2019. 01. 31.

Budapest–Belgrád: kínai szupervasút helyett teljes vágányzár

Az elmúlt években sokféle opció felmerült az igencsak leromlott állapotú Budapest–Belgrád vasútvonal rendbetételére. Magyarországon egyelőre nincs végleges döntés, de Szerbiában évek óta komolyan dolgoznak a vonalon. Ennek eredménye képpen viszont február elsejétől megszűnik az átszállásmentes kapcsolat a két főváros között.

Személykocsit venne az Amtrak - óriásbeszerzés az Amfleet I kocsik cseréjére

A tavaly karácsonyi mozdonybeszerzés után újra mozgolódik az USA szövetségi személyszállító vasútja, az Amtrak. Ezúttal az első saját beszerzésű személykocsi-család, az Amfleet I flotta cseréjét kívánják beindítani, így rögtön 470 járműről szól a közbeszerzési felhívás. Ez a mennyiség már szabad szemmel is láthatónak számít a piacon, így valószínűleg érdemi verseny lesz a gyártók között.

2019. 01. 30.

Pécel–Aszód: tíz hónapra kizárva

Február 4-én kezdődik, egészen pontosan újabb ütemével folytatódik a 80a menetrendi mezőszámmal jelzett Budapest–Hatvan vasútvonal felújítása. A javarészt EU-s forrásokból megvalósuló beruházás mostani fáziásban húzzák talán leginkább a rövidet a vonatozók, ugyanis legalább tíz hónapig Pécel és Aszód között nem járnak majd a vonatok.

2019. 01. 29.

Étkezőből ülőkocsi (is)

Úgy tűnik, komoly az igény az első osztályú ülőhelyes kocsik iránt, illetve az olyan vonatokban, ahol ilyen van, ott pedig a fedélzeti gasztronómiát hiányolják az utasok. A két igény metszéspontjában pedig megszületett a České Dráhy új személykocsija, az ARmpee829 sorozat.

Helycsere Berlinben

Berlinben hatalmas változások lesznek a Stadtbahn regionális közlekedésében. Új hálózatnév, helyet cserélő szolgáltatók, új járművek és növekvő szolgáltatási szint.

2019. 01. 28.

Vezér a szőnyeg szélén

A BVG vezérigazgató asszonyát hallgatják meg a berlini kormányzó koalíció pártjai. A kormányzó polgármester szerint ugyanis a városi közlekedési cégnél komoly bajok vannak a szervezéssel és a megbízhatósággal.

2019. 01. 25.

Hétvégi gyors – 2019. január 19-25.

Berlinben „optimalizálnák” az M1-es villamos menetrendjét. Darmstadtban sem javulnak meg a villamosok maguktól. Tokióban reggelivel próbálják az utasokat leszoktatni a csúcsidei metrókról. Kedvezően alakultak a MÁV-START utasszámai 2018-ban az elővárosi vonalakon. Hírösszefoglalónk.

2019. 01. 24.

MÁV-START: Tavasszal indul az újabb jegyautomaták telepítése

A közbeszerzési döntőbizottság által a korábbi eredményhirdetést követően előírt jogorvoslati kötelezettség teljesítése után kihirdette a jegykiadó automaták beszerzésére kiírt közbeszerzési eljárás győztesét a MÁV-START Zrt. Most már biztos, hogy a jegyautomatákat az új szereplőnek számító TRACO Zrt. szállíthatja, a készülékek pedig főleg a Balaton környékére és nagyobb forgalmú vidéki állomásokra kerülnek majd.

2019. 01. 23.

Ingyenessé teszik a tömegközlekedést Luxemburgban

A nagyhercegség közlekedési minisztere, François Bausch a részleteket és a financiális hátterét is elmondta arról az intézkedésről, amelynek köszönhetően 2020. márcus 1-jétől ingyenessé válik Luxemburg teljes területén.

2019. 01. 22.

Akadálymentes(ebb) Berlint!

Berlin már most is mintapélda az akadálymentesítés terén, de a városvezetésnek mégis nyomást kell gyakorolnia a közlekedési szolgáltatókra.

2019. 01. 21.

Öt pontban javítana magán a DB

Idén negyedszázada, hogy a szövetségi törvényhozás létrehozta az egykori két német államvasútból a ma is működő Deutsche Bahn AG-t. Persze a szövetségi állam tulajdonában lévő cég nem működik maradéktalanul jól és sok az állami mamutra a panasz is, olyannyira, hogy nemrégiben a szakpolitikusok és a cégvezetés csúcstalálkozón próbálták meg az okokat megtalálni. Vajon sikerült nekik?

2019. 01. 19.

Modern vonatok, viktóriánus díszletek közé - interjú

A Stadler az elmúlt években sikeresen vetette meg a lábát a sok szempontból különlegesnek, és mindenképpen zártnak mondható nagy-britanniai vasúti piacon, részben a korábban már jelen lévő Vossloh felvásárlásával. Úgy tűnik, a helyi piac fejlődési trendjeihez jól passzol a Stadler Rail gyártói filozófiája, így minden bizonnyal számolhatunk még a helyi viszonylatban feltörekvő szereplő térnyerésével. Ralf Warwellel, a régió értékesítési vezetőjével beszélgettünk.

2019. 01. 18.

Hétvégi gyors – 2019. január 12-18.

