2017. 09. 29.

Viszlát Jegyiroda!

Egy jól eldugott közleményben, a tőle megszokott sunnyogással zárta be a MÁV-START a budapesti, belvárosi menetjegyirodáját. A nem első helyszínen működő objektum jó fekvése miatt sok utazó által kedvelt helyszín volt, ráadásul gyorsan és hatékonyan lehetett itt ügyet intézni – szeptember 28-áig.

Hétvégi gyors – 2017. szeptember 23-29.

Évfordulós HÉV-könyvet ad ki a MÁV. Talent 2-t vesznek a svábok. Bővül az edinburghi villamos. Rastattnál még dolgozik a DB, de lassan indul a forgalom is. Hírösszefoglalónk szeptember végén.

2017. 09. 28.

Épül a negyedik prágai metróvonal

Alighanem kevesebb botrány és politikai kardcsörgetés övezi a cseh fővárosban a negyedik metróvonal építését, mint Budapesten. A tervek szerint az első utasok már 2022-ben birtokba vehetik a vonal első szakaszát, a látványos munkák pedig jövőre indulnak. Ismerkedjünk meg a D metróval!

2017. 09. 27.

Fúzió a vasúti járműgyártásban

Tegnap új időszámítás kezdődött az európai vasúti járművek piacán: megállapodást kötött az Alstom és a Siemens a járműgyártási kapacitásaik és kompetenciáik egyesítéséről. A háttérben továbbra is a kínai CRRC egyre erősödő, a hagyományos gyártók piacait veszélyeztető jelenléte áll.



2017. 09. 26.

Felfüggesztett kocsitender

Felfüggesztette az ÖBB személykocsi-tenderét az osztrák a szövetségi bíróság – egyelőre tehát nem tudni, mikor rendelhet bárkitől is új járműveket – márpedig igény lenne az új kocsik beszerzésére és forgalomba állítására.

2017. 09. 25.

START Klub kártya: az átalakítással az utas nem járhat jól

A Csépke András vezetése alatt álló MÁV-START újabb lépéssel próbálja meg eltávolítani az utasokat a vasúti közlekedéstől - ezúttal ráadásul a kedvezményekért nagyon is sokat fizető törzsutasokat. Ha már a prágai EC-ket nem sikerült zónázó vonattá tenni, akkor a jelek szerint a már bejáratott törzsutaskártya nyirbálásán keresztül az utasok számának csökkentésében látja a jövőt a nemzeti vasúttársaság.

2017. 09. 22.

Hétvégi gyors – 2017. szeptember 16-22.

Londonban már fektetik a síneket az Elisabeth Lineon. Stuttgartban léggömb miatt állt le az S-Bahn. Közeledik a menetrendváltás, október 6-ától a DB-nél már kereshető az új menetrend. Távozik Peter Spuhler a Stadler Rail éléről. Hírösszefoglalónk.

2017. 09. 21.

T-felújítás Bécsben

Lassan két és fél évtizede szolgálják az osztrák főváros közlekedését az első alacsonypadlós, T sorozatú könnymetró-kocsik. A járművek nagyon sokat futottak és most már elérkezett az ideje annak, hogy valamit kezdjenek a járművekkel. Ez a valami pedig nem más, mint a felújítás, modernizáció.

2017. 09. 20.

Prágai EC-k: Irány a Nyugati!

Szépen lassan körvonalazódik a 2017/2018-as vasúti menetrend egyik legnagyobb változása: a Budapest és Pozsony, illetve Prága között közlekedő nemzetközi vonatok rendszerében komoly eltérések mutatkoznak – kérdés a változások minősége?

2017. 09. 19.

Stammstrecke – csehül

Évtizedes álmokat tervez megvalósítani a cseh főváros, illetve a főváros és környékét valóban összefogó közlekedési szövetség, a PID. A tervek szerint talán 2030-ra már el is készülhet a várost északkelet-délnyugati irányban átszelő nagyvasúti kapcsolat, ami jelentős tehermentesítés lehet a város többi vasútvonalára és metrójára nézve is.

2017. 09. 18.

Studenka-felújítás a ČD-nél

Negyven éve koptatja a síneket és még mindig nélkülözhetetlen nem csak Magyarországon, hanem szülőhazájában, Csehországban is a studenkai vagongyár terméke, az elnyűhetetlen kéttengelyes motorkocsi újabb felújítást kap.

2017. 09. 15.

Hétvégi gyors – 2017. szeptember 9-14.

Még több Vectront vesz az MRCE. Unimoggal erősít a MÁV. Sikeres diákoktatás a Rheinbahnnál. Brünnbe vadonatúj Solaris-trolik érkeznek és bemutatkozik az egykori csehszlovákia első ZiU 9-es trolibusza. Ha új tárgyaló kell, vegyünk Transrapid-vonatot! Az USA és Mexikó között vasúti kompjárat indul. Hírösszefoglalónk az Európai Mobilitási Hét és az Autómentes Hétvége előtt.

2017. 09. 14.

