2012. 10. 16.

Nohab a Pusztán

Október 13-án és 14-én angol vasútbarátok különvonata járta az országot. A különleges vendégeknek különleges gépek dukáltak: angol eredetű dízelek és villanyok; no meg egy svéd nagyvas is került a szerelvény élére. Sipos Milán és barátai pedig megörökítették számunkra a nem mindennapi utazást.

Nem ritkák a különvonatok hazánkban. Persze, nem mindig színes összeállítással és különleges mozdonnyal közlekedő különvonatok mellett előfordulnak nagyon színpompás vonatok is, néha meglepő kocsik és mozdony párosítással. Nem volt ez másképp az október 13-14-ei hétvégén közlekedő, angolok szervezte különvonat esetében sem. Szigetországi vasútőrültek a hazánkban üzemelő angol mozdonyok társaságában szerettek volna utazni, melyet a Floyd 0659 001-5-ös pályaszámú dízelmozdonya, a magyarok vasutasoktól Melák becenevet kapó gép továbbított. Emellett persze jeleskedett a cég öt, angol származású villanymozdonyának egyike is a különvonat élén.
Az angol dízelmozdony szombaton vitézkedett a különvonat élén, mely 7:40-kor indult útjára Budapest-Keleti pályaudvarról. Útja a 20-as vonalon egészen Celldömölk rendezőig vezetett, ahol azonban Pápa és Győrszentiván felé fordult. A szombati út második felén Győrszentivántól kezdve a gönyűi kikötő, Komárom, Székesfehérvár és Pusztaszabolcs érintésével jutott vissza a Gridként is tisztelt gép a Keleti pályaudvarra, ahová fél nyolc előtt pár perccel érkezett meg.
Másnap, vasárnap a villanygép vette át a stafétabotot és repítette négy kocsis vonatát Eger-Felnémetig. A tervezett 7.20-as indulás pontos betartása után 6 perc késéssel érkezett az úticélba a vonat. Felnémetről visszafelé a 21-es Nohab dolgozott a vonat élén. Ez a gép a Kárpát Vasút Kft. színeiben virágzott a vonat élén – nemrégiben került hazánkba a masina. Az első szakaszban Eger állomásig húzta a szerelvényt a svéd gyártású nagyvas. Innen röpke 37 perc tartózkodás után indult a különvonat tovább a Floyd villanygépének vezetésével Füzesabonyig, a vonat végén a Nohab pihent ez idő alatt. Füzesabonyban pár percet állt a szerelvény ebben az intervallumban a villanymozdony leakadt, befejezte szolgálatát. Végül 11.58-kor a vonat indult, a 108-as vasútvonalon Debrecenig. Poroszló, Hortobágy-Halastó és Hortobágy állomáson fotómegállás és vonatra várás keretében a ritka összeállítású vonat megállt, képek elkészülte után, és Hortobágyon a keresztező vonat után a Nohab újra megmozdította nem éppen hosszú vonatát és Debrecenig meg sem állt. Debreceni körüljárás után a menet Szolnok és Hatvan érintésével érkezett meg este 21.25-kor Budapest Keleti pályaudvarra.
Tószegi Sándor felvételén a különvonat az egri vár mellett robog

Egervár megállóban kanyarog a szerelvény – hátul a Floyd villanygépe
(fotók: Tószegi Sándor)

Egervár megállóhelynél „tűri” a „turcsiorrú” a fotósok rohamát
(fotó: Papp Máté)

Eger állomáson vár indulásra a Floyd ötödik villanygépe
(fotó: Tószegi Sándor)

Már Füzesabonyt maga mögött hagyva enyhe füstfelhővel gyorsítja négy kocsis vonatát a legifjabb magyar Nohab

Nem mindennapi vonatösszeállítás a Nohab mögött
(fotó: Sipos Gergely)

Füzesabony után, az M3-as autópálya hídjánál dübörög a különvonat

Papp Máté képén épp a Tiszahídról dönget lefelé a Nohab

Tiszafüred bejárata előtt, a Tisza-tó egyik csatorna hídján csökkenti sebességét negyvenre
fotó: Sipos Gergely)

Az előző pillanatok egy kicsit más nézőpontból

Hortobágy állomásra érkezik a menet, amely épp most kel át a Hortobágy folyó felett

Bagoly István felvételén a hortobágyi váltókörzetben csattog a 21-es


Sipos Gergely két felvételén kanyarodik Hortobágy állomásra a Nohab vontatta szerelvény

Megállás, várakozás. Debrecen felől érkező személyvonat érkezéséig van szabad pár perc. A vasútbarátok kihasználva ezt, néhány képpel gazdagítják gyűjteményüket
(fotó: Sipos Gergely)

Csendes várakozás Hortobágy harmadik vágányán
(fotó: Szabó József)

A megszokott emberi látószöghöz képest kicsit magasabbról készített felvételen a Nohab ugyanolyan gyönyörű
(fotó: Szabó József)

Megérkezett a kereszt. Az ingavonat végén a 2135-ös Csörgő pöfékel

Bagoly István a megállás utáni pillanatot örökítette meg

Egy igazán turcsi orr

A látóképi csárdánál tekeredik a 33-as főút mellé a különvonat
(fotó: Papp Máté)

Tószegi Sándor felvételén Debrecenben jár körül a különvonat mozdonya

Immáron villamosított és kétvágányú vonalon szalad a szerelvény
(fotó: Bagoly István)

Robogás a százas vonalon
(fotó: Sipos Gergely)

Már százas tempóval füstölögve dorombol a Nohab Szolnok felé
(a másképpen nem jelzett felvételeket a szerző, Sipos Milán készítette)

Sipos Milán

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.