2012. 12. 31.

BÚÉK 2013

Minden kedves olvasónknak sikerekben gazdag, békés, boldog új esztendőt kívánunk!

A RegionalBahn csapata

Elbúcsúztak a ZiU-k

Utolsó útjukra indultak a budapesti trolibuszhálózaton évtizedeken át meghatározó szerepet játszó ZiU 9-es szóló trolibuszok. Szilveszter napjának délelőttjén a 74-es és a 74A vonalak Csáktornya parki végállomásától indult az öt kocsis menet és a 74-es vonalon tett tiszteletkör után tértek vissza immáron örökre a kőbányai trolibuszgarázsba.

Bécs, 2012

Év végi összefoglalónkban Bécs 2012-es közlekedési történéseit tekintjük át. Idén a gumikerekű járművek háza táján sem volt pangás, így tavalyi összefoglalónkkal szemben idén a buszos újdonságokat is bemutatjuk. Tesztbuszoktól bővülő villamoshálózaton át a búcsúzó és debütáló állomásokig széles az idei paletta – tartsanak velünk!

2012. 12. 30.

Kelenföld – Budapest kapuja vagy szégyenfoltja?

Kelenföld állomás elvileg Budapest délnyugati kapuja, ahol számos nemzetközi vonat is megáll. A gyakorlatban eme funkció mellé még egy sajnálatos másodlagos szerep is társul: ízelítőt adni az itt leszálló utasnak a lepusztultság fogalmáról, vasútállomási kontextusban értelmezve. Képriportunk következik onnan, ahol a MÁV vezetőségét megmozgató tisztasági kampány is nyomtalanul zajlott le.

2012. 12. 29.

Vasúti fékezés XIV. – Téli fékezés

Kis kitérőt teszünk a légnyomásos fékszerkezetek bemutatása közben: az évszakhoz igazodva most azokat az eltéréseket és sajátosságokat vesszük számba, melyeket a télies időjárás – a Fékutasítás szóhasználatával „hideg téli időjárás” – indokol a fékberendezések üzemeltetésében.

Az utolsó munkanap

Az utolsó munkanapjukat töltötték december 28-án a BKV ZiU 9-es trolibuszai. Az öreg szovjet trolik december végén végleg elbúcsúznak a budapesti utaktól. Az utolsó, munkanapi menetrend szerinti napon a RegionalBahn csapata is elkísérte a szóló trolikat. Képriportunk következik.

2012. 12. 28.

Svájcban vonatra száll a közösségi média

Ami a közösségi közlekedés és a social media kapcsolatát illeti, a svájciak megint kitaláltak valami újat. Az okostelefonokra szánt SBB.Connect alkalmazás egészen új távlatokat nyit meg az utazás, mint közösségi tér vonatkozásában. Bizonyára Ön is bukkant már ismerősökre egy vonatozás alkalmával, merő véletlenségből. Svájcban ennek már tervszerű formája is lehetséges!

Nem kell az egységes vizsga?

Tiltakoznak az érdekvédők az egységes mozdonyvezetői vizsgarendszer bevezetése ellen. A szakszervezetek szerint ugyanis nincs tisztázva, hogy milyen feltételek mellett és ki vizsgáztathatja a 2013 őszétől beinduló rendszerben a járművezető-jelölteket.

2012. 12. 27.

O405 – újratöltve

Újabb klasszikussal gazdagodott az OMSI-közösség. Bár az MAN NG272-es csuklósára várhatóan még egy évet kell várni, a rivális Mercedes-Benz egyik legnagyobb sikerű busza letölthető lett.

2012. 12. 25.

Skóciai kalandozások – 3. rész: Glasgow Central Station

Skócia legnagyobb városának főpályaudvara impozáns és forgalmas állomás, melyet öt vasúttársaság járatai szolgálnak ki. Londonba tartó Pendolino-k, a ScotRail legújabb UK Desiro-i, kényelmes éjszakai vonatokat mind-mind hozzátartoznak Nagy-Britannia kilencedik legforgalmasabb állomásához. A szépen felújított pályaudvar nyüzsgő életét mutatjuk be skóciai sorozatunk most következő részében.

2012. 12. 24.

Békés karácsonyt kívánunk!

Nánási Zoltán felvételén 2010. január 31-én a 490 056-os pályaszámú gőzös a lillafüredi motorvonat egyik mellékkocsijával pöfög János-hegy állomás felé, nem sokkal Szépjuhászné bejárati jelzője után.

