2020. 09. 06.

Vigyázz, ha jön a vonat!

Sorompornó, avagy tematikus ASMR (nem csak) vasútbarátoknak.









Szinte közhely, hogy az internet jelentős részét macskás videók töltik ki. A 2010-es évek első felében egymást érték ezek a tartalmak, amelyek az unalom elűzésének kitűnő eszközei voltak. Aztán jöttek a különböző rövid videók az aprítógépekről és a nagynyomású sajtolóról, amelyek a maguk egyszerűsége ellenére is (vagy éppen azért) szintén nagy népszerűségnek örvendtek. A legnagyobb videómegosztón, a YouTube-on aztán az elmúlt 5 évben megjelentek a különböző ASMR videók. Jómagam is megnéztem néhányat ezek közül, de miután főképp közlekedési témájú videók voltak az előzmények között, ezért az ajánlott videók is megmaradtak ennél a témánál. Ekkoriban került be egy sorompót ábrázoló előnézeti kép az oldalon és mivel a hozzám igen közelálló Csehországban készült a felvétel, természetesen meg is tekintettem. Az ASMR videókhoz hasonlóan, az első percekben az járt a fejemben, hogy miért készül erről felvétel: hát olyat a legtöbb ember már látott, hogy lezáródik a sorompó, jön a vonat, aztán meg felnyílik a csapórúd, az autók pedig haladnak tova. Aztán hirtelen azon kaptam magam, hogy egy fél napot eltöltöttem ezekkel a videókkal és akkor megértettem: ez is egy nagyon érdekes és szerteágazó téma, ha kellően figyelmes és nyitott az ember a részletekre. Az egyik legnagyobb nézőszámmal és megtekintéssel rendelkező csatorna készítőjével, Martin Šmejkallal készítettünk egy rövid interjút a videókról és a készítés körülményeiről.

RegionalBahn: Először is, megtudhatnánk néhány dolgot konkrétan rólad?

Martin Šmejkal: 24 éves vagyok, és a Jan Perner cseh vasútmérnökről elnevezett közlekedési szakra járok a pardubicei egyetemen.

Egy kis hazai: természetesen Pardubice területén is készült felvétel. Érdekesség, hogy a felvétel napján a cikk szerzője is érintette ezt a átjárót, a második vonat haladási irányában, Česká Třebová felé

RB: Mikor és hogyan kezdted készíteni a videókat? Mi volt a fő mozgatórugó?

MŠ: A filmeket 2011-ben kezdtem el készíteni, akkor még a telefonommal, majd 2013-ban vettem egy kamerát a jobb minőség érdekében. Hogy miért kezdtem el videókat készíteni? Már gyerekként is érdekelt a vasút és amikor szüleimmel a rokonainkhoz mentünk, az útjaink során sokszor találkoztunk vasúti átjárókkal. Talán ez volt az első impulzus ahhoz, hogy a vasúti átjárókról készítsek videókat. 2010-ben csináltam az első próbafelvételeket, aztán 2011-ben már kifejezetten a YouTube-ra feltöltés céljából gyártottam a videókat.

Egy korai, 2012-es összeállítás. A minőség a későbbi videókban jelentősen emelkedett, ám a koncepció már akkor kialakult: a fénysorompó működését jelző fehér villogó fénytől a jellegzetes, ám mégis különböző csengők után a csapórudak záródását, a vonat elhaladása követi, utána pedig a vasúti átjáró újbóli szabaddá válása következik

RB: Egyedül készíted a videókat vagy egy csapattal?

MŠ: A kezdetekkor minden felvételt egyedül csináltam. Főként a YouTube-nak köszönhetően rengeteg embert ismertem meg, akik szintén videózással foglalkoznak. Ma már azt mondhatom, hogy rengeteg emberrel közösen csinálom a videókat, például amikor különböző túrákra megyünk, ahol a pihenés mellett a filmkészítésre is jut idő.

Természetesen nem csak önmagában a vasúti átjárók kerülnek megörökítésre, Martin másik csatornáján a vonatok kapják a főszerepet. Itt a jelenlegi előtti összeállítású Hungária EC halad az egykori Karosa (ma Iveco) gyárról híres Vysoké Mýto közelében lévő Dobříkov u Chocně előtti átjáróban Prága, Berlin és Hamburg felé

RB: Felvetted a kapcsolatot bármelyik gyártóval (pl.: AŽD Praha) vagy a vasúti infrastruktúra-kezelővel (Správa železnic, korábban SŽDC) az egyes típusok vagy a helyszínek kapcsán?

