2014. 10. 31.

Lengyel FLIRT

A lengyel PKP InterCity a Stadler Railtól rendelt húsz új távolsági motorvonatot. A nyolc részes FLIRT 3-as szerelvényekre vonatkozó megrendelést a Newaggal közös konzorciumként nyerte el a svájci székhelyű járműgyártó.

Túl kicsi a buszpályaudvar

Az elmúlt évek során jelentős fejlődésen ment keresztül a távolsági autóbuszok forgalma. A berlini központi buszpályaudvar is bővítésre szorul, ám erre 2016 előtt nem kerül sor a tervek jelenlegi állása szerint.

2014. 10. 30.

Kisiklott a Pilatusbahn motorkocsija

A svájci Alpnachstadból a Pilatusra tartó fogaskerekű vasút, a Pilatusbahn a világ legmeredekebb fogaskerekű vasútja. Meglehetősen biztonságosan üzemel a rendszer, ám most egy kis hiba csúszott a rendszerbe: aláváltottak az egyik motorkocsinak.

Áremelés csak jövőre

Berlinben állják a szavukat a szakemberek és a politikusok: megígérték, hogy 2014-ben nem lesz áremelés a közösségi közlekedésben. És ez így is lett. De 2015 első napjától viszont új árak lesznek érvényben Berlinben és Brandenburgban: átlagosan 2,3 százalékkal emelnek.

2014. 10. 29.

Osztrák segítség

Az osztrák vasúttól bérel tolatómozdonyokat az SBB. A pályavasúthoz tartozó Ee 6/6II-esek helyett az ÖBB-től vennének bérbe néhány villanygépet. Az első 1063-as már Svájcban van és hamarosan szolgálatba is áll Lausanne-Triage rendezőben.

Máris nyert a DB

Kurtán-furcsán érhet véget a berlini S-Bahn-hálózat üzemeltetésére kiírt nemzetközi pályázat, amelyet minden valószínűség szerint a Deutsche Bahn AG, a jelenlegi üzemeltető nyerhet meg. Ugyanis a DB melletti utolsó pályázó, a National Express bejelentette: kiszállnak a versenyből.

2014. 10. 28.

TGV-követő

Újabb vonatkövető rendszert mutattak be: ezúttal a francia állami vasúttársaság, az SNCF tette elérhetővé vonatainak pozícióit az utasok és az érdeklődők számára. A valós idejű vonatkövető a német HaCon programjával, a HAFAS-al együtt működik.

Sokat rongálják az S-Bahn-okat

Egyre többet rongálják meg kívül és belül a berlini gyorsvasút kocsijait. Csak az idei év első kilenc hónapjában harmadával emelkedett a firkálások és egyéb rongálások szám az előző évhez képest.

2014. 10. 27.

Bevezettük, elvesszük

Újabb vágányzár kavarhatja fel az utasok életét a budapesti elővárosi forgalomban. A MÁV-csoport ugyanis november első felében komoly kapacitás-korlátozással járó munkákat végez majd két fontos vasútvonalon is a fővároson belül. Persze mindenki a legkevesebb munkára törekszik, főleg a vasutasok, így inkább lemondják a nemrégiben bevezetett városon belüli vonatok, mert az úgy az igazán izgalmas.

Különleges napijegy

Idén ünnepli Németország és Európa a berlini fal lebontásának 25. évfordulóját. Számos rendezvény mellett a tömegközlekedési cégek is készülnek az ünnepségsorozatra: különleges napijegyet ad ki a berlini S-Bahn és a BVG az évforduló okán.

Weselsky fejét követelik

Egyre többen kritizálják a mozdonyvezetők szakszervezetének vezetőjét, Claus Weselskyt. A GDL első emberét pont a sorozatos munkabeszüntetések és a többi munkavállaló képviselete körüli viták miatt már nem látja mindenki szívesen a szakszervezet élén.

2014. 10. 25.

Próbavonat Karlsruhéból

A német vasút ma már legendásnak számító Silberling-ingavonatai ránézésre nem igazán alkalmasak a gyorsvasúti forgalom igényeinek kielégítésére. Pedig volt idő, amikor az n-Wagenek, ismertebb nevén a Silberlingekkel próbálkozott a DB AG a Rajna-Ruhr-vidéki gyorsvasút vonatainak kiállításával.

2014. 10. 24.

Őszi sűrítés Bécsben

Október 27-étől kisebb korrekciókra kerül sor a bécsi városi közlekedés menetrendjében. Sűrűbben jár az U6-os metró és bővül az üzemidő több vonalon is.

