2019. 08. 29.

Cluj-Napocából Kolozsvár: többnyelvű állomásnév-nevezéktan a vasúton

Az augusztus végi uborkaszezont kissé felkavaró híradás volt, miszerint a MÁV-csoport a jövőben a határon túli településeknél nem csak azok hivatalos nevét, hanem a bevett magyar nevüket is használja, megjeleníti majd. Izgalmas lépés ez, hiszen a névhasználat kérdése a történelmi sérelmek okán a Kárpát-medencében sokszor markánsan megosztó téma. Írásunk ezt a kérdéskört szeretnénk körbejárni.



Az alaphírt már megírtuk a legutóbbi Hétvégi Gyorsban, így arra nem is vesztegetnénk az időt. Inkább azt említenénk meg pluszban, hogy az egész történet onnan indult, hogy Vujity Tvrtko, az ATV műsorvezetője szóvá tette: a Bécsből érkező EuroCity-vonat célállomásaként a MÁV kijelzőin miért „Cluj Napoca” szerepel, miért nem áll ott helyette/mellette az, hogy Kolozsvár? Néhány hét elteltével Loppert Dániel, a MÁV kommunikációs igazgatója jelezte: a jövőben kétnyelvűek lesznek az erre módot adó utastájékoztató elemek és ezt a bejelentést illusztrálta is egy iránytábla képével. Némileg szarkasztikusan azt is mondhatnánk, hogy Vujity Tvrtko legközelebb szóvá tehetné a járművek külső mosását, de „értjük mi a viccet” – ez most egy gyorsan, és legfőképpen olcsón orvosolható, politikailag is abszolút felvállalható téma. (Ha meg már külső mosás: talán a víz is működne politikailag, de pénzbe kerül...)