MŠ: Nos, immár az AŽD Praha vállalatnál dolgozom részmunkaidőben, de értem, hogy a kérdés nem erre vonatkozott. :) Minden vasúti átjáróról van publikusan elérhető információ, így a keresés nem okoz nehézséget. A helyzet egy kicsit rosszabb Csehszlovákián Csehországon és Szlovákián kívül, így például Lengyelországban nagyon nehéz megtalálni őket. Az infrastruktúra-kezelő SŽDC (most éppen Správa železnic) közzétett egy Excel táblázatot, amelyben megtalálható az összes vasúti átjáró, GPS pozícióval együtt. Hasonló formátumú táblázatom van a szlovák infrastruktúra-kezelőtől, a ŽSR-től is.

Személyes kedvencem, a 2017-es összeállítás. Itt már nem csak a cseh, hanem szlovák helyszínek is szerepelnek. Érdekes megfigyelni, hogy nem csak a mechanikus csengőknek van különböző hangja, hanem az elektronikus zajkeltő eszközök is eltérnek egymástól. A többször is szereplő ZV-01-es jelzésű hanggenerátor a szerkesztőségben is sokszor emlegetésre kerül. Figyelem, nyomokban Hungária EC-t ez a videó is tartalmaz!

RB: Mik a legnehezebb részei ennek az alkotói folyamatnak?

MŠ: A dolog legnehezebb része a kitartás: majdnem 10 évnyi videókészítés után, még csak a cseh vasúti átjárók nagyjából 20%-a került rögzítésre. Persze vannak más nehézségek is: nem minden átjáró közelíthető meg közútról, így van hogy különböző térképeken kell megtalálni azt a kis ösvényt amin eljuthatunk az adott átjáróhoz, hogy fel tudjuk venni. Minden felvétel a maga nemében egyedi, néha a járókelők megkérdezik a videózás okát, sőt időnként rendőrök is érdeklődnek a tevékenység mivolta felől. Elvétve előfordul hogy agresszívak az emberek vagy provokálnak, de ezt megfelelően kell kezelni. Az elmúlt hónapokban (talán a COVID-19 okozta társadalmi távolságtartás miatt is) jobban szeretem a kevéssé forgalmas átjárókat, ahol természetesen ennek megfelelően a konfliktus is kevesebb.

Ha már kisebb forgalmú átjárók: egy idei felvétel, egy még teljesen mechanikus sorompóról. Ez a műfaj rengeteg türelmet igényel, ahogy az ki is derül a harmadik perc után, ez a készség nem feltétlenül mindenkiben van meg

RB: Melyik vagy melyek a kedvenc videóid és miért?

MŠ: Kedvenc videó? Hát erre nehéz hirtelen válaszolni. Inkább kedvenc helyet tudnék említeni, több hely is van, ahova rendszeresen visszatérek vagy a környezet miatt, vagy azért mert a fényjelző készülék régi és/vagy ritka. Például Otradovice környékén a szovjet sorompók (mára lecserélésre kerültek), VÚD fényjelző készülékek Jasné Pole városában vagy a Prágától keletre fekvő fővonalon Uherskotól nem messze, Turov településen, ahol ugyan szintén korszerűsítve lettek a sorompók, viszont ahol a vasúti átjáró jelenleg van, az teljesen le van zárva az autóforgalom elől, az autópálya építése miatt.

Konkrétan ez a szovjet sorompó már nincs forgalomban, de a volt Csehszlovákia területén is egyre kevesebb ilyennel találkozhatunk, folyamatos a cseréjük a korszerűbb (kevésbé ijesztő hangú és ledes fényű) darabokra

Összességében tehát látható, hogy egy-egy néhány perces felvétel elkészítése több órányi előkészületet igényel: a helyszín kiválasztásától, az eszközök elő- és a felvétel elkészítésén át az utómunkákig. Az időjárás, a hatóságok, valamint a mindenféleképpen kötekedni kívánó járókelők szintén nem könnyítik meg a munkát, hogy a vonatok késéséről ne is beszéljünk. Sok sikert, kitartást és további feliratkozást kívánunk Martinnak!

Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.