2013. 03. 01.

Vasútfotós útvesztők – II. rész: jogi zavarok és csavarok

A vasútfotózás kérdéseivel foglalkozó cikksorozatunk első részében a hazai szabályozás gyakorlati aspektusaival foglalkoztunk. Ahogyan már akkor jeleztük, a jelenleg (még) hatályos szabályozás a praktikus szempontok életszerűtlenségén túl sem tűnik mestermunkának, jogi szempontból is komoly hiányosságok merülnek fel. Mai írásunk ezt a témát járja körül.


Mielőtt megvizsgálnánk a 45/2012. EVIG. sz. Utasításban foglalt regisztrációs kötelezettséget, induljunk ki abból a fogalmi zűrzavarból, amit az utasítás teremt: nem tisztázza, hogy a MÁV személyforgalom előtt megnyitott területe az közterület, magánterület, vagy valami más. Megítélésünk szerint valami más, mégpedig nyilvános magánterület. Az adatvédelmi biztos 2000. december 20-i ajánlása szerint ez a magánterületnek a közforgalom számára a tulajdonos, illetve használó által megnyitott és kijelölt része, illetve azon magánterület, amelyet azonos feltételekkel bárki használhat. Ennek tükrében az a rendelkezés, mely szerint „a magáncélú fényképfelvételt készítő személy a MÁV Zrt. zárt területére, valamint a MÁV Zrt. nyitott területére – akkor, ha a felvétel-készítés a vasúti technológiára vagy a felvételkészítőre biztonsági kockázatot jelent – belépési és felvétel-készítési engedély (4. sz. melléklet) birtokában léphet be”, értelmezhetetlen. Megalkotója ugyanis saját mozgástere korlátainak fogalmi tisztázását mellőzi, ezzel azt sugallja, hogy a magánterület megnyitott részére is kellhet bármiféle engedély.

Az is egy izgalmas kérdés, hogy miért kell munkavédelmi oktatás egy olyan dokumentum kiállításához, aminek a minden helyszínre való kötelező előírása eleve kérdéses. Ugyanez a helyzet az ún. igazgatási díjjal, melynek a beszedése indokolatlan és jogalap nélküli abban az esetben, ha a fentieknek megfelelően fotózási engedély nem is kellene.

Fontos azt is tisztázni, hogy a nyilvános magánterületen (pályaudvar, utasváró, peron, stb.) történő fotózás mindaddig nem kifogásolható (képmáshoz való jog – Ptk.), amíg annak nem az ábrázolt személy(ek) egyéniesített bemutatása, munkafolyamataik dokumentálása, felismerhetővé tétele stb. a célja. Ilyen esetekben az érintettektől hozzájárulás kérése sem szükséges képmásuk felhasználásához. Ha nem nagyon akarunk farizeuskodni, akkor leszögezhetjük, hogy a fotósok többsége nem mozdonyvezetőt jár fényképezni, hanem vasutat, viszont annak része a mozdonyvezető is. Ezt – jó esetben – mindkét oldal (a fotós és a fotózott is) tudja, konfliktus esetén pedig az ostoba betűhalmaz helyett a kölcsönös jóhiszeműség alapul vételével kell(ene) eljárni. Azt csak megjegyzésként tesszük hozzá, hogy ha valaki észreveszi a fényképezőgépet és engedi is magát lefotózni, a Ptk. rendelkezései alapján (ráutaló magatartás) később csak korlátozottan hőböröghet a dolog miatt.

