2013. 03. 31.

Vasárnapi videóajánló – XIII. rész: a Pennsylvania Railroad más szemszögből

Múlt héten megismerkedhettünk az USA legnagyobb forgalmú vasútjával, a Pennsylvania Railroad-al saját szemüvegén, azaz az utasok és fuvarozók visszahódítására készült filmeken keresztül. Ma folytatásként a korabeli vasútrajongók szemszögéből látjuk viszont a Pennsy-t: impozáns gőzösöktől egészen a vonalbezárásokig és a leharcolt motorvovatokon át a Penn Central megjelenéséig.

Tíz éves a Mócártkugli

Idén ünneplik kerek évfordulójukat Miskolcon a Bécsből használtan vásárolt SGP E1-es típusú villamosok. Ezt az eseményt a miskolci közlekedésbarátokkal karöltve az MVK Zrt. egy nagysikerű különmenettel ünnepelte meg.

2013. 03. 30.

Vasúti fékezés XXVI. – A városi vasutak fékberendezéseiről

A nagyvasúti fékberendezések további vizsgálatát megelőzően teszünk egy kis kitérőt és megnézzük, hogy melyek azok a jellegzetes megoldások, melyeket a városi vasúti járművek (elsősorban villamosok) fékezésére használnak.

2013. 03. 29.

Festések a garázsból! – 2. rész: Nohabozzunk!

Az első, bevezető részben írtam, hogy is kerültem kapcsolatba a modellezéssel, mi szükséges egy átfestéshez és mire érdemes odafigyelni. A sorozat második részében már szeretnék belemélyedni a részletekbe. Mostani írásom témája két Nohab-mozdony, amelyek az első munkáim között szerepeltek.

Kocsit vesznek a svédek

Összesen negyvenkét, egykori német személykocsit vásárol a svéd Hector Rail. A kocsikat nem közvetlenül a DB-től, hanem a használt járművek bérbeadásával foglalkozó HEROS-tól vásárolták meg. A járműveket korábban a holland vasút használta.

Történelmi vonatozás

Történelmi pillanatnak lehetettek tanú nemrégiben az angol vasutak kedvelői: négy évtized után először közlekedett újra közvetlen vonat London és a dél-angliai Sheffield Park között.

2013. 03. 28.

Íme a Zöld Nyíl!

Bár a Zöld Nyíl a miskolci villamosfejlesztési projekt neve, a Škoda új villamosa is büszkén viselheti ezt. Az InnoTranson még csak modellben láttuk, most íme igaziban!

Félrelépett az emletes

Kisiklott egy emeletes vonat kedden délután Münchenben, az Ostbahnhofon. A tolatási mozgást végző tolt ingavonat vezérlőkocsija lépett ki az egyik váltónál, miután egy továbbhaladást tiltó jelzőt meghaladt.

Volt egyszer egy 1044-es sorozat

A tavalyi év vége óta nincsenek már 1044-esek az ÖBB járműparkjában, valamennyi gépet átalakították 1144-essé. A sorozat hosszú szolgálata alatt kétségtelenül hozzánőtt az ÖBB arculatához, most pedig az 1044-esek pályafutása előtt tisztelgő képes összeállításunkkal elevenítjük fel az utolsó éveket, néhány archív képpel kiegészítve.

Halálos baleset Bécsújhely közelében

Halálos vasúti baleset történt szerdán késő este Bécsújhely közelében, Obereggendorfnál. Egy tehervonat és egy pályás mérőkocsi ütközött össze frontálisan. A balesetben két vasutas meghalt.

Lesznek saját kocsik a HKX-nél

Végre saját kocsikkal üzemelhet a német magánvasúti szolgáltató, a HKX Hamburg és Köln közötti járata. Ez pedig azt is jelentheti, hogy végre nem szükségmenetrenddel, hanem az eredetileg tervezett teljes kapacitással működhet a társaság vonata.

2013. 03. 27.

Nincs már több 1044-es

Véget ért egy korszak az osztrák vasút történetében. Az ÖBB közlése szerint ugyanis 2012 végén hivatalosan is törölték az állagból a 1044-es sorozatot, ilyen jelzéssel már nincs gépe a osztrák vasútnak.