Eladó az Eurostar

Eladná az Eurostarban birtokolt tulajdonrészét a brit kormány. A szigetország kormányzatának szüksége van a pénzre, így akár a családi ezüsttől is megszabadulnának.

2014. 10. 23.

Tüzes metró

Napok óta nem közlekedik az U2-es metró Berlinben egy jelentős forgalmú szakaszon, mert – a hivatalos kommunikáció szerint – kábeltűzben megsérült a biztosítóberendezés vezetékezése a pankowi végállomáson.

2014. 10. 22.

Színes-szagos WC az ÖBB-nél

Hazai szemmel meglehetősen furcsa lépésre szánta el magát az osztrák vasút. Az ÖBB ugyanis nem csak kitapétázza a mellékhelyiségeket, hanem még illatosítja is a kis helyiségeket a vonatokon. Az utasoktól pedig javaslatokat vár a mintára.

Jönnek a Messerschmittek

A siófoki vonatok éléről lekerült, ám új helyeken bukkanhat fel mostantól a cseh vasút 380-as sorozatú mozdonya. Ráadásul már nem csak egyetlen mozdony ingázik majd Magyarországon, hanem bármelyik beteheti a kerekét.

Siklás nyugaton

Mintegy félszáz utas volt az MTI híre szerint a Szombathelyről Veszprémbe tartó 9021-es számú személyvonaton, amikor az Ostffyasszonyfánál kisiklott október 21-én este. Szerencsére nem sérült meg senki sem a balesetben, de a helyreállítás sokáig tart.

2014. 10. 21.

Kész az IC+ – bárki utazhat az új magyar kocsikkal

Újra reflektorfénybe került a MÁV-START saját fejlesztésű új személykocsija: az új járművek immár megkapták az NKH engedélyét, így az utasforgalomban való közlekedésre alkalmas a Szolnokon készült két prototípus IC+-kocsi.

Az ötvenedik új metró

Szolgálatba állt Bécsben az ötvenedik új metrószerelvény. A Siemens által épített V/v sorozatú vonatokból 2017-ig további tizenegyet rendelt a Wiener Linien.

2014. 10. 20.

Elmegy az InterConnex

A menetrendváltással lezárul a német vasút történetének egy több mint évtizedes fejezete: megszűnik az elsőként indult, piaci alapokon szervezett távolsági vonat. December 13-án közlekedik utoljára az InterConnex.

Jön az új menetrend

Online formában már napok óta elérhető a DB AG és az SBB új menetrendje is az interneten. A netes keresők már ismerik a jövő évi közlekedési rendet, hamarosan pedig jön a nyomtatott könyv is – már ahol van még ilyen. És persze van olyan hely, ahol inkább titkolóznak.

2014. 10. 19.

Sztrájkolnak, de meddig?

Komoly problémákkal küzd a német mozdonyvezetők szakszervezete, a GDL. Az egy dolog, hogy a tagságuk legutóbb, szeptemberben még túlnyomó többséggel arra voksolt, hogy folytassák a munkaügyi nyomásgyakorlást, ám mégis úgy tűnik, hogy a mostani, október 18-19-i munkabeszüntetés komoly arcvesztéssel jár. Az időzítés vagy a módszer rossz? Esetleg mind a kettő?

2014. 10. 18.

InnoTrans 2014 – újdonságok a formatervező szemével

Az InnoTrans szakkiállításon látottak feldolgozása a végéhez közeledik – ennek jegyében ma egy különleges körképet hoztunk. A kiállításon résztvevő Lenkei Balázs ipari formatervezőt, a Sinus Design tervezőstúdió vezetőjét, és egyben az IC+ kocsik színtervének és belső formatervének megálmodóját kértük meg rövid túrára, melynek során a formatervező szemszögéből jellemezte számos kiállított jármű belső terét.

2014. 10. 17.

Újabb sztrájk

Ismét sztrájkolni fognak a német mozdonyvezetők, jelentette be a GDL. Az érdekvédők egész hétvégén megállítanák a vasúti forgalmat. A DB AG nem változtat az álláspontján, az utasok között egyre kisebb az elfogadottsága a munkaügyi harcnak.

Kész a reptéri vasút – megvolt a terhelési próba

Elkészült a schwechati repülőtérre vezető vasútvonal, amelyen a decemberi menetrendváltától már járnak a vonatok: egyelőre a Frankfurt am Main felé tartó ICE-járatok közlekednek majd erre, de 2015-től sokkal nagyobb forgalom lesz majd erre.