Nemzetközi egyezményes „nem akarok látszani a képen” jelzés: frissen lehúzott sötétítő egy indulásra készülő osztrák motorvonaton

Néha nem minden látszik, ami elvileg látszhat – a fény pont úgy törik az átlagosan foszlott állapotú Szili szélvédőjén, hogy az egyébként technikailag jó minőségű képen még a mozdonyvezető körvonalai sem vehetőek ki
(fotó: Magyarics Zoltán)

Most vizsgáljuk meg a regisztrációs kötelezettséget. Milyen adatokat kérnek el? „A kérelmező nevét, személyazonosításra alkalmas okmányának (pl. személyazonosító igazolvány, útlevél, vezetői engedély stb.) számát, lakcímét, születési idejét, helyét, – fiatalkorú kérelmező esetén az állandó kísérőjének nevét és személyazonosításra alkalmas okmányának (pl. személyazonosító igazolvány, útlevél, vezetői engedély stb.) számát”.

Mit mond erről az Infotv. (2011. évi CXII. törvény az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról)? „Személyes adat kizárólag meghatározott célból, jog gyakorlása és kötelezettség teljesítése érdekében kezelhető. Az adatkezelésnek minden szakaszában meg kell felelnie az adatkezelés céljának, az adatok felvételének és kezelésének tisztességesnek és törvényesnek kell lennie. Csak olyan személyes adat kezelhető, amely az adatkezelés céljának megvalósulásához elengedhetetlen, a cél elérésére alkalmas. A személyes adat csak a cél megvalósulásához szükséges mértékben és ideig kezelhető.” A személyazonosításra alkalmas okmány – nevéből fakadóan – önmagában is alkalmas a személyazonosításra, így tehát elegendő lenne ennek a számát, valamint a delikvens nevét elkérni, mert ha ezek rá vannak nyomtatva az engedélyre, akkor az illető jogosultsága kétséget kizáróan megállapítható.

Annál is inkább úgy gondoljuk, hogy túlterjeszkedik az adatkezelés mértéke a célján, valamint az ehhez kapcsolódó elengedhetetlenség követelményén, mert az Utasítás (nyilvános része) nem tisztázza, hogy az adatkezelő (területi VBSz valamelyik munkatársa ill. negyedévi jelentéssel az Igazgatási és Ügyviteli szervezet meg nem nevezett vezetője) eleget tesz-e a rá vonatkozó, adatbiztonságot szolgáló törvényi előírásoknak (adatvédelmi felelős, oktatás, esetleges audit, bejelentkezés az adatvédelmi nyilvántartásba, stb.).

Így néz ki a jelenleg hatályos szabályozás szerint kiállított, önmagában fotózásra nem is jogosító igazolvány. Jól látják, bizony nem arcképes – innentől kezdve nehéz meggyőződni az igazolványon szereplő névnek és az igazolványt felmutató személy nevének azonosságáról. Már csak azért is, mert a vasútőrök és szerződéses vagyonőrök nem igazoltathatják a kártya felmutatóját. Öngól a javából?
(fotó: Halász Péter)

Az Utasítás szemérmesen hallgat egy további, lényegtelennek nem mondható kérdésről, a jogorvoslatról is. A dolog ugyanis alapvetően nem úgy működik, hogy kitaláljuk, hogy holnaptól személyes adatokat (az érintettel kapcsolatba hozható adat - különösen az érintett neve, azonosító jele, valamint egy vagy több fizikai, fiziológiai, mentális, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára jellemző ismeret –, valamint az adatból levonható, az érintettre vonatkozó következtetés) fogunk gyűjteni, és kijelöljük a TVBSz-nél a Bélát, hogy ezeket kezelje (vagyis vonalazott spirálfüzetébe beírja, fiókjában elhelyezze). Az Infotv. alapján azt, akinek az adatát kezelik, azt egyrészt tájékoztatási jog illeti meg az adatkezelés mikéntjéről (ki, hol, milyen módon, mennyi és milyen adatát kezeli), másrészt pedig kérheti ezek helyesbítését és törlését is (14. §). Az érintett kérésére erről tájékoztatást kell nyújtani, sőt, már akkor tájékoztatást kellene nyújtani, amikor az adatszolgáltatásra – legyen az bármennyire is önkéntes – felhívják. Sem az Utasításhoz mellékelt kérelem-mintán, sem a hozzájárulás-mintán nincs ilyen tartalmú utalás. Ennek hiányában a saját privacy-ja iránt elkötelezett kérelmező csak azt látja, hogy a személyes adatai bekerülnek egy vízfejbe, és ott vándorlásba kezdenek, ez pedig nem igazán elégíti ki a törvényi feltételeket.

