2018. 09. 22.

Európai buszvezető-bajnokság – először

A villamosvezetők közötti európai bajnokság mára már megszokottá vált, de a buszvezetők esetében most rendeztek először ilyet Berlinben. Az eseményen duplán is érdekeltek voltak a magyarok, hiszen Miskolcról és Budapestről is érkezett csapat. Helyszíni beszámolónk.

2018. 09. 21.

InnoTrans 2018 – negyedik nap

Az InnoTrans utolsó szakmai napján, mely a szerdai-csütörtöki napokhoz képest csendesebb volt, az eddig árnyékban maradt témákból csemegéztünk: városi kötött és kevésbé kötött pályás felhozatal, gyomirtóvonat, kétéltű „majdnem-tolatómozdonyok”, Ganz forgóváz-üzlet és néhány iparági színes hír, standbeszélgetés és összegzés jutott mai összefoglalónkra.

2018. 09. 20.

InnoTrans 2018 – harmadik nap

Az InnoTrans harmadik napjára is jutott még néhány bemutató, nem kevésbé érdekes járművekkel: bimodális FLIRT angol megrendelésre, zsugorított metró Glasgownak, kisvasúti HÉV Svájcba. Ezen kívül mustráltunk személykocsit új és felújított kivitelben, gázturbinás mozdony makettjét, rózsaszín forgóvázat, valamint érdekes sajtótájékoztatókra is eljutottunk.

2018. 09. 19.

InnoTrans 2018 – második nap

Az InnoTrans második szakmai napján is számos bemutatót láthattunk, és a magasra tett mércét az ÖBB biztonsággal át is ugrotta a Talent 3 sajtóeseményével. Ezen kívül láttunk még akkumulátoros ÖBB Cityjetet, az első emeletes Desiro HC-t az RRX színeiben, hosszú kihagyás után olasz motorvonatot, az Alstom Coradia-platformjának legújabb hajtását, innovatív teherkocsit és sok egyéb érdekességet. Kattintsanak beszámolónkért - szöveges és hangos formában egyaránt!

2018. 09. 18.

InnoTrans 2018 – első nap

Az InnoTrans első szakmai napjára jutott számos újdonság: svájci FLIRT; spanyol-svájci, német megrendelésre készült bimodális mozdony; kínai metró és tolatómozdony, hibdrid mozdonyok hegyei; sőt, megnéztük az új berlini S-Bahn-t is. Beszámolónk az első szakmai napról a berlini Messegeländéről.

„Mozdonyvezetőkért” emlékérmet kapott Halász István

Meglehetősen kevés ember akad, akit – bátran mondhatjuk – a teljes magyar vasúti hálózaton ismernek és szakmai tudása, emberséges viselkedése miatt tisztelnek és becsülnek. E kevesek közé tartozik Halász István is, aki vasutasok nemzedékeit oktatja és vizsgáztatja a mai napig. A Mozdonyvezetők Szakszervezete negyvenhat év munkáját ismerte el a „Mozdonyvezetőkért” emlékérem átadásával.

2018. 09. 17.

InnoTrans 2018 – A nulladik nap

Ha páros év és vasúti seregszemle, akkor InnoTrans és Berlin. Ezek a kifejezések már szinte elválaszthatatlanok egymástól és ez talán így is van jól – annak ellenére, hogy magyar szemmel inkább azt láthatjuk, hogy a gyorsítósávban hogyan húz el a magyar vasút mellett az európai és tágabbra tekintve a nagyvilági vasúti technológia. Felütésként következzen a „nulladik nap” összefoglalója.

2018. 09. 14.

Hétvégi gyors – 2018. szeptember 8-14.

Duplacsuklós búcsú Hamburgban. Veszélyben a Siemens-Alstom fúzió. Az angolok új gőzöst építenek. DB Zugradar: október 1-jével vége a dalnak.  Hírösszefoglaló az InnoTrans előtt.

2018. 09. 13.

Képeslapok Montenegróból – 3. rész: Lent a tónál

Másfél nap, négy fotóhely, napi alig 10 vonat a menetrendben. Ilyen felállással nehéz elképzelni, hogy autó nélkül is lehet vasútfotózni, de valahogy mégis sikerült. Íme a képek, az utolsó részben a festői Skadari-tó partjára látogatunk.