Egyre kevesebb bliccelő és egy új múzeumi kocsi, valamint új motorvonatok Prágában. Tovább hosszabbodhat BART, egészen San Jose belvárosáig. És ha már BART - földrengésbiztonsági felújítás miatt érdekes pótlási megoldást találtak ki, „ingázó pacsirták” előnyben. Hírösszefoglalónk.

2019. 01. 17.

A Stadler felújít, a Stadler szállít

A Bochum-Gelsenkirchener Straßenbahnen AG nagy fába vágta a fejszéjét: rendelkezésre álló kapacitást szeretne bővíteni a kezelésébe tartozó egyetlen Stadtbahn-vonalon.

2019. 01. 16.

Retro-lázban a ČD

Úgy tűnik, sikeres volt a České Dráhy tavalyi próbálkozás az 1970-es és 1980-as évek vasúti utazási hangulatának megidézésével: a Retro Ostravan után ugyanis most nemzetközi szintre lépnének a nosztalgiavonatokkal. Irány Szlovákia!

2019. 01. 15.

Újraéledhet a Heidekrautbahn

Két évtized munkája látszik beérni Berlin északi részén, ezáltal a legnagyobb nyugati oldali lakótelep régóta várt vasúti kapcsolata is megvalósulhat.

2019. 01. 14.

Bécs: U4 pótlás a belvárosban

Bécsben javában zajlik az U4-es metró 2014-től 2024-ig tartó felújítása, melyet javarészt a forgalom fenntartása mellett és rövidebb ideig tartó vágányzárakban végeznek. Egy ilyen kétnapos vágányzár keretében váltottak biztosítóberendezést Karlsplatz állomáson, ehhez pedig a bécsi belvárosban szokatlan módon ezúttal buszos pótlás társult. Képriportunk a helyszínről.

2019. 01. 12.

Elbúcsúztak az E10-esek

Hatvanegy év szolgálat után, 2019. január 5-én búcsúztak el az aktív szolgálattól a német 110-es sorozatú mozdonyok. A vasútbarátok között legendásnak számító mozdony inkább igásló volt, semmint parádésló – hosszabb ideig is szolgált, mint „utódja”, a 103-as.

2019. 01. 11.

Hétvégi gyors – 2019. január 1-11.

Az Oberweißbacher Berg- und Schwarzatalbahn üzemeltetője marad, de környezetbarát vonatokat hoz. A havazás fogságában maradt az HSB egyik vonata. A MÁV-csoportra rátört a XXI. század. Megérkezett az első amerikai gyártású CRRC-metró Bostonba, illetve ugyanitt forgalomba állt az első CAF villamos. Hírösszefoglalónk.

2019. 01. 09.

Bajok a pályán, bajok a járművekkel

A 33 ezer kilométernyi német vasúti hálózat számos helyen van kritikus állapotban – ez derül ki egy parlamenti kérdésre adott válaszból. A 2018 november végi állapotok szerint összesen 500 olyan szakaszról tudtak a DB hálózatán, ahol tartósan, hónapokig csökkentett sebességgel kell járni a vonatoknak és ez alól az ICE-hálózat sem kivétel.

2019. 01. 08.

Hidat hídért

Schönebergben, az egykori Anhalter- és Potsdamer Bahnhof régi váltókörzetének vágányait a Yorckstraße felett számos hídszerkezet vezett át. Ám a II. Világháború pusztítása és a város két felé osztása után az állomás szerepe alaposan megváltozott és 1951 után a vágányok nagy része kihasználatlan maradt. Az út felett azonban a vasúti hidak megmaradtak, ma pedig műemléki védettséget élveznek – a DB mégis elbontaná a nagy részüket, cserében viszont kettőt felújítana.

2019. 01. 07.

A BVG is villamosítja a buszait

Sokat kellett rá várni, de megérte – így köszöntötte a 2013-as IAA keretében a Daimler a csarnokba belépőket. Ugyanez elmondható az elektromos meghajtású Citaro esetében is, de különösen a BVG-ra igaz. Az elmúlt három év villanybuszos tapasztalataira alapozva vásárolt buszok feltehetően jobb üzemkészséget mutatnak majd.

2019. 01. 04.

Tiszta Chicago – 3. rész: Elővárosi vonatozás

Immár hagyományosan 365 napos alapütemmel jelentkező sorozatunk harmadik részében Chicago kötött pályás városi, illetve villamosított elővárosi közlekedését mutatjuk be néhány életkép erejéig - Metra Electric District, Elevated és Skokie Swift. Ráadásként Franklin Park, az északnyugati végek egyik legforgalmasabb vasúti csomópontja is előkerül.

2019. 01. 03.

Véget ér a Szép Hétvége

Majd két és fél évtized után búcsúzik a Deutsche Bahn egyik legsikeresebb díjszabási terméke, a Schönes-Wochenende-Ticket. A jegyfajta 2019 nyaráig érhető el az utazni vágyóknak, az utódja pedig már régóta a piacon van.

2019. 01. 02.

Repülőtéri buszok bemutatója

A Légiközlekedési Kulturális Központ december 29-én rendezte meg harmadik alkalommal, így már-már hagyománynak mondható év végi rendezvényét, a Nagy Reptéri Ikarus Fotózást. A reptéri Ikarusok száma évről évre gyarapodik, így az érdeklődők már hat Ikarusból álló konvojt fotózhattak a fővárosban.

Figyelem!

Oldalunkon általában előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését jogát fenntartjuk. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.