyszállításban azonban csak szerdán reggel 2-től indult a munkabeszüntetés és csütörtökön 21 óráig tart.

2015-04-21

Újra sztrájkolnak a német vezérek

Ismét munkabeszüntetésre hívta a vasutasokat a főleg mozdonyvezetőket tömörítő GdL. A Claus Weselsky vezette szakszervezet szerint nincs is miről megállapodni a DB-vel, mert javaslata sincs a munkáltatónak. Ezért nyúlnak most a sztrájk eszközéhez. A teherforgalomban április 21-én 15 órától; a személyforgalomban pedig 22-én 2 órától egységesen 23-án 21 óráig tart majd a sztrájk.

Bécsi villamosbaleset: tizenkét sérült

Tizenkét sérültje van annak a balesetnek, amely Bécsben történt. A Lazarettgassén két, a 43-as vonalon közlekedő szerelvény ütközött össze. Frissítés: a szerda reggeli információk szerint egy tévesen kitérő irányban álló váltót nem vett észre a Neuwaldegg felé tartó kocsi vezetője, és ez vezetett a balesethez.

Helyi sikerek, távolsági dilemmák

Időnként az Egyesült Államokból és Kanadából érkező híreket is szemlézünk a RegionalBahn hasábjain. Észak-Amerikában évek óta jól hasít a legtöbb elővárosi személyszállító vasút, míg a távolsági személyszállítás hosszú évek status quo-ját követően mintha ismét két szék között a földre esne. Ma két, egymást követő és ezt a kettősséget jól példázó hírt hoztunk: bővít a torontói GO Transit, míg távolsági fronton a Southwest Chief körüli szappanopera egy szavazaton látszik a célegyenesben csúnya véget érni...

2015-04-20

Berlin: ismét bajban a gyorsvasút?

Ismét baj van a berlini S-Bahn járműveivel. Ám ezúttal nem a legfiatalabb sorozat, a 481/482-esek, hanem a sokkal régebbi járművek, a „Toasterek” okoznak fejtörést a hírek szerint.

2015-04-18

Norristown High Speed Line: amerikai öszvér a síneken

A RegionalBahn harcedzett olvasói már megszokhatták, hogy a városi és elővárosi közlekedés határvidéke kötött pályás szempontból egészen nehezen kategorizálható megoldásokat termel ki. Különösen igaznak tűnik ez a villamosok és metrók közötti vertikum minden árnyalatát felvonultató light rail üzemekkel büszkélkedő Egyesült Államokra. Nos, a Philadelphia elővárosában üzemelő Norristown High Speed Line még ebben a mezőnyben is minden bizonnyal viszi a pálmát a műszaki és üzemviteli öszvérség tekintetében.

2015-04-17

Éjszakai vonattal jön az RDCD

Éjszakai vonatokat és a mainál olcsóbb tarifákat ígér az utasoknak a Hindenburgdammon hamarosan járatot indítani szándékozó Railroad Developement Corporation Deutschland, a HKX vonatait is üzemeltető RDCD. 

2015-04-16

Visszatér a DR

Meglehetősen érdekes eredményt hozott a közszolgáltatási tender a Chemnitz és Lipcse közötti regionális vonatok üzemeltetéséről. A nyertes személyével nincs baj, az a Mitteldeutsche Regiobahn, az MRB. De a 2015 decemberétől 2023 decemberéig terjedő időszakban a DB Regiot váltó operátor igazán érdekes járművekkel érkezik: az egykori NDK államvasútja, a DR számára gyártott járművek felújított változata szállítja majd az utasokat.

2015-04-15

Közút helyett vasút az Arlbergen

Április második felétől november közepéig lezárják Ausztria egyik legfontosabb közúti alagútját, az Arlberg-Straßentunnelt. A közúti közlekedés helyett az ország nyugati vége csak vasúton érhető el nagy kerülő nélkül.

2015-04-14

Az osztrákok az elsők

Az Európai Unió legjobb vasútjával Ausztria rendelkezik egy friss felmérés szerint. Az osztrákoknál utaznak a legtöbben a vonatokkal – majd száz kilométerrel többet utaznak a polgárok, mint bármelyik másik uniós tagállamban.

2015-04-13

Belvárosi csuklós

Villamos ugyan nem lett, a trolibusz is egyelőre álom, de a Wiener Linien megtalálta a kapacitásbővítés lehetőségeit: április 11-étől csuklós autóbuszokkal üzemelteti a híres-hírhedt belvárosi autóbusz-viszonylatot, a 13A jelzésű járatot.

