2016. 06. 30.

Belgából cseh

Komoly projektbe vágott bele a cseh CZ LOKO nevű cég: használtan vásárolt belga mozdonyt épített át a kelet-európai igények szerint. A cseh cég már csinált hasonlót dízelgépekkel, ám most a villamosmozdonyok piacára is belépnek.



A belga vasúttól még 2013 tavaszán vásároltak tucatnyi 12-es sorozatú villamosmozdonyt, azaz a teljes flottát. A gépek eredetileg is a belga és francia 3 kV-os egyenáramú hálózat mellett a 25 kV 50 Hz-el villamosított vonalakon is tudtak közlekedni. A gépeket a La Brugeoise et Nivelles és az Ateliers de Constructions Electriques de Charleroi építette az SNCB/NMBS számára 1986-ban és 1987-ben. A 85 tonnás, 160 km/h-s engedélyezett legnagyobb sebességgel bíró mozdonyok elsősorban a nemzetközi személyvonatok élén fordultak meg, később pedig Zeebrugge és Lille között tehervonati fordában jártak.

A korszerűsített vezetőállás
(fotók: CZ LOKO)

A felújítás során a járművek kívül-belül megújultak: a motorok teljesítménye 2910 kW lett a korábbi 3130 kW helyett, a végsebességet pedig 160-ról 120 km/h-ra redukálták. Új transzformátort kapott a jármű és új villamosfék-ellenállásokat telepítettek, valamint alkalmas a villamosfék a visszatáplálásra is. Az MSV Elektronika szállította a járművezérlőt, a fékrendszer pedig a cseheknél ismert DAKO-rendszerűvé lett átépítve. Eredeti maradt a járműszekrény és a komplett forgóváz.
A CZ LOKO célja egyelőre nem világos a járművel, illetve az átépítéssel és erre nem tér ki a közleményük sem. Az biztos, hogy viszonylag alacsony teljesítménnyel és alacsony végsebességgel rendelkezik a gép, alapvetően csak tartalék és pótlás szerepe juthat neki. A nagyobb terhelésű tehervonatok élére napjainkban korszerű, új építésű gépeket is lehet bérelni, lízingelni, ráadásul alapvetően uniformizált gépekről lévén szó, nem nehéz a fenntartásuk sem. Mindenesetre kíváncsian várjuk a híreket a cseh járműjavító járművei kapcsán.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.