Bevásárol a Postbus

Ausztria eddigi legnagyobb buszbeszerzéseként aposztrofálják az ÖBB Postbus által most bejelentett programot. Öt év alatt összesen hétszáz autóbuszt vásárol 150 millió euró értékben az osztrák vasút autóbuszos leányvállalata.

2013. 03. 26.

Lámpás buszok Hamburgban

Kísérleti üzemet indított az egyik hamburgi autóbuszos cég, a Verkehrsbetriebe Hamburg-Holstein (VHH). A buszon minden ajtónál fényjelzések jelzik, hogy eltekintenek-e az első ajtós felszállási rendtől vagy sem?

Ismét havazik

Komoly mennyiségű hó esett az elmúlt mintegy huszonnégy óra folyamán. A havazás nyomán az élén szél hófúvásokat építhet, ami akadályozhatja a vasúti közlekedést is. Kedden reggel komolyabb fennakadásról azonban egyelőre nincs hírünk.

Szolgálatban a Flexity

Március 21-én az utazóközönség is birtokba vehette a brandenburgi Strausberger Eisenbahn új járművét. A Bombardier által épített 0041-es pályaszámú Flexity hétfőtől a menetrend szerinti forgalomban szolgál.

2013. 03. 25.

Lassulnak a buszok

Berlinben egyre lassabbak lesznek az autóbuszok. Persze, nem a végsebességük változik, hanem egyre kevesebb helyen részesítik előnyben a tömegközlekedési járműveket.

Szezonnyitó UV-zás

A húsvét előtti utolsó hétvégére, egészen pontosan virágvasárnapra szervezték a BKV nosztalgiavillamosozással is foglalkozó szakemberei az idei első villamosos fotósmenetet. A program különlegessége, hogy a tavaly novemberi után először szerepelt a nosztalgiamenetek szerelvényében az UV-khoz alakított pótkocsi. Tavaszi programmal készültek a munkatársak, de végül az időjárás máshogy gondolta. Tartsanak velünk, villamosozzunk együtt a fővárosban!

2013. 03. 24.

Vasárnapi videóajánló – XII. rész: a Pennsylvania Railroad önarcképe


Mai videóajánlónkban folytatjuk tengerentúli kalandozásunkat, és elővesszük a múlt nagyjai közül a legnagyobbat: témánk a Pennsylvania Railroad 1950-es években kiadott „önarcképe”, azaz a vasutat bemutató filmsorozata. A PRR az Egyesült Államok északkeleti részének domináns vasútja, a 20. század első felében az amerikai vasutak műszaki fejlődésének egyik fő zsinórmértéke volt. Bár az 1950-es években már gyülekeztek az impozáns cég fölött a viharfelhők, a beltartalmat illetően ekkoriban ért a csúcsra a vasút. Fedélzeti rádiótelefon, fejlett vonatbefolyásoló, kiterjedt villamosítás és az 5100 kocsiból álló személyflotta mind-mind a legek vasútjává tették a társaságot. De ezen túl is tartogat még néhány nagy dobást a mai filmsorozat!

2013. 03. 23.

Totális vágányzár: folytatódik az esztergomi vonal pályafelújítása

Megkezdődik az Északi Vasúti Duna-híd–Pilisvörösvár szakasz felújítása is, emiatt április másodikán üzemkezdettől június 14-én üzemzárásig a teljes Budapest–Esztergom vonalon vonatpótló autóbuszok fognak közlekedni. 

2013. 03. 22.

Svéd nehézfiúk

Két igazi nehézfiúval próbálták ki a Kelenföld és Érd között „felső pályán” Budafoknál épített új aluljárót. A próba természetesen sikerült, a masinák azóta már haza is tértek. Bedenek József képriportja Budafokról.

Vasútfotós útvesztők – V. rész: Így fotózzunk mi!

A vasútfotózásról szóló sorozatunk mai, utolsó részében összefoglaljuk az általunk kívánatosnak vélt szabályozás főbb elemeit, és javaslatokat fogalmazunk meg a vasútfotósok számára is.

Visszatér a „Beneluxtrein” avagy jöhet a városi IC?

Pályázatot írt ki a Hága városának tulajdonában álló The Hague Trains Holding B.V. (THTH) a Hága és Brüsszel közötti városközi távolsági vonatok üzemeltetésére.

2013. 03. 21.