A többnyelvűség, illetve a kisebbségi nyelv- és névhasználat mindenképpen üdvözlendő, és egyes vidékeken viszonylag bevettnek is mondható, de amint a példák is mutatják, nem feltétlenül jó átesni a ló túloldalára – a kérdés az, hogy mennyire következetesen használják majd a magyar állomásneveket. A témában Perger Imre is értekezett már a Névtani Értesítő 35. számának 2013-ban kiadott hasábjain megjelent tanulmányában, amely egyfajta sorvezető is (volt) a MÁV-START számára. Mostani írásunkban ebből is merítünk.
Természetesen a magyar történelmi helynevek alkalmazására és védelmére oda kell figyelnünk mindenhol, ahol arra mód és lehetőség van. A magyar helyesírás szabályai is szabályozzák a magyar településnevek írásmódját. Nagyon helyesen a külföldön kötött államközi megállapodásokon is a települések magyar megnevezése szerepel a Magyar Közlönyben történ kihirdetéskor. A vasúti utastájékoztatás azonban kicsit más, mert egyszerre szól az anyanyelvűek és az idegen ajkúak részére. Ezért ennek az utastájékoztatásnak vannak írott és íratlan hazai és nemzetközi szabályai, amelyeket illik betartani és betartatni azért, hogy a kapott információ mindenhol és mindenkinek ugyanazt jelentse.
(Részlet Perger Imre, a „Határon túli magyar vasútállomások neve a vasúti utastájékoztatásban" című tanulmányából.)
Amint Perger Imre tanulmánya is részletezi, az UIC, azaz a Nemzetközi Vasútegylet előírásai szerint mind a menetrendben, mind pedig iránytáblákon ott kerülhet kettős állomásnév alkalmazásra, ahol ez az adott országban hivatalos - ilyennel találkozhatunk Belgiumban, Németországban, de legfőképpen Svájcban. Az is nyilvánvaló ugyanakkor, hogy az UIC aktaszagú ajánlásait nem a magyar nemzeti traumákra tekintettel írták, a mi problémánk tehát jócskán túlmutat ezen az ajánláson.
Nyilvánvaló, hogy vannak olyan településnevek, amelyek bevettek a köznapi beszédben: szándékosan nem erdélyi példaként említhetjük Kassát vagy éppen Érsekújvárt, Munkácsot, amelyek jelenlegi hivatalos neve ezektől a formáktól eltér. Viszont felmerül a kérdés, hogy a településnevek kettős megjelenítése csak a magyarlakta, illetve egykoron a magyar fennhatóság alá tartozó városoknál lesz így vagy mindegyiknél, ahol van magyar (közismert) formája a város nevének? Gondolunk itt mondjuk a Praha-Prága vagy éppen a Břeclav-Leventevár párosra vagy a Brno-Brünn-Börénvásár trióra, hogy csak néhányat ragadjunk ki. Prága még hagyján, Leventevár viszont nem használatos a közbeszédben. De itt van mindjárt Bécs, melynek kapcsán kérdés, hogy a magyarosítási hullám átfordul-e a túlsó oldalra, azaz a jó évtizede egyszer már kipróbált „Bécs Nyugati pályaudvar” jellegű torzszülöttek most visszatérnek-e a Wien Westbahnhof helyett a magyar nyelvű tájékoztatásban? (Érdekesség, hogy ez a megoldás a zsinórvezetőként használt Perger-féle tanulmányban is ellenjavallt volt, mégis felbukkant.) Ez utóbbi példa azért is izgalmas, mert a MÁV-START szerelvényei (és iránytáblái) mellett az ÖBB Railjet-egységeinek utastájékoztatása is napi szereplő. Egyik vonaton Wien (Bécs), a másikon csak Wien? Vagy ott van például Királyhida: jól hangzik a magyar nyelvű hangos utastájékoztatásban, de a Talent kijelzőjén Bruck an der Leitha helyett okozna némi pislogást. Már csak azért is, mert Magyarországon is kevesen tudják és használják a Királyhida alakot. Végképp csendben kérdezzük, hogy (ha lenne arrafelé éppen a határátmenetben vonatközlekedés) vajon Slovenské Nové Mesto mi lenne? A település magyarul Kisújhely (esetleg Tótújhely), ám a vasútállomás neve a magyar fennhatóság idején Sátoraljaújhely-Gyártelep volt. Akkor melyik szerepelne a táblákon? Amint a Perger-tanulmány részletezi, ez az állomás az akkor még létező Földrajzinév-bizottságon is kifogott, sok vacillálás után 2012-ben a Kisújhely változat mellett voksoltak. Ezt a problémát mára frappánsan megoldotta a két érintett vasút, hiszen nincs személyforgalom ezen a határponton át.
A Perger-tanulmány vonatkozó részei szerint a külhoni magyar településnevek a következő esetekben használandóak:
  1. A közforgalmú menetrend állomásjegyzékében és az internetes ELVIRA menetrendi és díjszabási keresőjében utaló névként szerepel a magyar név, de az információ adása és a menetjegy kiállítása csak a vasútállomás hivatalos nevével történhet.
  2. Az állomási érkező/induló jegyzéken (sárga/fehér) a menetrendi névnek kell szerepelnie (zárójelben, utaló névként itt feltüntethető a magyar név is).
  3. Fedélzeti magyar nyelvű bemondásban.
  4. A tájékoztató szórólapokon, idegenforgalmi hirdetményeken differenciált megoldást alkalmaznak. A magyar nyelvű kiadvány ismertető szövegén végig az általánosan ismert magyar név szerepel, az első megemlítésnél zárójelben feltüntetve az idegen nevet. (A menetrendi táblázatokban természetesen csak a külföldi név alkalmazható.)
Minden egyéb esetben a tanulmány is a jelenlegi hivatalos név használata mellett tette le a voksát. Potenciális ellentmondások persze ebben is adódnak, például a menetrendek esetében. A tanulmány szerint: „A közforgalmú menetrend menetrendi mezőiben csak a vasútállomásra kiírt név szerepelhet (UIC-előírás), abban a formában, ahogyan azt az illető vasút menetrendjében feltüntették.” Nos, Erdélyben számos állomáson kétnyelvű (sőt, olykor a némettel kiegészülve háromnyelvű) állomástáblák vannak már jó ideje - az idézett mondat első fele szerint ez beleférne a hazai menetrendben is, a másodikat szó szerint véve viszont már nem, hiszen a román menetrendkönyvben nem szerepelnek a magyar és német állomásnevek.
A tágabb európai gyakorlat, a kisebbségi nyelvhasználat viszonylag általánosan elfogadott volta mellett, a vasúti közlekedés - főleg a nemzetközi forgalom - terén nem a kétnyelvűséget példázza. A csehek sem írják ki a Budapešť vagy éppen a Vídeň (Bécs) formát, hanem kizárólag a hivatalos nevet használják, néhány nagyon ritka kivételtől eltekintve. Ilyen a cirill betűs átírás mellett a németországi szorb kisebbség által lakott települések neve, ahonnan a legismertebb példa a Cottbus/Chóśebuz forma – ez utóbbit főleg írásban használja a Deutsche Bahn Németországban.