Őszi Škoda

Október 5. óta rója a köröket a ČD 380 002-es pályaszámú mozdonya a budapesti Déli pályaudvar és Siófok között. A Škoda-mozdony a magyar mozdonyvezetők típusismereti oktatása miatt van Magyarországon, ám hamarosan búcsúzik a mozdony a 30-as vonaltól és máshol találkozhatunk a formás géppel.

2014. 10. 16.

Az első CityJet

Készülnek a Siemens Desiro ML motorvonatok az ÖBB számára. Sőt, az első CityJet-vonatot az osztrák vasúttársaság már meg is mutatta a vasútbarátoknak.

Budapest–Teherán magyar vonattal

Tegnapi délelőtt a FLIRT-átadás árnyékában más is történt a Keleti-pályaudvaron: útnak indult a MÁV-Nosztalgia és a Golden Eagle utazási iroda szervezésében közlekedő Budapest–Teherán különvonat. Bár a legtöbb hírben a borsos jegyárakat emelték ki, az a tény kifejezetten örvendetes, hogy létezik igény ilyen kaliberű vasúti utakra – a vonat közlekedése pedig műszaki teljesítményként is megsüvegelendő.

Brunel-díjas a MÁV

Komoly elismerésben részesül a MÁV-csoport: a Budapest–Újszász–Szolnok vasútvonal felvételi épületeinek felújításával és az új létesítmények megépítésével vált a zsűri szerint méltóvá arra, hogy a Brunel-díjasok között szerepelhessen a magyar vasúttársaság is.

Lezajlott az idei TemoFeszt

Mégpedig immár a hatodik: közép-kelet Európa legnagyobb vasútmodell-fesztiválján a TerVez2 csapata is képviseltette magát, ahol az érdeklődők számára lehetőség nyílt a kiadás előtt álló szoftver kipróbálására, valamint arra, hogy a fejlesztőcsapat néhány tagjával megismerkedjenek.

2014. 10. 15.

Kékülő FLIRT-flotta

Hivatalosan is forgalomba állnak az első kék FLIRT-motorvonatok a MÁV-START-nál. Az újonnan beszerzett vonatokat a GYSEV szerelvényeivel együtt mutatták be a Keleti pályaudvaron.

Megint sztrájkolnak a németek

Ismét munkabeszüntetésre hívta fel a szervezett tagjait a német mozdonyvezetők szakszervezete, a GDL. Nem elégedettek a DB AG ajánlataival a bértárgyalásokon.

2014. 10. 14.

Mozdonyt és kocsit is venne a ZSSK

Mozdonyt is venne a ZSSK. Korábban már beszámoltunk róla, hogy a szlovák nemzeti személyszállító vasúttársaság tizenhét új személykocsi beszerzésére vonatkozó tendert írt ki. Ezt kiegészítendő, de attól különállóan jelent meg most a felhívás a mozdonybeszerzésre vonatkozólag is: keresik a Gorillák utódjait.

Újabb alacsonypadlós Strausbergben

Elkészült az első és egyetlen alacsonypadlós strausbergi KT8D5-ös villamos a prágai közlekedési vállalat, a DPP műhelyében. A villamos átalakítása-felújítása egyben a vételár a másik két csehszlovák csuklós villamosért.

2014. 10. 13.

InnoTrans 2014 – „aki nincs itt, az nem számít!” avagy magyar kiállítók Berlinben

Bár az InnoTransról szóló egyik korábbi írásunkban a lengyel járműgyártókra irigykedtünk, azért szerencsére a hazai, kötött pályával kapcsolatos cégek is jelen voltak Berlinben. Ahogy az egyik kiállító megfogalmazta: „aki nincs itt, az nem számít”. Lássuk tehát, mi mindent kínáltak az összeállításunkba kiválasztott magyar vállalkozások!

2014. 10. 12.

Bécs főpályaudvart kap

Megnyitották a bécsi főpályaudvart, mégpedig teljes egészében. Igaz, hogy az október 10-i szalagátvágás előtt már 2012. december 9. óta használták a vonatok a létesítményt, de ez nem zavart senkit, hiszen a „plázarész” most készült el. A még részben épülőfélben lévő állomáson a távolsági vonatok a december 14-én életbe lépő új menetrenddel együtt jelennek meg.

Ráncfelvarrott Tramwaytag

Számos újdonságban bővelkedett az idei Tramwaytag. A helyszín az öt évente szokásos simmeringi főműhely volt, ám idén több kísérőprogram is más volt, máshogyan jelentkezett vagy éppen teljesen új eleme volt a Wiener Linien villamosünnepének – ahol egyre nagyobb szerepet kapott a többi ágazat is.

