2016. 02. 26.

Új térkép Bécsben

Új vonalhálózati térképet mutatott be a Wiener Linien. A bécsiek szerint áttekinthetőbb, pontosabb és teljesebb az új alkotás, ami nem földrajzi pontosságú, mindössze csak sematikus ábra. Vajon valóban jobb?



Új hálózati térképet jelentetett meg a Wiener Linien: az régi, földrajzi pontosságú helyett sematikus, de ennélfogva jobban áttekinthető, új hálózati rajzról van szó, amelyről azt mondja a közlekedési cég, hogy így egyszerűbben tájékozódhatnak utasaik.
A sematikus ábra kapcsán a szakemberek megjegyezték, hogy nem ad teljeskörű tájékoztatást, ugyanis a regionális autóbuszvonalak hiányoznak róla – ez különösen a város peremterületein érdekes, ahol a regionális járatok komoly szerepet vállalnak a városon belüli forgalomban is. Visszalépés az is, hogy a térképeken eddig megvolt a belvárosi terület kivágata, azonban a sematikus ábrához már nem dukál: csak a metróállomásokon érhető el a térség rajza.
A sematikus ábrák másik hátránya, hogy a távolságok meglehetősen nehezen állapíthatók meg róla, de éppúgy hátrány, hogy az utcahálózat sem szerepel a térképen.
Igaz, az okostelefonok és különféle navigációs alkalmazások világában a várostérkép már nem jelent gondot, bár még mindig vannak olyan utazók, akik jobban kedvelik a hagyományos utastájékoztató eszközöket. Az új térkép letölthető a Wiener Linien weboldalán is.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.