2018. 09. 12.

InnoTrans 2018 - Előhang 2.

Bő egy hét múlva nyit a világszinten legnagyobb kötöttpályás seregszemle, a berlini InnoTrans. A korábbi előrejelzésekben a Siemens és Stadler részéről várható járműveket, illetve e hét elején néhány hagyományosan kiállító, vagy éppen „meglepetésvendég” újdonságait vettük sorba. Előhang-sorozatunk utolsó bejegyzésében a kisebb, vagy kifejezetten újonc gyártók érdekességeiből, teherkocsikból, illetve a 2016-ban indított buszos kiállítás felhozatalából válogattunk.

2018. 09. 11.

Akkumulátoros Cityjetet fejleszt az ÖBB és a Siemens

Az ÖBB egy komoly innovációs projektbe fogott a Siemens-szel karöltve, az egyik már meglévő Cityjet motorvonat tetejére telepítettek több nagy akkupakkot, amivel felsővezeték nélkül is tud közlekedni. Ha ez bejön és a projekt sikeres lesz, az alaposan átformálhatja a villamosítatlan vasútvonalak járművilágát.


2018. 09. 10.

InnoTrans 2018 – Előhang 1.

Bő egy hét múlva nyit a világszinten legnagyobb kötöttpályás seregszemle, a berlini InnoTrans. A korábbi előrejelzésekben a Siemens és Stadler részéről várható járműveket vettük sorba, mai bejegyzésünkben pedig számba vesszük, mi minden várható a többiektől. A vonali mozdonyokkal szemben élénk kínálat lesz tolatómozdonyokból, jön az ÖBB Talent 3-as motorkocsija és a Škoda Transportation emeletes ingavonata, valamint először hoz járművet a kínai CRRC holding.

2018. 09. 08.

Tíz év – öt InnoTrans

Szokatlan évforduló kötődik az idei InnoTranshoz szerkesztőségünkben: immáron tizedik éve, hogy munkatársaink innen vagy más tartalomszolgáltatók nevében, de állandó vendégei a berlini Messegeländének és az ott kétévente megtartott vasúti seregszemlének, az InnoTrans szakkiállításnak. Úgy gondoltuk, hogy eme évforduló kapcsán visszapillantunk és a legérdekesebb járműveket, sztorikat újra elővezetjük.

2018. 09. 07.

Hétvégi gyors – 2018. szeptember 1-7.

Közös erővel keresik az elhagyott dolgokat Berlinben. Utasterelési teszt Frankfurtban. Késik a Crossrail. Központi karbantartás a Ruhr-vidéken.

2018. 09. 06.

Mozdonyokat és kocsikat vesznek a dánok

Pár éve még a teljes kivonulás mellett volt a dán vasút, már ami a nemzetközi, mozdonyos vonatokat illeti. Most viszont visszatérnének, ráadásul Siemens-mozdonyokkal. Vagyis nem is most, hanem a Fehmarn-alagút megépülte után.

2018. 09. 05.

Átadásra vár a buszpályaudvar

Elkészült, de még nem használható az új wuppertali buszpályaudvar. Novemberig még véglegesítik a kiegészítők helyzetét, hogy később mindenki megelégedéssel használhassa.

2018. 09. 04.

Önvezető villamost fejleszt a Siemens

A világ első önvezető villamosát mutatja be a 2018-as InnoTranson a Siemens. A potsdami ViP Verkehrsbetriebe Potsdam GmbH-val közös fejlesztés mérföldkő lehet a városi közlekedésben.

2018. 09. 03.

Zónahatárokon vitáznak Berlinben

Berlinben egyre nagyobb problémát okoz az egyéni közlekedés, de a közösségi közlekedés tarifapolitikája jó 20 évvel van elmaradva. Megoldási ötletek vannak, csak a megvalósítás késik egyre rémisztőbb mértékben.

2018. 09. 01.

Képeslapok Montenegróból – 2. rész: Bozótharc

Másfél nap, négy fotóhely, napi alig 10 vonat a menetrendben. Ilyen felállással nehéz elképzelni, hogy autó nélkül is lehet vasútfotózni, de valahogy mégis sikerült. Íme a képek, a második részben egy apró hibából eredő nagy probléma története.

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.