2016. 08. 31.

Havária és forgalomszervezés svájci módra

Amikor egy kapcsolókészülék hibájából egy személyvonat 40 perces késést szenved el, az az utasoknak kellemetlen. Ezen felül azonban a közlekedésszervezésre és irányításra is messzebbre menő kihatásai vannak. Egy érdekes kis sztori arról, hogy hogyan kezelnek egy ilyen problémát Svájcban


2016. 08. 30.

Az Amtrak ismét Alstomot vesz

Korábban már beszámoltunk az Amtrak beszerzési terveiről a nagysebességű szerelvények legújabb generációja kapcsán, most pedig itt a győztes. A jelek szerint az Amtrak nem kívánt változtatni a győztes csapaton, így a már közlekedő Acela-szerelvényekhez hasonlóan ezúttal is az Alstom szállítja majd a 28 vonatot a nagy forgalmú Boston–New York–Philadelphia–Washington vonal számára.

2016. 08. 29.

Menetrendszerű járatritkítás

Augusztus 29-ével többé-kevésbé vége a nyárnak, legalábbis a MÁV-START-nál mindenképpen, hiszen a balatoni vonalakon visszatér a téli menetrend vagy annak egy picit bővítettebb változata, az „elő- és utószezoni menetrend”. Ám a téliesítés mellett elrejtettek pár finomságot is a változásokat taglaló információcsomagban, ezek hátteréről lebbentjük most fel a fátylat. Előre szólunk: önös érdekek és értelmetlen lépések is terítékre kerülnek a következőkben.

2016. 08. 28.

Csak egy kép – metró vagy nem metró?

A szakma által csak „barnaköpenyesnek” nevezett mérnökök és egyéb hozzáértők pár évvel ezelőtt valahol sikeresen azt nyilatkozták, hogy a metró az csak kék lehet és a föld alatt kell menjen, harmadik sínről – ha nem is szó szerint ezt mondták, de az értelme ez volt. A szín kérdését már Budapesten is sikerült megugrani, ám egyelőre mást nem és nincs is közel például az M2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése, főleg akkor, amikor a BKV-ból ki kell szervezni a HÉV-eket a fővárosi döntés szerint. Máshol persze ez a kérdés pofonegyszerű: példaképpen most csak egy képet hozunk Düsseldorfból.

2016. 08. 26.

Légszennyezési kvótákból közösségi közlekedés - Kalifornia tovább fejleszt

Kalifornia továbbra is viszonylag komolyan invesztál a közösségi közlekedésbe: az állam közlekedési ügynöksége kedden hirdette ki a vonatkozó pályázat eredményét, mely szerint 14 beadvány összesen 390 millió dolláros támogatást kap az idei költségvetésből. Lássuk, mire költik a nyertesek ezt az összeget – nagyvasúttól metrón át light rail-ig!

2016. 08. 25.

Tíz éves a mobiljegy

Tíz évvel ezelőtt, egészen pontosan 2006. augusztus 24-én indította el a Deutsche Bahn AG a mobiltelefonos jegyértékesítést – egy évvel azután, hogy az első iPhone megjelent a piacon. Akkor forradalmi újításnak számított, ma már azonban mindennapos lehetőség.

2016. 08. 24.

Folytatódik a kocsifelújítás

Folytatódik az évek óta tartó kocsifelújítási program a ČD-nél. A cseh vasút ezúttal étkezőkocsikat és fekvőhelyes járműveket újíttat fel, igazodva a kor színvonalához és az utasok elvárásaihoz.

2016. 08. 23.

Újrangondolt váróterem

Új várótermeket tervez a Deutsche Bahn: a müncheni főpályaudvaron egyelőre három, új koncepció mentén kialakított területet tesztelnek, amelyek segítségével kialakítják a jövő várótermét.

2016. 08. 22.