A Lausitz központjaként funkcionáló város főpályaudvarának névtáblája a jelenlévő szorb kisebbség miatt kétnyelvű, ezt a lépést a városban lévő szintén kétnyelvű utcanévtáblák mellett indokoltnak is tartjuk
(fotó: Adorján Péter)

De nem „németkednek”, nem említik mindenáron a történelmi nevén a városokat. Hogy példának se legyünk hiányában: a lengyelországi Gdynia városa, hiába volt német fennhatóság alatt, az utastájékoztató felületeken nem Gdynia [Gdingen] vagy Gdynia [Gotenhafen] formában ismertetődik, ahogy Kalinyingrád (Калининград) sem Köngisberg, Karaliaučius netán Królewiec, hanem Kaliningrad – hiába volt 1945-ig német felségterület. Vagy akár szóba hozhatjuk a manapság lengyel iparvárost, a PESA székhelyét, Bydgoszcz-t is, amely bizony 1945 előtt Bromberg névre hallgatott – komoly veszteség a németeknek, mégsem eme névhasználattal fejezik ki esetleges egyet nem értésüket a területi változások iránt. De említhetnénk a lengyeleket is, hiszen 1945-ig (vagyis jobban mondva 1939-ig) Lemberg városa is Lwów volt és nem Львів, ahogy manapság nevezik.
A fenti példák ellenében jogos a felvetés, miszerint ezen esetekben nincs is számottevő őshonos német vagy lengyel lakosság az érintett lengyel és ukrán városokban - így nem tekinthető követendő példának mondjuk a még mindig döntően magyarlakta Csíkszereda esetében. Ennél a példánál az anyaországi magyarok döntő többségének amúgy fogalma sincs, mi a város román neve, így indokolt a magyar név használata - de mi lesz a helyzet például a horvátországi Károlyvárossal (Karlovac), melynek feltüntetése inkább erőltetett? Vajon etnikai megoszlás alapján döntsenek az utastájékoztatásban érintettek? Mert ebben az esetben a témát indító Kolozsvár is elég karcos, de több erdélyi város biztosan megbukik a teszten - Gyulafehérvár, Déva, Nagyszeben vagy Brassó kézenfekvő példák, de furcsa a vasútilag szomszédvár (és közvetlen vonatok szempontjából is releváns) Szatmárnémeti-Nagybánya páros is, hiszen előbbi kifejezetten magyarlakta hely, utóbbi nem. A végső kérdés tehát adott: minden, egykor magyar fennhatóság alá tartozó városnál megjelenik majd a magyar név is, vagy valamilyen irányelv mentén válogatnak majd?
A vasúti névhasználat dilemmája semmiképpen sem új, a Perger-tanulmány is több felindulást említ a rendszerváltástól 2013-ig eltelt időszakból - ezek szinte mindig országgyűlési képviselők vagy más politikusok irányából jöttek. A Földrajzinév-bizottság munkássága nyomán a tanulmány elég világos ajánlásokat fogalmaz meg a névhasználatra vonatkozóan, mely szerint például a közismert névalakok, így Bécs, Varsó, Párizs, Genf, stb., használhatóak - természetesen az írás szerint a hangos utastájékoztatásban. Érdekes módon az óromániai és moldvai ismert magyar neveket is használatra javasolja - pedig érdekes lenne látni, mennyien tudnák elhelyezni Szörényvárt a térképen. (Románul: Drobeta Turnu Severin, a Temesvár-Bukarest vonalon, nemzetközi vonat is érinti.) A szerző szerint végső soron a MÁV akkori (2013-as) menetrendi és hangos utastájékoztatási gyakorlata megfelelő - ami pedig a vizuálist illeti, lenne hova fejlődni és sok pénz szükségeltetik. Nem tér ki azonban a tanulmány a vasúti kocsik iránytáblájára, melyet a tanulmány szellemisége alapján inkább a menetrend-kategóriába látszik sorolni.
Az igazán kulturált végső megoldás valószínűleg a hivatalos kettős nyelvhasználat lenne, de valljuk be: a Kárpát-medence nagyon nem Svájc... Az Oradea/Nagyvárad még talán átcsúszna a helyi szűrőn, a bukaresti „központin” már nem, a Cluj Napoca/Kolozsvár pedig errefelé maga a kulturális utópia.
Élesd állomás a Nagyvárad-Kolozsvár fővonalon fekszik, román és magyar állomásnév is szerepel az új táblán, de a román menetrend csak a román alakot használja. Hivataloskodva és az UIC-ajánlások szellemiségében nyomatott utastájékoztatásban csak a román névalak használata javasolt és eddig ez volt a gyakorlat. A magyar lakosság aránya 2002 és 2011 között 21-ről 17 százalékra csökkent, így elvileg már a kétnyelvű állomástábla sem kötelező. Hogyan tovább?