A RegionalBahn szerkesztősége ezúton kíván békés, boldog karácsonyt, szeretetteli ünneplést valamennyi kedves olvasójának!

A RegionalBahn csapata

2012. 12. 23.

Új villamos Bécsben – visszatért a 25-ös

A császárvárosban Advent utolsó szombatján új villamosvonalat avattak a Dunától keletre fekvő városrészben. Új is, meg nem is: a 25-ös nem újdonság a bécsi villamoshálózaton, hanem néhány éves kihagyás után tér vissza a térképre. Másrészt egy rövid szakaszon valóban új pálya épült Kagran metróállomás közelében. Kattintsanak a megnyitó és az első üzemnap képeiért!

2012. 12. 22.

Vasúti fékezés XIII. – A sűrített levegő

Sorozatunkban mostantól rátérünk a fékberendezés (mint rendszer) egyes alkotóelemeinek részletesebb vizsgálatára. Először a sűrített levegőnek, mint a légnyomásos fékberendezést működtető „eszköznek” a jellemzőit vizsgáljuk meg.

Megtörtént a bejelentés: jön az OMSI 2!

Ha felütjük „A Busz-szimulátor”, az OMSI weboldalát, akkor egy friss hírt olvashatnak a rajongók: jön az OMSI 2! Igaz, nem éppen most, hanem még jó ideig várni kell rá, a hírek szerint 2013 negyedik negyedévében vezethetünk a berlini egykori 5-ös busz vonalán.

2012. 12. 21.

Megvan a papír!

Megkapta a hatósági engedélyeket az ODEG első négy KISS-motorvonata. Az EBA döntése nyomán a flotta negyede már szolgálatkész.

RegioTram Kassel: a DB kiszállt

Kiszállt a Deutsche Bahn AG a kasseli RegioTramot üzemeltető csoportból. A jövőben csak a Hessischen Landesbbahn, a HLB és a Kasseler Verkehrsgesselschaft, a KVG párosa működteti a járatokat a 2013 és 2023 közötti időszakra kötött közszolgáltatási szerződés alapján.

Karácsonyi ajándék: itt a piros Vectron

Átadta a Siemens az első, a DB Schenker Rail Polska által rendelt Vectron mozdonyt. A 23 darabos rendelésről december elején adtunk hírt – most pedig megmutatjuk, hogyan fest a DB AG színterve szerint fényezett masina.

2012. 12. 20.

Buszt szakított szét két tehervonat

Alighanem hatalmas szerencséje volt egy düsseldorfi csuklósbusz vezetőjének és három utasának: még időben ki tudtak menekülni a járműből, mielőtt egy útátjáróban két tehervonat is darabokra törte a járművet. A vonatok mozdonyai kisiklottak és egy víkendházat is leromboltak.

Amtrak: dupla vagy semmi

Az Egyesült Államok távolsági személyszállító vasútja, az Amtrak a Bostont New York-on keresztül Washingtonnal összekötő vonalára új szerelvényeket kíván beszerezni az Acela vonatok helyett. A hír önmagában nem is lenne akkora meglepetés, csakhogy homlokegyenest ellenkezik azzal, amiről eddig szó volt. Kérdőjelek is bőven vannak a fejlesztés körül – sőt, ha kicsit mélyebbre ásunk, szinte csak azok vannak.

Brandenburg: terjeszkedik a NEB

Az ODEG csak rövid ideig lesz Brandenburg tartomány talán legnagyobb vasúti magánszolgáltatója. A 2014-2015-ös menetrendváltástól ugyanis számos, eddig az ODEG üzemeltetésében álló regionális vasúti vonalat új üzemeltető, a Niederbarnimer Eisenbahn veszi át.

2012. 12. 19.

Lépcsőn az égbe

Megkezdődtek a futópróbái a Mariazellbahn új motorvonatának. A Stadlertől rendelt Himmelstreppe („Égi lépcső”) motorvonatok első példányát az elmúlt hétvégén mutatták be a nagyközönségnek. Az első vonat 2013 tavaszán már forgalomba is áll.

A hiányzó láncszem

Fontos hálózati kapcsolattal bővült az Alföld vonalhálózat. A Microsoft Train Simulator nemzetközi hírű valós pályáján ezúttal már Kőbánya-Kispest és Kiskunhalas között is utazhatunk.

