2015. 09. 30.

Kényszerpihenőn a metrók

Hat müncheni metrószerelvényt állítottak le átmenetileg, miután kiderült, hogy a kocsik közötti kapcsolószerkezettel gondok vannak. Az utasok is érzik majd a változást: hét százalékkal csökkent a csúcsidei férőhely-kínálat.

Berlini villanybuszok: a flotta fele áll

A BVG négy darabot számláló villanybusz flottájának felét leállították, a kocsik úgy tűnik, hogy nem bírják a néhány hete beindult üzemet. A 204-es vonalon most felesben járnak a régi dízel és az új elektromos buszok.

2015. 09. 29.

Függővasutat tessék!

Eladósorba kerülnek a wuppertali függővasúti járművek. A WSW három kocsit díjmenetesen ad át a gyűjtőknek, a továbbiakat pedig licit keretében értékesíti. Az új tulajdonosok a szerzeményüket azonban csak az új járművek forgalomba állítása után vehetik birtokba.

2015. 09. 28.

Bécsi villamosfelvonulás – 150 év két óra alatt

Kis túlzással 150 év közúti vasúti történetét sűrítette össze két órás felvonulásba a Wiener Linien a bécsi Ringen vasárnap délután. Talán a kedvező időjárás miatt, talán a minden elképzelhető fórumon történő hírverésnek köszönhetően, vagy egyszerűen csak azért, mert a bécsiek életének szerves része a villamosozás: a rendezvény komoly tömeget vonzott, a Ring a Rathaus és az Opera között gyakorlatilag megtelt. Képriportunk a hajtás után!

2015. 09. 26.

Búcsúzó Halbik

Az elmúlt évek során a magyar gyorsvonatok igáslovai lettek, ám eredeti hazájukból, Németországból szépen lassan kivesznek a csak Halbiként emlegetett személykocsik. Az egykori NDK államvasútja, a DR számára épített, majd a rendszerváltás után alaposan felújított személykocsikból egyre kevesebb szolgál a DB Regio flottájában és ezek nagy része búcsúzik hamarosan.

2015. 09. 25.

Tilos az e-cigi

Némileg megváltozik a házirend a bécsi tömegközlekedésben: az elektromos moped-kerekesszék szállításának tiltása után október 1-jétől egyértelműen tilos lesz az elektromos cigaretták használata is a tömegközlekedési járműveken.

2015. 09. 24.

Az Alstom hozza a NEC új vonatait

Elfogadta az Amtrak igazgatósága azt a javaslatot, hogy az Alstommal kezdjenek tárgyalásokat a Northeast Corridor új vonatainak beszerzéséről. Összesen 28 vonatot akar venni az amerikai szövetségi személyszállító vasúttársaság, az Alstom pedig rendelkezik a szükséges helyi gyártókapacitással és piaci tapasztalattal.

2015. 09. 23.

Viszlát, bolhás!

Nagyon kevesen használják és emiatt felesleges kapacitásokat mozgatnak az elővárosi közlekedésben, így inkább megszünteti az S-Bahn-járatokon az elsőosztályt a VRS. A Rajna-Sieg-vidék közlekedési szövetsége egyelőre három viszonylaton, kísérleti jelleggel szünteti meg a szolgáltatást a decemberi menetrendváltástól.

2015. 09. 22.

Gőzfelhős főpróba

Szeptember utolsó vasárnapján ünnepli Bécs az idén másfél évszázados közúti vasúti közlekedést. A Wiener Linien régen látott járműparádéval készül és ennek próbái – szó szerint – gőzerővel zajlanak a bécsi éjszakák leple alatt.

2015. 09. 21.

Dóra visszatér

A RegionalBahn oldalán már hírt adtunk arról, hogy a legöregebb metrókocsikkal cserélné ki az U55-ös vonal mostani csekély állományát a BVG. Ám még újabb tervvel álltak elő: olyan nagy a járműhiány, hogy már forgalomból kivont típust állítanának csatasorba.

2015. 09. 18.

Itt hamarosan stadt.regio.tram nyílik!

Gmundenben, ahol ma még a világ egyik legkisebb villamosüzeme működik, a helyzet fokozódik, egyre inkább formát ölt a villamosvonal és a Forchdorf felé húzódó vasútvonal összekötése: mindezt pedig teszik méteres nyomtávolsággal.

2015. 09. 17.

Ausztria újra fogad

Ismét felveszi a forgalmat az ÖBB Hegyeshalom és Nickelsdorf között: ismét lehet közvetlenül Bécsbe utazni a hegyeshalmi átmeneten keresztül is.

Klímagondok a MET-nél

Bár a nyár már lassan tényleg elmúlt és a hőségnek is búcsút inthetünk, azért érdemes megemlékezni az elmúlt hónapokban történtekről: a DB-nél ismét számos alkalommal dőltek ki a klíma hiánya miatt a személykocsik a sorból és komoly gondokat okozott a meleg a német vasút félresikerült prémiumvonatánál, a ma már az ICE-k sorát erősítő Metropolitannél is.

2015. 09. 16.

Bevásárol az MVG

Úgy tűnik, hogy az engedélyeztetési gondok ellenére is elégedett a Münchner Verkehrsgesselschaft a Siemens Avenio villamosaival. Most huszonkét darab vásárlására szerződtek a Siemensszel és további 124 villamosra opciós jogot vásárolt az MVG.

2015. 09. 15.

Évi rendes áremelés

Most már szinte hagyományosnak tekinthető, hogy a berlini tömegközlekedés tarifái az év végén, vagyis pontosabban az új év első napjától fogva drágulnak majd. Ezúttal elsősorban az ingázók és a törzsutasok érzik majd meg az áremelést.