Ahol még országon belül is felmerül a többnyelvűség problémája, az a négy hivatalos nyelvvel is rendelkező Svájc. Kezdve onnan, hogy már az ország első számú vasúttársaságának is három nyelven jelenik meg a neve mindenhol: SBB azaz Schweizerische Bundesbahnen, CFF azaz Chemins de fer fédéraux suisses és FFS azaz Ferrovie federali svizzere. Itt azt az egyszerű megoldást találjuk, hogy mindenhol a települések elsődleges nyelvén van feltüntetve az elnevezés. Így például mindenhol Zürich (és nem például olaszul Zurigo), Genève (és nem például németül Genf) van kiírva, a menetrendekben is így találjuk az állomásokat. Bonyolultabbá ott válik a kérdés, ahol a települések maguk is kétnyelvűek. A leginkább ilyen a Berntől északra található Biel/Bienne, ahol a lakosság nagyjából egyenlő arányban beszél németül és franciául. Itt, mint az fentebb olvasható, a város neve mindkét nyelven megjelenik, az állomás neve is ez, de még a Google térképen is így találjuk a települést.

Solothurnból, ami egyébként Franciául Soleure, mégsem látjuk sehol így kiírva, indul Biel/Bienne kétnyelvű városába egy francia szabvány szerinti homlokrésszel készült Flirt az SBB (azaz CFF vagy FFS) színeiben
(fotó: Berky Dénes)

Még érdekesebbek talán a negyedik nyelvet, a rétorománt beszélők területein a dolog. Itt is az az elv érvényesül, hogy a települések alapvetően a leginkább beszélt nyelv szerint vannak kiírva, de itt gyakran találunk kétnyelvű táblákat, hiszen a német azért mindenhol erősen jelen van, még ha azt földi halandó, azaz az „hivatalos németet” tanuló beszélő jó eséllyel szintén nehezen érti majd meg. Így van például az Albula vasútvonalon található Bergün sok helyen Bravuognként is feltüntetve. Vannak persze itt is eltérések, hiszen a szintén erősen kétnyelvű Ilanz rétoromán neve, Glion szinte sehol sem jelenik meg a vasúti nyelvben. Ezzel együtt a Rhätische Bahn is nagy hangsúlyt fektet a többnyelvűségre, hiszen az automata hangosbemondások akár három nyelven is elhangzanak, amelyek közül mindig az van elsőként, amelyiket azon a településen a legtöbben beszélnek. Chur például csak németül és angolul hangzik el, de Ilanz vagy az izgalmas nevű Cinuos-chel-Brail (ejtsd: cinuos csel brájl) természetesen rétorománul, németül és a számos turista kedvéért angolul is hallható. Ahogy azonban dél felé haladunk, a Bernina vonalon található Alp Grüm előtti bemondás már olaszul hangzik el elsőként, ezt követi a német és az angol.