2012. 12. 18.

Pulykapénz a vasutasoknak

A három vasúti társaság 30 ezer alkalmazottja még karácsony előtt a számlájára kap átlagosan fejenként nettó 32 000 forintot – mondta Dávid Ilona, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója az erről szóló megállapodás aláírásakor, kedden Budapesten.

Újszülött Vízipók

December 14-én búcsúzott el az M2-es metrótól az utolsó Vízipók-szerelvény. A tizenkét évvel ezelőtt szolgálatba állított vonatok egyelőre az M3-as vonal Kőér utcai telephelyén várják sorsukat. Gondolták volna, hogy ilyen fiatalok ezek a vonatok? Pedig így van: nincs másfél évtizede, hogy megérkeztek kishazánkba és forgalomba álltak ezek a vonatok. Ezek a pillanatokat idézzük most fel.

KISS-pótlás

Az ODEG a menetrendváltással vette át a berlini és brandenburgi RE2-es és RE4-es viszonylatok üzemeltetését. A tervek szerint Wittenberge–Cottbus és a Rathenow–Jüterbog viszonylaton emeletes motorvonatok járnának, de az EBA engedélyének csúszása és a gyártó némi késedelme miatt  más megoldásokhoz kellett folyamodnia az üzemeltetőnek: Ausztriából kértek segítséget. Eközben pedig a szomszédok is besegítenek: Alsó-Szászország is beszáll a járműpótlásba.

2012. 12. 17.

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány és a Stadler

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a magyar kormány és a Stadler Rail Csoport hétfőn Budapesten.

Éjszakai robogás a Fényvillamossal

Negyedik „évadját” kezdte el a BKV fényfüzérrel díszített UV-párosa, a Fényvillamos. Az advent második vasárnapjától közlekedő villamos hétköznap a 2A-n, míg hétvégén a 47-esen jár. Két-két alkalommal azonban a város villamoshálózatát is bejárhatjuk vele.

Lóval a gyorsvasúton

Az elmúlt napokban körbejárta a világot az a videó, amelyen egy shetlandi pónival utazott gazdája a berlini gyorsvasúton, mégpedig az észak-déli alagúton keresztül. A kistermetű jószág békésen nézelődött a 481/482-es sorozatú motorvonat többcélú terében.

Elkötött autóbusz ütközött

Különös esetről érkezett hír Németországból. Vasárnap este történt, hogy egy tizenhat éves fiatalember több balesetet is okozott – mégpedig a BVG egyik autóbuszával. Az ifjú engedély nélkül lovasította meg a nagy sárga Mercedest Köpenickből.

Iránytáblát Karácsonyra? Bécsben igen!

A bécsi adventi vásárok egyik vonzereje az lehet, hogy itt (szinte) mindent meg lehet kapni, de a bécsi Westbahnhof aluljárójában december 15-én még azt is, amit a közlekedésbarátok máshol nem találnak meg. A Wiener Linien szokásos adventi jótékonysági vásárán ugyanis csupa vájtfülűeknek szóló szuvenír került a pultra: megállótáblák, útvonaltérképek, iránytáblák, és minden egyéb, ami egy tömegközlekedési cégnél idővel feleslegessé válik.

Újabb nagybefektetőkkel készül stratégiai megállapodásokra a kormány

A kormány szerdán újabb magyarországi nagybefektetőkkel való stratégiai megállapodás megkötéséről döntött, az erről szóló határozatokat a Magyar Közlöny legújabb száma tartalmazza.

2012. 12. 16.

Szépemlékű Stadtbahn

A bécsi metró története látszólag az 1970-es években kezdődött – azonban a hálózat gyökerei a XIX. századba vezetnek vissza, amikor kialakították a Wien és a Duna-csatorna, valamint a Gürtel mentén a városi vasutat, a Stadtbahnt. Egykor gőzüzemű, nagyvasúti jellegű vonalak voltak ezek, majd az I. Világháború utáni válság miatt leállították a járatokat. A város 1925-ig villamosította a hálózatot és korszerű közlekedési eszközzé vált a bécsi Stadtbahn – amely végül 1989-ben tűnt el.

2012. 12. 15.

