2012. 07. 31.

Helvét ritkaságok

Ha hétfő, akkor SBB-kocsi a RegionalBahn oldalain. Legalábbis az elmúlt hetek így kezdődtek. Ezúttal azonban nem a hétvégi fogásról lesz szó, hiszen azok háttere már tisztázódott. Most az archívumunkban kutakodunk és megosztunk néhány korábbi, hasonló alkalommal készült felvételt.




A Wiener Walzer, illetve a „jogutód-jogelőd” Zürichsee EN esetében számos alkalommal találkozhattunk svájci személykocsikkal. Ez jó ideig nem volt ritkaság, hiszen a 2009-2010-es menetrendben is még az SBB adta a fekvőhelyes kocsikat a vonatba. A helvétek azonban azóta megváltak már e járművektől és legfeljebb csak ülőhelyes kocsival erősítik a vonatot – ha szükséges. Mindezt persze nem a MÁV-START-tól tudjuk, ők e rendkívül bonyolult kérdést szeptember végéig válaszolják meg. Hiába no, Zürich közelebb van, mint a Könyves Kálmán körúti székház.
Az archívumunkban található „első észlelés” 2002. szeptember 22-ére datálható. Akkor egy igazi ritkaságot sikerült lencsevégre kapni. Az 51 85 50-70 024-0  pályaszámú, Bcm sorozatú személykocsit negyvenkilenc másik társával vásárolta az SBB. A RIC X-szabványú kocsik családjába tartozó járművekből nem csak fekvőhelyes, hanem ülőhelyes változat és étkezőkocsi is készült. A kocsitípust 2008-ig tartotta állagban az SBB, bár Magyarország felé később már inkább az 1979-ben beszerzett és felújított Z1-es fekvőhelyesek váltották őket.
Látszólag egészen jó állapotú kocsiról van szó. Pedig 2002. szeptember 22-én már közel öt eszendeje múlt, hogy a 160 km/h-s sebességre engedélyezett kocsi legutoljára az SBB olteni műhelyében járt. A fővizsgajele ugyanis ekkor REV Ol 14. 11. 97. volt!

Az SBB ülőhelyes kocsijai rendszeresen megfordultak a Keletiben a már említett vonatokban. A járművek közül jobbára csak a másodosztályú kivitellel találkozhattunk, míg az 1. osztályú változat ritkábban bukkant fel, de azért volt már rá lehetőség, hogy a Keleti pályaudvaron megörökítsük ezt a kocsitípust is. 2009. december 23-án a 61 85 10-90 244-7 pályaszámú, Apm sorozatú kocsi került a Wiener Walzer szerelvényébe.
Megérkezett a Wiener Walzer a Keletibe. A MÁV-START CAF gyártású „bolhása” és az SBB Z1-es fekvőhelyes kocsija közé került az SBB első osztályú személykocsija

Ritkán látni ilyen járművet a Keletiben

Aki a képeket alaposabban szemügyre veszi, láthatja, hogy még a felújított Z1-es fekvőhelyes kocsik is jártak a vonatban. Nem sokkal később azonban az SBB leállította őket és felkínálta megvételre. Bár úgy volt, hogy a MÁV-START megvenné a tizenöt darabot számláló flottát, végül az üzlet meghiúsult, így a Railpin nevű cégnél kötöttek ki a fekvőhelyes járművek, ahol azokat Rola-vonatok kísérőkocsijának alakították át.
Bő két évvel ezelőtt szintén erősítésként közlekedett egy helvét személykocsi a Wiener Walzerben. 2010. július 15-én a vonat végére sorozva indult Budapestről Zürichbe egy 20-90-es sorozatú Bpm kocsi, pályaszáma sajnos a dokumentálás során kimaradt, viszont az utastérről rendelkezésünkre áll egy felvétel, ami különösen azért érdekes és értékes, mert egy még nem felújított járműről van szó.
A sajnos az ismeretlenség homályába burkolózó SBB állagú, 20-90-es sorozatú kocsi Bpm a Keleti pályaudvar csarnokában 2010. július 15-én

A felújítás előtti, eredeti állapotban is kitűnően festő utastér jellemző az SBB járműveire

Ekkor egyébként egy másik különleges kocsival is találkozhattunk: a vonatban az SBB-kocsi előtt ugyanis az ÖBB 59-91-es sorozatú fekvőhelyes kocsija közlekedett. A „Modularwagen” alapjaira épülő jármű ugyancsak erősítésként juthatott el Budapestre, majd onnan vissza Zürichbe. Végül pedig valószínűleg Bécsben kivették a szerelvényből.
A helvét kocsi előtt az ÖBB fekvőhelyes kocsija látszik a Keleti csarnokában

Távozik a Wiener Walzer EN a Keleti pályaudvarról. A vonat utolsó két kocsija a legérdekesebb: az ÖBB fekvőhelyes és az SBB ülőhelyes kocsija erősítésként közlekedett
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.