2016. 11. 29.

Vonatösszeállítást a MÁV-START-tól!

Cipőt a cipőboltból, vonatösszeállítást a MÁV-START-tól – mondhatnánk a régi reklámszlogen szellemében. Ám ha erről teljes egészében nincs is szó, a MÁV-csoport holnapján a személyszállító vasúttársaság tette egy nagyon nagy lépést az utasok felé: az interneten is meghirdetik egyes vonatok pontos, tervezett összeállítását.


Komoly lépést tett a MÁV-START Zrt. az utastok felé: honlapjukon közzétették immáron a 2016/2017-es menetrendi évadra is a távolsági vonatok összeállítását. Ilyen eddig még nem volt – az információéhes utasokat maga a MÁVDIREKT is külső, magán honlapokra irányította. Egy-két állomáson, jól eldugva persze megvoltak az összeállítást hirdető plakátok, ám összességében a mostani lépés komoly előrelépés az utastájékoztatásban.
A MÁV-csoport honlapjára az expressz, InterCity, EuroCity, EuroNight, valamint nemzetközi gyorsvonatok összeállítása került fel (egyelőre?). Persze, itt már meg is akadt a nagy lépés: csomópontonként, PDF-ekben érhetjük el az információkat, nem dinamikusan, online, mint az SBB-nél vagy éppen a ČD-nél.
Iparági pletykák szerint összefüggésben áll a hirdetmények megújítása azzal, hogy a MÁV-START leigazolta a vonatosszeallitas.hu oldalt készítő közlekedésbarát fiatalembereket. A lépés üdvözlendő és remélhetőleg komolyabb minőségbeli előrelépéseket is láthatunk végre a magyar vasúttól.
A hangsúlyozattan tervezett, tehát operatív döntések nyomán változtatható összeállítások itt böngészhetők. A vonatösszeállítási hirdetmények online közzétételéről és annak hátteréről a MÁV-START vélhetően később ad majd tájékoztatást.

Pálfordulás?

Még 2016 nyarán próbálkoztam azzal, hogy információt szerzek egy-egy, közszolgáltatás keretében közlekedő vonat összeállításáról a MÁV-START-tól. Az információszolgáltatásban érdekelt MÁVDIREKT szervezeti egység azzal dobta vissza információkérésemet, hogy a vasúttársaság „üzleti érdekei” miatt nem adhat ki ilyen információt. Mi a fene? Miért nem érdeke a vasúttársaságnak annak közlése, hogy lesz-e 1. osztályú kocsi a vonatban vagy sem; fülkés vagy éppen termes kocsi ; „Napon Érlelt Dögkeselyű”, pardon „Fecske”-inga vagy egy picit talán szellősebb halberstadti stokk lesz-e a balatoni gyorsban? Nosza, kérjük meg közérdekű adatként, elvégre közszolgáltatás keretében történik a vonatok nagy részének közlekedése. Nos, itt is sikerültelenül jártunk, de itt már arra hivatkoztak, hogy ez üzleti titok és érdeksérelmet jelenet a MÁV-START-nak, ha kiadják. Végülis, van benne valami: egy jobb üzleti érzékű magánvasút nyilván realitásnak érzi azt, hogy a kelebiai „parasztingára” ráindítsa a saját deluxe-kocsikból álló járatát. Mindezen előzmények érdekében már nagyon is örömteli az összeállítások közzététele – kár, hogy a közszolgáltatásban közlekedő vonatok nem mindegyikére vonatkozik ez a lépés és titok még mindig, hogy a 120a vonalon melyik elővárosi vonat a FLIRT és melyik a posta-Bhv. Pedig nyáron mondjuk ez nem egy utolsó szempont és ez csak egy példa volt. Már csak egy kínzó kérdés maradt: vajon mi és miért történt nyár óta, ami miatt ez a szigorúan titkos információs terület ilyen módon nyilvánossá lett?
Halász Péter

RegionalBahn információk

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.