2014. 10. 10.

Wien Hauptbahnhof: elkészült

Hivatalosan is átadták a nagyközönségnek a bécsi főpályaudvart. A Südbahnhof és az Ostbahnhoftól némileg délebbre fekvő átmenő állomást 2012 decembere óta használják már a vonatok, de a létesítmény teljes egészében csak most készült el – a távolsági vonatok pedig decembertől népesítik be.

Verseny a gáton

Új operátor jelenhet meg a Hindenburgdammon a Sylt szigete és a szárazföld közötti autószállító vonatok esetén. A DB AG most egyedüliként kínálja az autószállítás lehetőségét, de hamarosan versenytársat kaphat a HKX-et is beindító RDCD személyében.

SMS-jegy a postabuszra

Október első napján indította el pilotprojektjét a svájci PostAuto, amelynek keretében a Bus Sédunois hálózaton az utasok közvetlenül SMS-ben is vásárolhatnak buszjegyet.

2014. 10. 09.

Új metró Londonnak

Megmutatta a Transport for London az új metrószerelvények látványterveit. Az új vonatok legkorábban 2020-ra állhatnak szolgálatba.

Tovább csökkenti a kínálatot a HKX

A mindössze még alig két éves vasúti szolgáltató ismét csökkenti a menetrendi kínálatot. Cserében állítólag most már tényleg jönnek a 4010-es motorvonatok betétkocsija, istenbizony.

A 2014-es év vasútállomásai

A német Allianz Pro Schiene idén is kiosztotta az év vasútállomásának járó címeket. Az idei győztesek a nemrégeiben felújított drezdai főpályaudvar és a hesseni Hünfeld állonása lett.

2014. 10. 08.

Utcai metró Bécsben

Az idén 25 éves bécsi U6-os metróvonalról mindenki tudja, hogy járművei elvileg alkalmasak a városi pályákon való közlekedésre is. Azonban a kocsik szélessége miatt ez nem mindennapos esemény, ám időről időre szükség van rá, hogy akár a Ringen is felbukkanjon egy, az U6-oson szolgáló jármű.

Ennek a sztrájknak vége

Véget ért a mozdonyvezetők kilenc órás figyelmeztető munkabeszüntetése Németországban. A vasúti közlekedés lényegében leállt az országban, ám ez még csak a kezdet: a GDL további munkabeszüntetéseket ígér. De nem mindenhol sztrájkoltak.

2014. 10. 07.

25 éves a hatos metró

Negyed századdal ezelőtt új metróvonal került fel a bécsi metróhálzóat térképére: az U6-os azonban nem egy teljesen új vonal volt, hanem a Stadtbahn-hálózat utolsó vonalát integrálta a metróhálózatba a Wiener Linien.

Zöld áram a Südkreuznál

Európában az első „Solar Mover”-t, azaz a nap mozgását követő szolárpanelekből álló energiatermelő berendezést építette ki Berlinben, a Südkreuz állomásnál a DB AG.

Országos sztrájk

Folytatódik a GDL munkabeszüntetés-sorozata Németországban. Miután a szakszervezeti tagok megszavazták, hogy tartson tovább a munkaharc, nyomásgyakorlásként október 7-én este 21 órától másnap reggel 6 óráig általános munkabeszüntetésre hívta fel a vasutasokat a GDL. Mindeközben persze a tárgyalások nem haladnak érdemben.

2014. 10. 06.

Hídcsere a Tiszán: ráfordultak a célegyenesre

Korábbi cikkeinkben már bemutattuk a Szolnok–Szajol állomásköz átépítésének legkomolyabb beavatkozását, a Tisza-híd cseréjének alakulását. A vasárnap nulla órakor kezdődő vágányzárban testet ölt a nagy mű, mi pedig búcsúzásképpen meglátogattuk a generációkat kiszolgált régi hidat a kitolás estéjén. Mai cikkünkben a régi híd utolsó órái, valamint az első új hídszerkezet betolásának képeivel jelentkezünk!

Szolnok–Szajol: hídpótló autóbuszok

Amint korábbi cikkeinkben beharangoztuk, vasárnap nulla órától teljes kizárásos vágányzárban cserélik a Szolnok–Szajol állomásközben a Tisza-híd felszerkezetét. Az egy hetes vágányzár időtartama alatt a MÁV-START buszokkal pótolja 100-as vonal személy- és sebesvonatait, illetve a 120-as vonal szinte teljes forgalmát. Lássuk, hogy zajlott a pótlás első napja – kattintsanak képriportunkért!

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.