Westbahnnal a Stammstreckére

Újabb, igen fájó ponton jelentkezett be versenytársnak az ÖBB mellé a Westbahn GmbH. A magánvasút a menetrendváltástól ugyanis nem csak a bécsi Westbahnhofra, hanem a Hauptbahnhofra is beteszi a kerekét, ráadásul nem csak oda, hanem szinte a teljes Schnellbahn-Stammstreckére Meidlingtől Wien Pratersternig.

2017. 09. 13.

A metrómúzeum két évtizede

Napra pontosan két évtizede, 1997. szeptember 13-án nyílt meg a berlini U-Bahn-Museum. A német főváros földalatti-hálózatának történetével foglalkozó kiállítás hosszú szervezés után egy igazán különleges helyen, a korábbi állítóközpontban kapott helyet az Olympiastadion metrómegállónál.

2017. 09. 12.

Átalakuló jegyrendszer a DB-nél

Új struktúrájú távolsági jegyrendszeren dolgozik a Deutsche Bahn, ami a hírek szerint a repülésben használt modellt kívánja másolni.

2017. 09. 11.

Vonatbaleset Andermattban

Tolatási baleset miatt sérültek meg a Matterhorn-Gotthard-Bahn egyik regionális járatának utasai.

Metropol helyett Wizz Air

A Budapest és Berlin között közlekedő Metropol EuroNight sorsa megpecsételődni látszik – a piaci rést pedig máris megtalálták a vasúti közlekedés legnagyobb ellenségének kikiáltott repülőtársaságok. A Wizz Air például már decembertől több új járatot indít majd Ferihegy és Schönefeld között.

2017. 09. 08.

Hétvégi gyors – 2017.szeptember 2-8.

Helypénzt kérne a FlixBus az utasoktól. Baleset érte Hamburg leghosszabb ideig szolgált autóbuszát. Ellenőröket támadtak meg Berlinben. Elkészült az első hosszabbított potsdami Combino. Villamosbaleset Chemnitzben. Híreink hétvége előtt.

2017. 09. 07.

Peronmagasságot emelnek Drezdában

Mindösszesen tizenhét centiméter hiányzik a drezdai főpályaudvaron ahhoz, hogy a regionális vonatok által használt csonkavágányok megfelelő magasságú peronnal rendelkezzenek ahhoz, hogy a vonatokba könnyen lehessen beszállni kerekesszékkel, babakocsival vagy akár csak nagy csomaggal.

2017. 09. 06.

U-Bahn Nürnberg – az innovatív metróhálózat

Németország negyedik nehézmetrója 1972. március 1-én Nürnbergben nyílt meg, fél évvel az állandó rivális München után. A folyamatosan fejlődő 3 vonalas hálózat legutóbb májusban hosszabbodott, további szakaszok építés és előkészítés alatt állnak.

2017. 09. 05.

Ünnepi tehervonat a 130 éves ráckevei HÉV-en

130 éve adták a ma H6-os HÉV-nek hívott Közvágóhíd-Ráckeve vonal első szakaszát, amelyet a BKV-ból – a főváros és a kormány megállapodása értelmében – nagyjából éve kivált és önállósodott, majd a MÁV-csoportba tagozódó üzem egy programsorozattal ünnepel meg. Képes beszámolónk az egyik ünnepi vonatozásról.

2017. 09. 04.

Boldog születésnapot, Currywurst!

Különleges kitérőt teszünk ezúttal a RegionalBahn oldalán: a szerkesztőség egyik kedvenc étele, a (berlini) Currywurst a visszaemlékezések szerint pont szeptember 4-én ünnepli a születésnapját. És még így is lesz némi közünk a közlekedéshez.

2017. 09. 03.

Bim-Rochade – Viszlát 58-as!

Bécsben az U1-es metró átadása és az ahhoz kapcsolódó hálózati átszervezések árnyékában egy másik komoly átszervezést is végrehajtott a Wiener Linien: a régóta tervezett hietzingi villamosvasúti hálózat-átszervezéshez most éppen jó időpont adódott, cserében a térképről lekerült egy régi viszonylatjelzés, az 58-as.

Megállj a Locomore-nak


Elmaradó vonatok és facebook-nyilatkozatháború tarkítja a hétvégét Németországban.

U1: irány dél!

Szeptember 2-án adták át a nagyközönségnek a bécsi U1-es metró déli hosszabbítását a Reumannplatztól Oberlaaig. Az új szakasz átadása számos változást hozott magával: ezeket néztük meg az új hálózat első napján az osztrák fővárosban. A Közlekedési Osztály szerzőjével közös képes beszámolónk egyenesen Bécsből.

2017. 09. 01.

Hétvégi gyors – 2017. augusztus 26.-szeptember 1.

Tűz a villanybusz-gyárban – hogyan tovább? Új vonalon indult meg a személyszállítás Kaliforniában. Megérkezett az első villanymozdony Izraelbe. Közös cég a Ruhr-vidék két városának közösségi közlekedésében. Hírösszefoglaló az új iskolai tanév első napján.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.