Vajon mennyi értelme lenne a Giruno kijelzőire Luganóban Basilea FFS-t írni célállomásként, mikor az olasz név a svájci-francia-német határon fekvő városban természetesen sehol nem jelenik meg?
(fotó Berky Dénes)

A svájci rendszerben tehát mindenhol az adott település nyelvén vannak feltüntetve a városnevek is, de ha többnyelvűség áll fent, akkor mind a kettő (vagy több) is megjelenhet. Természetesen a beszélt nyelvben (így például az élőszavas bemondásokban) is találkozhatunk Neuenburggal Neuchâtel helyett, Lucernával Luzern helyett, de az egyik kedvencünk az volt, amikor az olasz anyanyelvű vonatkísérő az Intercity végállomását Basilea FFS-ként mondta, ami ugye Basel SBB állomás olaszra tükörfordítása lenne. Hogy ennek mennyi értelme van, tekintve hogy a bázeli állomáson természetesen sehol nem találkozunk olasz nyelvű feliratokkal, az már más kérdés.

Európában a másik viszonylag közismerten többnyelvű ország Belgium: északon a hollanddal rokonságot mutató flamandot, délen a francia nyelvet beszélik. A nyelvhasználat határa gyakorlatilag megegyezik Wallonie [Vallónia] és Vlaanderen [Flandria] határával, de az idén 30 éve létrehozott Brussels Hoofdstedelijk Gewest / Région de Bruxelles-Capitale [Brüsszel Fővárosi Régió] hivatalosan kétnyelvű, a napi életben viszont többször találkozni francia beszélt nyelvvel, holott a terület a flamand országrész enklávéja. A kétnyelvűséget leginkább a hivatalos kiadványok esetében tapasztalhatjuk, mint a különböző térképek és tájékoztatók. Olyan szinten komolyan veszik a kétnyelvűséget, hogy a STIB/MIVB utazástervező applikációjában az aktiváláskor megkérdezi, hogy melyik nyelvet kívánjuk használni a megállónevek megjelenítésekor. Utazás közben a járműveken mindkét nyelven – az adott területen reprezentatívabb nyelvet először hallva – kapunk tájékoztatást a következő megállóról és az egyéb információkat is ennek megfelelően közvetítik: a jegykezelő terminál folyamatosan váltogatja a két nyelvet.

A Brüsszel közlekedési hálózatát bemutató spagettitérképen jól látható, hogy a francia és holland feliratok tipográfiailag is különböznek. Mindig az a felirat kerül előre, amelyik az adott városrészben erősebben reprezentált.
(grafika: STIB/MIVB)

A belga vasút alapvetően franciás – többnyire 3 kV egyenáramról üzemel és baljáratú – hatásokat mutat, de nem okozott problémát a pénztárban angolul vagy az automatánál németül jegyet vásárolni. Utasinformációs rendszereik viszont a nyelvi határokat mindenképpen lekövetik, Charleroi és Brussels/Bruxelles [Brüsszel] között utazva flamand nyelvű tartalommal csak a „határ” átlépése után találkoztunk, illetve visszafelé is pont ugyanott fogyott el. Májusi látogatásunkkor eltöltöttünk némi időt a vasútállomásokon és a duplázott információk miatt néha erősen zsongó füllel váltottunk városi közlekedési eszközre.

Az EU-negyedtől alig 10 percre található Etterbeek állomáson még az átadás korából származó feliratok is kétnyelvűek
(fotó: Adorján Péter)

Adorján Péter, Berky Dénes, Halász Péter, Magyarics Zoltán

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon általában előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését jogát fenntartjuk. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.