Nosztalgia a négyzeten – Bécsben jártak az adventi különvonatok

Hiába volt Magyarországon munkanap december 15-e, az adventi szombat ezúttal is tömegeket vonzott Bécsbe. Bár a császárvárosba látogatókhoz az időjárás egyáltalán nem volt kegyes, az őket szállító szerelvények ezúttal is üde színfoltot jelentettek a bécsi vaspályákon. És hogy miért „nosztalgia a négyzeten”? Cikkünkben erre is fény derül!

Vasúti fékezés XII. – A megfékezettség számítása

Az előzőekben megismerkedhettünk a vasúti járművek fékfelirataival, valamint az egyes féknemekkel. Ezeknek az ismerete feltétlenül szükséges ahhoz, ki tudjuk számítani azokat a megfékezettségi értékeket, melyek megmutatják, hogy adott vonat adott pályán közlekedtethető-e, illetve, hogy közlekedésére vonatkozik-e bármilyen – féktechnikai indokú – megszorítás.

2012. 12. 14.

Vízipók, csodapók

A hírek szerint december 14-ével lezárult egy fejezet a budapesti metróhálózat történetében. A BKV még 2000-ben vásárolt két, egyenként öt kocsis metrószerelvényt a kelet-nyugati metróvonalra. A 81-717M sorozatú vezetőállásos és a 81-714M sorozatú vezetőállás nélküli kocsikból álló vonatot 2000. szeptember 1-jén vette állagba a vállalat. Az Alstom-vonatok forgalomba állításával azonban az orosz szerelvények feleslegessé válnak és átköltöznek a Kőér utcai telepre.

Mégsincs új Westbahn?

Különösebb csinnadratta nélkül, de hosszú előkészítés után adták át a forgalomnak december 9-én, a 2012-2013-as menetrendváltással az új, nagysebességű pályaszakaszt Bécs és St. Pölten között. Azonban nem minden tökéletes ennek kapcsán: az ICE T-k ETCS-ellátása nem teljes és most úgy tűnik, magával a vonatbefolyásolóval is gondok vannak. No meg a vasút egyik ősellenségével, a téllel.

Sebességkorlátozás

Lassan elmondható, hogy a berlini gyorsvasút az egyik válságból fut a másikba. Most éppen felmerült: a biztosítóberendezés hiányosságai miatt legfeljebb 50 km/h-val közlekedhetnének a vonatok 2015-től. Ez lényegében újabb összeomlást jelentene, a megnövekvő menetidőkhöz nincs elegendő mennyiségű vonata az S-Bahn Berlin GmbH-nak.

2012. 12. 13.

Átadták a Tárnok–Székesfehérvár felújított vasúti pályaszakaszt

Átadták csütörtökön a Tárnok–Székesfehérvár vasúti pályaszakaszt, amelyet európai uniós támogatással újítottak fel.

Főpályaudvar születik

A december 8-áról 9-ére virradó éjjel minden bizonnyal vasúttörténeti események részesei lehettünk. 166 esztendő után megszűnt a bécsi Ostbahnhof, amely jó ideje a Südbahnhoffal szimbiózisban létezett és ezzel egyidőben a Déli Vasút bécsi végpontjának utolsó maradéka is eltűnt a vasúti térképekről. Alig fél órával az utolsó, a Südre érkező vonat után viszont megindult a forgalom a részlegesen üzembe helyezett, új állomáson, amely a keresztségben a Wien Hauptbahnhof nevet kapta.

Újrázik a bécsi mentesítő

Ha advent és szombat, akkor bécsi mentesítővonat - nincs ez másként a Magyarországon munkanappá cserélt december 15-én sem. A MÁV-Start ismét mentesítővonatot indít Bécsbe, ezúttal a múlt heti menetrendhez képest kicsit módosított időpontban. A hírek szerint kocsik terén a múlt heti vonathoz hasonlóan most is kitesz magáért a vasúttársaság.

2012. 12. 12.

Búcsú a Südbahnhoftól

December 8-án este 166 év után végleg megszűnt a bécsi Ostbahnhof. A legutóbb Wien Südbahnhof (Ostbahn) néven működő pályaudvar szerepét másnaptól a részlegesen megnyitott Hauptbahnhof vette át. Az utolsó vonatok érkezését-indulását számos vasútbarát mellett a RegionalBahn is követte, itt készült képriportunk.