Beadta a derekát a DB – Jöhet az ETCS

Hosszú hezitálás után a német vasút úgy döntött, hogy telepít ETCS-st az egyik legfontosabb, az országot átszelő korridorra. A holland határ melletti Emmerichtől a Rajna mentén egészen Baselig építik ki az egységes európai rendszert.

Fontos frissítés az Alföldhöz

Fontos javítócsomag jelent meg a Microsoft Train Simulator hazai zászlóshajójához, az Alföld vonalhálózathoz. Ezúttal bár új szakaszt nem kapunk, a frissítést mégis mindenképp érdemes felrakni.

2013. 03. 20.

Kitüntetés a Regiobahnnak

A német PRO BAHN nevű civil szervezet minden évben kiválasztja a leginkább utasbarát vasúttársaságot. Ezt a kitüntető címet 2013 márciusában kapta meg az előző évi teljesítménye nyomán az északrajna-vesztfáliai Regiobahn nevű magántársaság.

Marad a BKV az agglomerációban

A fővárosi agglomerációt a BKV járművei és sofőrjei szolgálják majd ki, csak éppen a Volánbusz alvállalkozójaként – írja a Népszabadság.

Gyorsvonati ormányos

Elővárosi motorvonatokat vezényel gyorsvonati fordába a cseh vasút. A ČD-nél úgy gondolják, hogy még a modern elővárosi vonatok is komfortosabbak a régi gyorsvonati kocsiknál, így kihasználják a rendelkezésre álló szabad kapacitásokat.

2013. 03. 19.

Jön az újabb magyar emlékmozdony

A 480 005-ös lesz az a gép, amely fekete-arany színekbe öltözhet Hunyadi Mátyás királlyá választásának 555. évfordulója alkalmából. A mozdony a pünkösdi összevont zarándokvonatot továbbíthatja majd Csíksomlyóra a tervek szerint.

Jönnek a FLIRT-ek – Aláírták a szerződést

Aláírták a szerződést a MÁV-START és a GYSEV vezetői a 42+6 darabot magában foglaló motorvonat-beszerzésről a gyártó Stadler Rail és az Európai Unió képviselőivel.

Áprilisban nem lesz felár, a folytatás bizonytalan

Egyelőre nincs napirenden az egységes távolsági felár bevezetése és főleg nem áprilistól. A MÁV-START és az NFM is cáfolja az értesüléseket, amelyekről az iho.hu számolt be.

Festések a garázsból – 1. rész

A RegionalBahn lapjain eddig alig-alig szerepeltek vasútmodellek. Ezúttal egy érdekes gyűjteményt mutatunk be: olvasóink már ismerhetik Sipos Milán képes beszámolóit. Most azonban a nagyvasút helyett az 1:87-es méretarányú modellek között kalandozunk.

Saját magával versenyez a DB AG

A vasúti szolgáltatással versenyezve bővíti a távolsági autóbusz-kínálatot a DB AG. Az egyik leányvállalata április 8-ától újabb autóbusz-járatot indít Berlin és München között.

2013. 03. 18.

Próba-Railjet a cseheknél

Áprilisban a cseh vasút utasai is kipróbálhatják a Railjet-vonatokat. Bár arról még nincs szó, hogy forgalomba állának az első, a ČD által rendelt szerelvények, ehelyett az ÖBB-től kölcsönkapott szerelvényt vehetnek birtokba áprilisban néhány napig.

Flottabővítés – Jön a szabványbusz

Hamarosan – várhatóan májusban, bár konkrét időpont még nincs – újabb busszal bővülhet az OMSI flottája. Ezúttal az igazi klasszikusnak számító VÖV-buszok egyikével, a Mercedes-Benz O305-össel bővíthetjük majd a flottánkat. A minőségi munkának azonban ára van.

2013. 03. 17.

Vasárnapi Videóajánló – XI. rész: South Shore Line, az utolsó interurbán mohikán

Ezen a héten is maradunk az Egyesült Államokban, és ezúttal is egy sok szempontból különleges vasúttal ismerkedünk mozgóképes formában. Az első különlegesség, hogy az USA középső vidékein egykor tizenötezer kilométeres hosszúságú hálózatot jelentő „interurbán” vasutak, azaz városközi HÉV-ek és villamosok utolsó, ma is üzemelő képviselőjéről van szó. További érdekességeket tartogat az interurbán vasutakhoz képest komoly teherforgalmat is bonyolító vonal fordulatos története is. Következzen tehát a Chicago South Shore and South Bend Railroad, közismertebb nevén a South Shore Line!