2015. 09. 14.

Mozdonyt venne a ČD

Húsz új villamosmozdony beszerzésére írna ki tendert: nemzetközi forgalomra alkalmas, tehát több áramrendszerű, nagysebességű gépek beszerzése a cél, ezzel erősítené piaci pozícióit a ČD.

2015. 09. 12.

A nagy visszatérők

A volt nyugat-német vasút gyorsvasúti motorvonatait, a 420-asokat különös figyelem övezi – főleg azóta, hogy egyre több helyről búcsúznak végleg a vonatok, de ezzel egy időben visszatérnek olyan helyekre, ahol régen is otthonosak voltak. Bajorország után ezúttal a Rajna-Ruhr-vidéken találkoztunk a legendás szerelvényekkel.

2015. 09. 11.

Wifi a berlini metróban?

Szempillantás alatt betöltődő weblapok, gyors fotófeltöltés és számos más előnyt kínál a vezeték nélküli internetszolgáltatás útközben is – ennek főleg akkor van értelme a metróban, ha a mobilinternet közel sem olyan gyors, mint a felszínen. Berlinben azonban a mobilnet is fejlődik és drága, de gyors wifit akar a BVG is.

2015. 09. 10.

Ausztria nem fogad

Ausztria nem fogadja a Magyarország felől érkező vonatokat azok túlterheltsége miatt. A hegyeshalmi határátmenetben felfüggesztették a vasúti közlekedést.

Nosztalgikus trolibusz

Készül-szépül az egykori budapesti 205-ös pályaszámú trolibusz Ebeswaldéban. A Berlin melletti kisváros troliüzemében dolgoztak GVM-ek, ám őket az 1990-es években eladták Romániába, amikor a ma már Budapesten dolgozó MAN-trolik szolgálatba álltak. De most visszatért egy kocsi felidézni a régi idők emlékét.

Szélesebb buszsávot kér a BVG

Egyre több kerékpáros használja a buszsávokat, ez viszont hátráltatja a buszközlekedést, ezért szélesebb buszsávokat szeretne a BVG.

2015. 09. 09.

Szóló busztender Düsseldorfban

Nyolcvan új szóló autóbuszt vesz a Rheinbahn. A düsseldorfi közlekedési cég a minap jelentette be, hogy 2016 és 2019 között állítja forgalomba az új kocsikat.

2015. 09. 08.

Vonatbefolyásolós sorompók

Vonatbefolyásolóval védené a német vasút a sorompóőrök által kezelt útátjárókat. A dolog egyszerű: amíg nyitva van a sorompó: ha nyitva van a sorompó és a mozdonyvezető nem az ennek megfelelő sebességgel érkezik, akkor kényszerfékezéssel állítja meg a vonatot a rendszer.

2015. 09. 07.

Bécsi iskolakezdés

Az iskola nyugati szomszédunknál még csak most indul. A szeptember 7-i iskolakezdéssel együtt életbe lép a tanítási időszakban érvényes menetrend is, de a Wiener Linien több korrekciót is végzett a közlekedési renden.

2015. 09. 05.

Az új tranzitzóna: Bécs

A nemzetközi helyzet fokozódik, és az elmúlt hetek után állóvize után az eheti gyorsan pörgő események hatására ma Budapestról Bécsbe látszik áthelyeződni a frontvonal. Szombati esti képes beszámolónk a bécsi Westbahnhofról a hajtás után.

Irány Nyugat!

A MÁV szombaton délelőtt ismét elindította a nyugat-európai vonatokat, miután a Keleti pályaudvarnál várakozó menekülteket buszokkal Hegyeshalomba szállították az éjszaka során. Ám a helyzet csak kicsit javult a csomópont térségében, de a közlekedés legalább már megy.

2015. 09. 04.

Felújítás a nyugati végeken – új megállót kap a bécsi 49-es

Bécsben a Wiener Linien a nyári iskolaszünetben mindig készül valamilyen komolyabb pályafelújítással a kötött pályás hálózaton. Idén az egyik legforgalmasabb viszonylatnak számító 49-es villamos került sorra: Baumgarten és Hütteldorf között jelentős hosszban megújult a villamospálya, illetve egy új megállót is létesítettek a Rapid Wien stadionja mellett. Érdekességképpen a pótlóbuszokat ezúttal nem a Wiener Linien adta, hanem a hütteldorfi „Postbus-enklávé” járművei ugrottak be. Képes beszámolónk a hajtás után!

2015. 09. 03.

A Keleti nyitva, de Európa felé zárva

Igen drasztikus lépésről adott ki szűkszavú közleményt a MÁVINFORM. A MÁV-csoport nevű konglomerátum ugyanis jelezte: további intézkedésig nem indul vonat Budapestről Nyugat-Európába.

2015. 09. 02.

Menekülthelyzet a vasúton – Lajtán innen és túl

Komoly kérdéssé vált immáron valamennyi Nyugat felé tartó vasúti utazó számára a menekültkérdés. Sőt, szeptember első napján még a budapesti ingázók is érezhették a saját bőrükön, hogy baj van: a reggeli vonatok utasait sokszor a síneken át terelték ki a Keleti pályaudvarról, majd később, 09:09 és 10:57 között a pályaudvart is lezárta a hatóság. Migránsügyi és egyben vasúti körképünk Budapestről és Bécsből.

2015. 09. 01.

Londoni személyzethiány

Nem csak Németországban vagy éppen Svájcban gond a járművezetők hiánya. Ezúttal Nagy-Britanniából érkezett a hír: augusztus utolsó hétvégéjén a Thameslink több járatát kellett törölni, mert nem volt elegendő járművezető.

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.