Újabb ülésteszt

2011 márciusa után ismét üléseket tesztelhetnek az osztrák vasút utasai egy erre a célra kialakított járművön. Az ÖBB célja, hogy a Talent és Desiro motorvonatokon kialakítandó „komfortzóna” számára megtalálja az utasok számára legjobban tetsző ülőalkalmatosságokat. Kattintsanak házi tesztünk eredményeiért!

2012. 12. 11.

Döcögős az új pálya

Nem sikerült éppen fényesen az új Westbahn megnyitása bizonyos szempontból. A Bécs és St. Pölten közötti pálya Hadersdorf és St. Pölten közötti szakszán ugyanis a megszokott pontszerű vonatbefolyásolás mellett ETCS került – amit azonban nem mindenki tud használni.

Kitiltották a füstölgőket

Budapesten lassan már két éve tilos dohányozni a tömegközlekedési megállókban. A MÁV-csoport ehhez egy törvénymódosítás nyomán 2012 elején csatlakozott. Emiatt is furcsa lehet külföldön a budapesti turistának, ha a villamosmegállóban dohányoznak. Pedig így van: Németországban és Ausztriában a nagyvasúti pályaudvarok füstmentesek csak, de ott is lehet dohányozni a kijelölt helyen. A városi közlekedés megállói azonban eddig korlátozás nélküliek voltak.

2012. 12. 10.

Nassoló ingázók

A Wiener Linien munkatársai a bécsi Westbahnhofon fogadták hétfő reggel az ingázókat. A menetrendváltás utáni időszak első igazán „kemény” napjának számít az első munkanap: a hétvégén otthon maradó ingázók ilyenkor szembesülnek a változásokkal, amelyből Bécsben és környékén is akad bőven.

Elég egy telefon

A MÁV-START mintegy éve vezette be a kényelmes és talán bátran mondhatjuk, hogy népszerű otthon nyomtatott jegyet. A jegyeket ki kell nyomtatni és papíralapon kell bemutatni a jegyvizsgálónak. Legalábbis eddig így volt. Mostantól ugyanis elég a mobiltelefon kijelzőjét megmutatni, rajta a QR-kóddal.

Menetrendváltás 2012: itt az új Westbahn!

2012 december kilencedike bevonult a közép-európai vasúttörténetbe a régió első nagysebességű vasútvonalának közforgalomba helyezésével. A Wien Hütteldorf–St. Pölten szakaszon rendben felvették a forgalmat, és megnyílt a „semmi közepén” fekvő Tullnerfeld állomás is. Képriportunk következik az első napról!

2012. 12. 09.

Egy új korszak nyitánya

Alighanem bátran állíthatjuk, hogy 2012. december 8-án, pontban éjfélkor, amikor „koppant a bakon” a Pozsony és Marchegg felől érkező – három percet késő – REX 2537-es számú vonat, akkor lezárult a vasúttörténet egy fejezete. Megérkezett az utolsó személyvonat a bécsi Südbahnhofra. Alig fél órával később pedig már egy vadonatúj főpályaudvarra futott be a Hirschstetten felől érkező, az S80-as viszonylaton közlekedő Talent.

Menetrendváltás 2012: utolsó nap a Bécsi Erdőn át

A mai volt az utolsó, eddig megszokott rend szerinti üzemnap az osztrák Westbahn Bécsi Erdőn át vezető szakaszán, hajnaltól a távolsági vonatok leköltöznek a most megnyíló Wienerwald-alagútba. A RegionalBahn csapata az utolsó nap hangulatát igyekszik megragadni az alábbi válogatással.

2012. 12. 08.

Vasúti fékezés XI. – A féknemek

Annak a körülménynek, hogy a fővezeték levegője fékezéskor és oldáskor szinte teljes egészében egy, a fővezeték nyomását vezérlő szerkezeten (nevezzük az egyszerűség kedvéért fékezőszelepnek) keresztül távozik, számos gyakorlati következménye van. Sorozatunk újabb részében ezeket vizsgáljuk meg közelebbről.

2012. 12. 07.

Qando 3.1.5

A decemberi menetrendváltáshoz igazodva új változattal jelentkezett a bécsi tömegközlekedési navigátor, a Qando fejlesztője. A Wiener Linien és a VOR hivatalos mobil-alkalmazása a 3.1.5 verziószámon fut. A bécsi utazások elengedhetetlen kísérője lett az alkalmazás.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.