Országos figyelmeztető sztrájk

Hétfőn reggel hat órakor kezdődik az Eisenbahner- und Verkehrsgewerkschaft (EVG) figyelmeztető munkabeszüntetése. A két órás sztrájk pont az ingázókat érinti, komoly fennakadásokra kell számítani Németország vasúti közlekedésében.

2013. 03. 16.

Vasúti fékezés XXV. – Még egyszer a Fékutasításról

Az eddigiekben tárgyalt fékpróba, a hideg, téli időjárásra vonatkozó eltérések, a vonatok megfékezettségének megállapítása, valamint a féknemek mellett tartogat a Fékutasítás további érdekességeket is. Ezek közül most a fékberendezések üzemeltetésével kapcsolatos szabályokat vizsgáljuk meg.

Egy nehéz nap éjszakája – után

Úgy tűnik, lassan normalizálódik a vasúti forgalom Magyarországon. A hófúvásokkal és egyéb akadályokkal nehezített nemzeti ünnep után március 16-án, szombaton reggel már a lehetőségekhez képest rendben közlekednek a vonatok országszerte.

2013. 03. 15.

Forradalmi havazás

Komoly gondokat okozott a havazás március 15-én, szinte az ország minden fővonala és azok vonzáskörzete érintett volt a későn jött havazás és az erős szél együttes hatásának betudható fennakadásban. A MÁV-Start információs csatornái is akadoztak, a helyzet pedig késő estére is csak részben javult, jelenleg is akad olyan vasútvonal, ahol nem sikerült felvenni a forgalmat. Rendszeresen frissülő cikkünk – legfrissebb információk és egyúttal utolsó frissítés: 21:15.

Havazás bénítja a magyar vasutat

Ahogy arról rendszeresen frissülő híradásunkban is beszámoltunk, a március 15-i ünnepen havazás bénítja országszerte a vasúti közlekedést. Hatalmas késések, óriási káosz, ötletszerűen közlekedő vonatok és információhiány teszi kellemetlenné a hosszú hétvége első napját. Néhány fénykép erejéig felvillantjuk olvasóinknak, amit mi magunk is tapasztaltunk a hazai sínek mentén.

A répaszezon emlékei

Az elmúlt esztendő képei között kutakodva talál néha az ember olyan érdekességeket, amelyet érdemes elővenni később is. Így teszünk most is: az elmúlt év végén lezajlott „évi rendes” cukorrépa-kampány idején különösen a nagydízelek rajongói kapták meg a magukét: megannyi Szergej sürgölődött a Debrecen és Tiszalök közötti vaspályán az üres és a rakott tehervonatokkal.

2013. 03. 14.

Márciusi hófrász

Nemzeti ünnepünk előestéjén a teljesen váratlanul érkező havazás alighanem kétvállra fektette a magyar vasutat. Jelentős késések, hiányos tájékoztatás és komoly akadályok jellemzik a magyar vasúti közlekedést. Utolsó frissítés: 22:30.

Bővíti az ingyenes internet szolgáltatást a MÁV-START

A szolgáltatásfejlesztés keretében bővíti az ingyenes internet hozzáférést a MÁV-START Zrt. az InterCity és az budapesti elővárosi járatain – jelentette be Ungvári Csaba, a vasúttársaság vezérigazgatója csütörtökön a szolgáltató T-Systems céggel tartott közös sajtótájékoztatón, Budapesten.

Politikai nyomor + Szent Tehén = távolsági felár

Amit február elején még csak szóbeszéd szintjén lehetett tudni, az visszavonhatatlanul jön: a megrendelő nyomására a távolsági forgalomban felárat vezet be a MÁV-Start, a legújabb hírek szerint már április közepétől. Mai elemzésünkben a sietve áterőltett és sok szempontból érthetetlen és értelmezhetetlen változásokat vesszük górcső alá. Miben különb a 100 kilométer a 99-nél, és miért kell a felár? Lehet-e az áremelés szó kimondása nélkül árat emelni, vagy ez már tényleg túl átlátszó?