Ugyanígy nem tisztázott az sem, hogy a felvételkészítési ill. belépési engedélyeket ki és milyen eljárásban állítja ki, valamint hogy a kiállítás megtagadása ellen milyen jogorvoslatnak (panasznak) van helye. Nem rendelkezik az Utasítás (nyilvános része) arról sem, hogy ilyenkor az igazgatási díjat, vagy annak egy részét visszatérítik-e.

A végére egy költői kérdés maradt: mi van akkor, ha az illetékes vezető megtagadja a beléptetést (magáncélú fényképfelvétel készítése céljából az engedélyezés előtt a kérelmezőnek be kell szereznie az érintett terület, létesítmény, végrehajtó jellegű szolgálati egység vezetőjének hozzájárulását) az olyan területre, ahová nem is kellett volna az engedélye (esetleg vasútőrrel el is távolíttat), s az ennek okát firtató kérdésre a klasszikus választ adja: „csak”?

Egyébként jó, ha tudjuk, a fenti EVIG Utasítás nem jogszabály. A benne foglaltak szerint sem rendőr, sem közterület-felügyelő nem intézkedhet. Noha nem szeretnénk a dokumentum be nem tartása ellen vagy mellett állást foglalni, de alapvetően mégis kizárólag rajtunk múlik, hogy figyelmen kívül hagyjuk-e és „csak” a hatályos jogszabályok rendelkezéseit vesszük helyette alapul. Egyébiránt a kezdeményezést, hogy a fotózás legyen végre szabályozva, üdvözlendőnek tartjuk, a módját viszont kevésbé.

Nánási Zoltán

2 megjegyzés:

  1. Már miért ne köthetnék az üzemi területre való belépést a személyazonosság igazolásához? Pl a mobiltelefon szolgáltató sem igazoltathat, de ha akarok tőlük valamit (mondjuk előfizetést kötni) akkor bizony elkérik a személyimet.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Természetesen köthetik, nem ezzel van a baj, hanem ahogy próbálják megvalósítani. A jelenlegi szabályozás ezügyben két ponton sántít "csak":

      1. Nem derül ki, hogy kell-e az egész bűvészkedés nyílt területre, pl. peronra. Peronra személyazonosság-igazolást előírni élből nonszensz, ezért is fontos (lenne) a tiszta elkülönítés.

      2. Üzemi területre lépéshez nyilván igazolod magad önszántadból, mert be akarsz menni. Egészen más a helyzet, ha peronon kérik el az engedélyt. Arckép nincs a kártyán, ergo adja magát a vasútőr részéről, hogy akkor személyit kérek. Csak éppen Ő ezt nem teheti meg... Az egész - szerintem - ott van elbaltázva, hogy bekérnek egy csomó személyes adatot, majd tkp. az egész adatkérést kukába küldik azzal, hogy nem tesznek fényképet a kártyára, ergo a vasútőrnek (külsős biztonsági embernek, stb.) nincs legális lehetősége a név és a személy egyezésének ellenőrzésére.

      Törlés

Figyelem!

Oldalunkon bizonyos esetben, elsősorban régebbi írások esetén vagy időszakosan valamennyi írás esetén előzetesen moderáljuk a hozzászólásokat vagy a hozzászólások lehetőségének időszakos vagy tartós felfüggesztését. Amennyiben erre nem kerül sor, úgy fenntartjuk az utólagos moderáció jogát. Moderációs alapelveinkről részletesebben az Impresszumban olvashatnak.