Rövidít a HKX

December óta közlekedik napi két pár vonat Hamburg és Frankfurt am Main között a HKX gondozásában. Ám a magánvasútnak úgy néz ki, nem jött be a hosszabbítás: augusztus végétől megszűnik a frankfurti járat.

2016. 08. 20.

Nosztalgia a Skót Felföldön – Strathspey Railway

Nagy-Britanniában a komolyabb fizetőképes keresletnek hála sok helyen találunk múzeumvasutakat a bezárt vonalak maradványain, ám a napi szintű gőzvontatású üzem még itt sem gyakori. A Skót Felföld jól menő múzeumvasútja pedig ebben a műfajban indul, és nem is szerepel rosszul – ismerkedjünk meg az Aviemore és Broomhill között közlekedő Strathspey Railway világával!

2016. 08. 19.

Csak egy kép – Neussi délután

A Rajna-Ruhr-vidék mindig is számtalan érdekességgel várta a vasútbarátokat. Bár a fénykora már letűnt, még most is érdekes és tartalmas a vasúti közlekedés az egykor komoly nehéziparral büszkélkedő, ma viszont már inkább múzeumokban és számos más látnivalóban gazdag vidéken. Már a vasút sem „az igazi” és öt év távlatából is jól látszanak a változások. Csak egy kép következik – ezúttal Neussból.

Késnek és kimaradnak a berlini buszok

A berlini városvezetés egyik kiemelt célja volt a TXL buszjárat pontosságának fokozása. De a városi közlekedés nem csak a reptéri buszból áll és késnek bőven a többi járatok is.

2016. 08. 18.

Csak egy kép – Drezdai este

Ma már hiába keressük a DB 180-as sorozatú mozdonyait és a szlovák vasút kocsijait is a német pályákon, egyik sincs már meg. Sőt, maga a vonat se jár már ebben a formában, igaz, cserében ismét van Metropol, ami összeköti a magyar, a szlovák, a cseh és a német fővárost egy röpke éjszaka alatt. Csak egy kép, ám annál több mondanivaló következik a hajtás után.

Csehország: állami támogatás a regionális közlekedéshez

Elfogadta a cseh kormány a közlekedési tárca és 14 régió között született megállapodást: ezzel biztosítják a regionális vasúti közlekedés pénzügyi hátterét 2020 és 2034 között.

2016. 08. 17.

Kaliforniában is KISS

Újabb amerikai megrendelést kapott a Stadler Rail. Amint korábbi cikkünkben is előrejeleztük, a svájci járműgyártótól a villamosítást most intéző Caltrain tizenhat darab, hatrészes villamos motorvonatot rendelt. Ez az első alkalom, hogy a svájci cég a tengerentúlon értékesítheti az emeletes motorvonatát – egyúttal az eddig legnagyobb megrendelésük az észak-amerikai piacon. Az ügylet igazi újdonsága viszont az, hogy a tervek szerint egy európai piacra fejlesztett jármű komolyabb módosítások nélkül állhat az amerikai engedélyeztetés elé.

2016. 08. 16.

Münchenben előrelépnek

Münchenben úgy látják, hogy a kor mobilitási kihívásainak elsősorban a tömegközlekedés fejlesztésével lehet megfelelni. Folyamatosan fejlődik, modernizálódik a járműpark és a szolgáltatás is. Ezúttal a közeli jövő tervezett fejlesztéseiről érkezett hír a bajor fővárosból.

2016. 08. 15.

Simplon-személyek: a BLS a nyerő

Az SBB túl alacsonynak találta a költségtérítést és nem is indult a közszolgáltatási tenderen. A BLS viszont úgy látja, hogy jó üzlet az olasz meló és meg is nyerték a tendert: december 11-étől a Lötschbergbahn üzemelteti Iselle és Domodossola között a regionális járatokat.

2016. 08. 13.

PostAutóval a felhők fölé

A svájci helyközi buszvonalak néhány viszonylaton igazi panorámaútvonalakat járnak be az Alpok hágóin és szerpentinjein át. Ez alkalommal lehetőségem nyílt egy egész napot ilyen buszokon tölteni és közben három 2000 méter feletti hágón át élvezni a kilátást. Fotók!