Nyit a TerVez-központ

Eddig is rendszeresen beszámoltunk a TerVez2 háza táján történtekről, s nincs ez másképpen most sem. Pár hete már hírt adtunk a készülő szimulátorközpontról, amely április közepén publikus tesztüzem keretében fogadja az érdeklődőket. A nyitással kapcsolatos hírlevelet a napokban küldte szét a fejlesztőcsapat.

2015-04-11

Alagút a Spree alatt

A XIX. század végén Berlinben építettek egy különleges építményt: a Spree alatt fúrtak egy alagutat a villamosvasút számára. A Spreetunnel azonban nem bírta sokáig, három évtizeddel később be is zárták az építményt. Ma már az emlékét csak az utcanévjegyzék őrzi és persze a közlekedéstörténet lapjai.

2015-04-10

Jól teljesít a cseh Railjet

Az év első két hónapjában – és a 2014-2015-ös menetrendi évad első két teljes hónapjában – háromszor annyi jegyet adott el az ÖBB a prágai Railjetekre, mint korábban az EuroCity-kre. A jól fejlődő piac alighanem fejvakarásra készteti majd a buszos cégeket is.

2015-04-09

Berlini évértékelés – nyereséges az S-Bahn

Kicsit késve, de értékelte az elmúlt esztendőt a berlini gyorsvasút is. Rekord mértékű utasszámok jellemzik 2014-et, de a vonatok késése még mindig komoly gondokat jelent.

2015-04-08

Felújítás a Ringen – előbb lett kész

Alighanem fellélegeznek az autósok, hiszen a tervezettnél korábban kaphatták vissza a belvárosi körutat. A közúti forgalmat a villamosvágányok felújítása miatt korlátozták Bécsben és olyan helyekre is eljutottak a piros szerelvények, ahol viszonylag ritkán járnak „békeidőben”. Képes beszámoló az osztrák fővárosból.

2015-04-07

GYSEV: teljes a FLIRT-flotta

Megérkezett a tizedik FLIRT-motorvonat a GYSEV-hez, így teljessé vált a flotta. A GYSEV előbb négy, majd további hat motorvonatot rendelt a Stadler Railtől és immáron a teljes kontingens a „repcevasút” rendelkezésére áll.

2015-04-04

Barangolás a New Jersey Transit hálózatán

Az Egyesült Államok négy legnagyobb, évi 80 millió utasnál nagyobb forgalmat lebonyolító elővárosi vasúthálózatából három New York és Newark összefüggő agglomerációját szolgálja ki. A három toplistás operátor közül ma a New Jersey Transit vasúti szolgáltatásával ismertetjük meg az olvasót, mely műszaki és üzemviteli szempontból talán a legösszetettebb a megalopolisz vasútjai közül.

2015-04-03

Megújul St. Moritz vasútállomása

A 2017-es sí-világbajnokságra felújítja a Rhätische Bahn a vasútállomását St. Moritzban. A munkák már jó ideje zajlanak, de most a vasúti forgalmat is korlátozzák. A Berninabahn vonatai helyett pedig pótlóbuszok indulnak St. Moritz és Pontresina között.

2015-04-02

Vectron a BLS-nek

Tizenöt új villamosmozdonyt vásárol a svájci BLS teherszállító leánycége, a BLS Cargo. A tenderen a nyertes a Siemens lett, aki a Vectron-család képviselőit ajánlotta a helvéteknek.

Tavaszi nagytakarítás osztrák módra

Igazán tiszta vonatokkal készül a tavaszra. Ráadásul nem csak a régi mosókba, hanem egy új helyre is vihetik a vonatok, amely nem mellesleg Európa egyik legmodernebb berendezése is. Nézzük hát, hogyan nyomja az ÖBB a tavaszi nagytakarítást.

2015-04-01

Áprilisi sajtószemle

Április elsején már szokványossá válik szatirikus sajtószemlénk az elmúlt év nagyívű kommunikációs megnyilvánulásaiból. Természetesen a tavalyi április óta eltelt egy évben is adódott néhány fogás, melyeket nehezebb komolyan venni, mint jót derülni rajtuk. A közlekedéspolitika pedig már csak olyan, hogy könnyen elmosódik a határ a realitás és az álmok, a komolyan vehető, vagy éppen megmosolyogtató ötletek között.

Komoly közlekedésfejlesztési program kezdődhet Magyarországon

Az EU abszolút prioritásként kezeli a nagyvasúti, valamint városi kötöttpályás közlekedési rendszerek fejlesztését, és a kiszivárgott információk szerint a következő (2020-ban kezdődő), valamint az azt követő költségvetési ciklusban az előzetesen kalkuláltnál lényegesen több forrás, mintegy az előzetesen ismert tervszám négyszeresének megfelelő összeg (8500 milliárd forint) fordítható majd közlekedésfejlesztésre.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.