Metrót vesz Moszkva

Harminc év alatt kétezer metrókocsit venne az orosz főváros. A bejelentés érdekessége, hogy ezúttal nem a „házi szállító”, a Mertowagonmashtól rendelték meg a vonatokat, hanem nemzetközi tendert írnak ki a járműbeszerzésre.

2013. 03. 13.

Áprilistól jön a felár?

Egyes értesülések szerint már az első menetrendi módosítástól jöhet az általános távolsági felár, amely azonban közel sem lesz egységes, mi több, minden érintett vonat esetén, a 100 kilométer feletti utazásokra külön-külön határozzák meg, hogy kell-e fizetni?

Feltételesen áll meg a GYSEV

Két héttel ezelőtt már keringtek kósza hírek a GYSEV újításáról, a feltételes megállók (újbóli?) bevezetéséről, most pedig már hivatalos: 2013 április 7-től két zöld-sárga vasútvonalon lesznek feltételes megállók. A vonatok ezeken a helyeken csak akkor állnak majd meg, ha a peronon tartózkodik felszállni kívánó utas, vagy a vonaton leszállási szándékát jelezte valaki. Kattintsanak a részletekért!

Két PESA rendel!

Egyelőre csak kettőt hívott le a DB AG a lengyel PESA-val kötött járműbeszerzési keretszerződésben rögzített 470 motorvonatból. A német vasút az első lengyel motorkocsikat 2015-ben állítaná forgalomban.

2013. 03. 12.

Vágják a centit

Egyre közeledik a magaspadlós villamosok búcsúja a Berlin melletti kis villamosüzemben, Strausbergben. Bár még forgalomban vannak a csehszlovák eredetű KT8D5-ösök, de hamarosan alacsonypadlós szerelvények jelenhetnek meg.

Újabb pipa

Újabb engedélyt szerzett meg a Siemens Vectron-mozdonycsaládja. Ezúttal nyugati szomszédunk és Svédország engedélyezte a típus közlekedését.

2013. 03. 11.

Fejlesztik a stettini vonalat

Berlin és a lengyelországi Szczecin, illetve németül Stettin meglehetősen szoros kapcsolatokat ápol: a város például a német fővárosból szerez be számos – használt – villamost, emellett pedig megannyi berlini és brandenburgi polgár használja ki a lengyelekhez átjáró személyvonatokat és azt, hogy elfogadják a tartományi jegyeket is a városban. A német és a lengyel fél pedig a Berlin–Angermünde–Szczecin vasútvonal fejlesztéséről állapodott meg a közelmúltban.

Mozdonyhorgászat Svájcban

Két vasúti daru segédkezett vasárnapra virradó éjjel a Svájc francia részén, Cossonaynél még pénteken a földkúpon túlfutott tolatómozdony visszaemelésében. A balesetben szerencsére csak könnyebben sérült meg a mozdonyvezető és a tolatásvezető.

2013. 03. 10.

Vasárnapi Videóajánló – X. rész: Hiawatha, Little Joe, és többiek

Tizedik vasárnapi videóajánlónkban az amerikai vasúti személyszállítás fénykorának egyik igazi fenegyereke, a Milwaukee Road kerül terítékre. A legutóbbi részek témáját képező Rock Island-hez hasonlóan ezúttal is egy letűnt vasúttársaságról van szó, de a Milwaukee Road egészen különleges területen alkotott maradandót: az Egyesült Államokban igazi különcként a teherszállítás igényei miatt fogtak komoly léptékű vasútvillamosításba. De hogyan is mentették meg ezt a kuriózumot a szovjetek a II. Világháború után?

2013. 03. 09.

Vasúti fékezés XXIV. – A fékpróba

Fékezni – mint ahogyan a mondás tartja: hajózni is – szükséges, mégpedig nem feltétlenül csak akkor, amikor a fékezni kívánt tömeg már mozgásban van. A vasútüzemben bizonyos esetekben akkor is lehet, sőt kell a vonatot fékezni, amikor az még áll. Ezeket a bizonyos eseteket fékpróbának nevezzük.

Itt az első Citaro

Magyarországra ért az első Mercedes-Benz Citaro autóbusz, amely a tavasz folyamán tovább 158 társával együtt a VT-Transman Kft-nél kezdi meg a munkáját. A Budapesti Közlekedési Központ megrendelése alapján működő szolgáltató százötven autóbuszt állít majd forgalomba májustól.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.