2019. 04. 04.

S-Bahn Berlin: folyamatosan növekvő utasszám, stagnáló kocsipark

Ha valaki mostanában a berlini gyorsvaúton utazva úgy érzi, hogy az elmúlt évekhez képest jelentősen növekedett az utazóközönség létszáma, akkor bizony nem tévednek: 2012 és 2018 között ugyanis 21%-kal emelkedett a berlini S-Bahn-vonatokat választók létszáma.



Bár kocsihiány még mindig van, a válság évek óta hivatalosan is véget ért a berlini S-Bahnon. Ennek okán pedig bátran nyilatkozik az üzemeltető arról is, hogy jelentősen növekednek az utasszámok és ez nem csak a rövidebb vonatok miatt van így. Az utasok persze nem egyenlően oszlanak el: a legtöbben Schönefeld és a Grünbergalle között nyergeltek át a vonatokra: itt az S45-ös és az S9-es viszonylat esetében 85%-os növekedést mértek. A háttérben nyilván az áll, hogy a leendő berlini reptér miatt számos raktár és iroda települt már meg most a jövendőbeli BER mellett, ahova könnyebb vonattal (és utána busszal) eljutni, mint autóval. Peter Buchner, az S-Bahn Berlin ügyvezetője elmondta: 2018-ban összesen 478,1 millió utast szállítottak a sárga-vörös szerelvények.

Schönefeld felé tartó S9-es szerelvény a Grünbergalle megállóhelyen. A következő állomásköz a berlini gyorsvasút egyik legforgalmasabb állomásköze, de legalábbis itt növekedett a legnagyobb ütemben az utasok száma 2012-2018 között

Buchner szerint a vonatokat egyre többen választják az ingázók és az iskolába járók. Az adatok szerint ráadásul ebben az ágazatban emelkedik a legmeredekebben az utasok száma, a BVG, a városi közlekedési cég sem képes hasonló jellegű növekedésre – fogalmazott Buchner.
A legzsúfoltabb vonalszakaszok között értelemszerűen a belvárosiak viszik a pálmát, a Hackescher Markt és a Friedrichstraße között a Stadtbahnon átlagosan napi 230 ezer utazik. A másik legforgalmasabb szakasz az Ostkreuz és a Treptower Park közötti rész, itt naponta 167 ezer utas utazik. Ehhez képest az észak-déli alagút Friedrichstraße–Brandenburger Tor állomásköze szinte elenyészőnek számít a maga napi 120 ezernyi utasával.

A Freidrichstraße állomás forgalma önmagában is kiemelkedő, de az ide csatlakozó földalatti szakasz is a legforgalmasabbak közé számít

Buchner szerint a legnagyobb emelkedést az elmúlt hat év során nem ezek a szakaszok mutatták, hanem elsősorban az elővárosi jellegű részeken bővült radikálisan az utasforgalom: Wilhelmshagen és Erkner, illetve Heiligensee és Hennigsdorf, valamint a Mahlow és Lichtenrade közötti szakaszon mértek jelentős utasszámnövekedést. Az erkneri ág egyébként jó példa a munkamegosztásra az S-Bahn és a gyorsabb regionális vonatok között: az RE1-es járatok ugyanis nem állnak meg Erkner és az Ostkreuz között, a helyi forgalmat az S3-as viszonylat vonatai látják el. Ha pedig már az Ostkreuz szóba került: a régi kelet-berlini csomóponton továbbra is hatalmas a forgalom, de az átépítésnek köszönhetően most már fogadni is képes a tovább növekedő utasmennyiséget az állomás, ahol immáron a regionális vonatok is megállnak. Itt naponta 235 ezer utas fordul meg – jegyezte meg Buchner. A második legforgalmasabb állomás Berlin-Friedrichstraße a maga 222 ezer utasával, a harmadik helyre pedig 140 ezer utassal Gesundbrunnen került.

Az S3-as viszonylaton közlekedő „Vollzug¨ érkezik az Ostkreuzhoz Erkner felől. Az eltelt 22,2 kilométeren csak az S-Bahn jelenti a vasúti közlekedést, a regionális járatok nem állnak meg, nincs is hol ezt tenniük – kivéve a megszűnt Berlin-Karlshorst megállót
(fotók: Halász Péter)

A jövőre nézvést a cégvezető azt mondta: egyelőre nincs több vonat, amit forgalomba tudnának adni, de a közeljövőben a Siemens-Stadler duó elkezdi szállítani az új, 483-as sorozatú motorvonatokat. A tervek szerint 2021. január 1-jén hajnali 4 órakor indulhat utasforgalomba az első új szerelvény. Peter Buchner magabiztosan hozzátette: ő ott lesz az első vonaton,

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.