2015. 04. 15.

Közút helyett vasút az Arlbergen

Április második felétől november közepéig lezárják Ausztria egyik legfontosabb közúti alagútját, az Arlberg-Straßentunnelt. A közúti közlekedés helyett az ország nyugati vége csak vasúton érhető el nagy kerülő nélkül.


Április 21-étől november 14-éig tart majd a közúti Arlberg-alagút felújítása. A teljeskörű lezárással járó munkák során az Autobahnen- und Schnellstraßen-Finanzierungs-Aktiengesellschaft, azaz az ASFINAG Európa legbiztonságosabb közúti alagútjává teszi majd a 13, illetve galériákkal együtt 15 kilométer hosszú létesítményt. Az S16-os gyorsforgalmi utat átvezető létesítmény helyett a közútkezelő és az állami vasúttársaság is a vasúti közlekedést ajánlja majd. De nem csak a személyforgalom, hanem az áruszállítás számára is alternatívát kínálnak a sínpárokon.
Az ÖBB a közúti alagút lezárása miatt jelentősen erősíti a vasúti közlekedés kínálatát a térségben. Az ÖBB közlése szerint reggel 6 és este 22 óra között összesen 24 vonat áll majd az utasok rendelkezésére a Tirol és Vorarlberg közötti forgalomban. Az Innsbruck és Feldkirch közötti utazás első osztályon 19, másodosztályon már 9 eurótól elérhető – teszi hozzá az ÖBB közleményében. A vasúttársaság azt ígéri, hogy a térségben célzott marketingtevékenységgel hívja fel az autósok figyelmét az utazási lehetőségekre, hiszen a Railjet vonatok a két órás menetidővel Innsbruck és Feldkirch között igazi alternatívái lehetnek a gépkocsival való utazásoknak.

Napi 24 vonat, másodosztályon már 9 eurótól – az ÖBB vonatai jelentik az alternatívát a gépkocsik helyett
(fotó: Magyarics Zoltán)

A vasúti teherforgalomban Ausztriában piacvezető Rail Cargo Austria – az ÖBB leányvállalata – szintén készül az alagút lezárására. A tervek szerint naponta tíz vonat közlekedik majd Hall in Tirol és vorarlbergi Wolfurt között. A vonatok szükség esetén akár egyenként 1600 tonnányi rakományt, azaz 40 teherautónyi árut is továbbíthatnak.
A kombinált fuvarozásban elsősorban a meglévő kapcsolatokat, a Nationalen Intermodalen Netzwerk Austria (NINA) vonatait ajánlják, amelyek Tirol és Felső-Ausztria között napi rendszerességgel közlekednek. A kocsirakományú forgalom számára pedig számos nyitott és fedett teherkocsi áll rendelkezésre, amelyeket akár Wolfurttól keletre is megrakhatnak a fuvaroztatók, így megspórolhatják a hosszabb teherautós szállítást és az átrakást is akár.

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.