2016. 08. 12.

East Anglia: Stadler-siker

A holland vasút érdekeltségét, az Abellio Railt bízza meg a Department for Transport, a brit közlekedési minisztérium az East Anglia hálózat üzemeltetésére. A franchise október 16-án indul és a szerződés 2025 októberéig garantálja az Abellionak az üzemeltetési jogokat.

2016. 08. 11.

Megoldás a dugókra: kötélpályát a városokba!

A világ több nagyvárosa kezdi felfedezni a felvonót, mint mindennapi közlekedési eszközt. Svájcban sincs ez másképp, szinte minden helvét nagyváros tervezi már a saját drótkötélpályáját a közúti közlekedési problémák csökkentésére.


2016. 08. 10.

Visszasűrítik a Wannseebahnt

Szeptembertől ismét sűrűbben közlekednek a vonatok a berlini S1-es viszonylaton: nyolc év után visszatérnek a Wannseebahnra a csúcsidei sűrítő vonatok.

2016. 08. 09.

InnoTrans 2016 – nagyot villant a Stadler Rail

Sorra érkeznek a vasúti járműgyártók közleményei annak tekintetében, hogy mi mindennek készülnek elkápráztatni a látogatókat a szeptember 20-23. között Berlinben megrendezendő InnoTranson. Ezúttal a svájci Stadler Rail hivatalos előrejelzését nézzük meg.

2016. 08. 08.

A Gotthardra pályázna a SOB

Kihívója akadt az SBB-nek: a Gotthardbahnon ugyanis a regionális közlekedés koncessziójáért bejelentkezett a Südostbahn is. Többek között a Bázel felé közlekedő gyorsvonatokat is üzemeltetnék, ráadásul úgy, hogy az az ingázóknak és a turistáknak is megérje.

2016. 08. 05.

Kanadai-japán metró Londonnak

A Brexit úgy látszik, elérte a londoni metrót is. Eleddig – éveken át – a Siemens tűnt esélyesnek a London Underground tenderén, ám most mégis, meglepetésre a Hitachi Rail Europe és a Bombardier Transportation konzorciumától rendeltek 250 úgy vonatot a Tube számára.

2016. 08. 04.

Még több pótkocsit!

Úgy tűnik, bevált Münchenben a pótkocsis buszüzem. A kezdetekkor már ódákat zengett az MVG a járművekről, most pedig újabb tizenöt darabbal bővült a flotta, az új buszok pedig már a hónap elejétől utasokat is szállítanak.

2016. 08. 03.

Egyetemi megálló

Saját metrómegállót kaphat a berlini Freie Univeristät dahlemi campusa. Ám nem új megálló építéséről van szó, hanem decembertől a mostani Thielplatz veszi fel az egyetem nevét, hiszen közel van a felsőoktatási intézményhez. Nem ez az első ilyen jellegű átnevezés, de most egy történelmi állomásnév tűnik majd el.

2016. 08. 02.

A villamosításig marad az Alex

Átmeneti időszakra szóló tendert írt ki a Bayerische Eisenbahngesselschaft, a BEG az egykori IR25-ös viszonylat üzemeltetésére. Az ok. csúszik a lindaui vonal villamosítása és eközben pedig napirenden van északon is a vasútvillamosítás. A nyertes a Netinera-csoport érdekeltsége, az Alex-járatokat most is üzemeltető Die Länderbahn.

2016. 08. 01.

Személyvonatok a Simplon-alagútban: az SBB nem indul

Nem indul a Simplon-alagútban közlekedős személyvonatok üzemeltetésére kiírt tenderen az SBB és a RegionAlps, a szövetségi vasút leánycége. Álláspontjuk szerint a vonatközlekedésért kínált éves díj nem fedezi a költségeket.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.