2020. 05. 04.

Több, nagyobb, okosabb – hálózatot fejleszt a Ruter

Bár az norvég főváros közösségi közlekedés-szervezőjének egészen hosszútávú tervei is nyilvánosak, most a közeljövőről lesz szó. A sok helyen még pilot projektként futó önvezető járművek egyre terjednek, a Ruter azonban hamarosan a mindennapi forgalomban számít a kis járművekre.








Az önvezető járművekben érdekelt Holo és a Ruter együttműködése hosszas tesztelés után 2019-ben hozott gyümölcsöt. Elsőként Oslo belvárosában, 35-es jelzéssel jelent meg Akesnes félsziget nyugati oldalán a Vippetangen nemzetközi hajóállomás és a városházától alig több mint száz méterre található végállomás között, egy forgalomcsillapított útszakaszon, egyetlen köztes megállóval. A kísérleti jelleggel közlekedtetett vonal 2019 tavaszától késő őszéig közlekedett.

Háttérben az osloi városháza, előtérben a 35-ös vonal járműparkjának 25%-a
(fotó: Ruter)

Széles kerékpársáv, nem sokkal szélesebb forgalmi sáv: az Akershusstranda nem az átmenő forgalomnak készült
(fotó: Ruter)

2020 januárjában indult a 85-ös autóbusz kiegészítésre 85B jelzéssel az Ormøya és Malmøya szigeteket a közeli főúttal összekötő viszonylat. A 85-ös busz nem túl sűrű, csúcsidőben 30, azon kívül 60 percenként közlekedik, ezt egészíti ki a 85B, amivel közösen akár 10 percenként eljuthatunk a Nedre Bekkelaget megállónál lévő végállomásig, ahonnan Oslo belvárosa felé a 81-es és 83-as busszal tudunk tovább utazni. Míg a 35-ös vonala alig több mint 900 méter volt, a 85B már 1,5 kilométer hosszú, irányonként 4-4 darab köztes megállóhellyel. Itt már „valós” közúti forgalomban közlekedik a Navya Arma típusú 4,75 méter hosszú, szó szerint kisbusza, hozzátéve, hogy az útvonal jelentős részét képező Ormsundveien messze nem tartozik Oslo legforgalmasabb útszakaszai közé.

A 85B Malmøya végállomása, ahova a 85-ös buszok is betérnek, igaz jóval ritkábban
(forrás: Ruter)

A következő lépcső Nedre Follo kommune (szó szerint község, de a magyar közigazgatásban inkább a járás a megfelelője) önvezető autóbuszokkal való behálózása lesz. A Nedre Follo területén található Ski városból kiindulva már található néhány vonal, amelyik igényvezérelt, elsősorban az útvonalát illetően a kisebb „tanyákat” köti össze Ski vasútállomásával. A cél ennek a rendszernek a kiterjesztése, immár önvezető járművekkel, a szűk utakon és valóban pár utasnyi igény kiszolgálására elég lesz a gyári katalógus szerinti 15 fős maximális kapacitás. Ha már katalógus: a hivatalos adatok szerint tölteni 0 és +40℃  között lehet tölteni, ami még egy zárt telephelyen megoldhatónak tűnik, ám az üzemelési hőmérséklet minimuma -10℃, ami viszont nem tűnik elégnek, még Oslo környékén sem. Ami pedig a kapacitást illeti, fontos, hogy ezek járművek nem a hagyományos buszok helyett, hanem kifejezetten olyan környéken fognak járni, ahol eddig az út kialakítása miatt busz nem fért el. Ilyenből a kertvárosokban elég sok van tekintve, hogy a hegyvidéki jellegű tájon nem csak a völgybe építkeztek, hanem a domboldalakon is lakóegységek helyezkednek el.

Oppegard külső kertvárosába a 12 méteres busz nem, de az önvezető Navya Arma kijöhet majd
(forrás: Google)

A Navya Arma járművek üzemeltetője a dán Holo, de az egész működés egy nagyobb, a STOR (Smartere Transport i Oslo-regionen) nevű okos-közlekedéssel foglalkozó projekt alá tartozik. A fenntartható közlekedést a Ruter elég sokat tett az elmúlt években, 2012-ben érkezett az első öt darab tüzelőanyagcellás VanHool A330H a városba. 2017-ben további 10 elektromos minibusz és 6 elektromos autóbusz érkezett tesztüzembe. 2019-re már összesen 109 elektromos busz járja a környék útjait és elindult az első elektromos meghajtású hajó is az Oslofjord területén. A teljesen kibocsátásmentes közlekedés persze még messze van, 2021-re csak a kisebb szigeteket feltáró hajókat cserélnék elektromosra, 2024-re az összes menetrend szerinti forgalomban közlekedő hajót, 2028-ra pedig minden utasszállító közlekedési eszközt.

Egyelőre nem a hagyományos buszok helyett, hanem azok kiegészítéseként járnak az önvezető autóbuszok,
így 85-ös autóbusz végállomására (Ulvøya) egyelőre továbbra is az Unibuss Solaris Urbino 12-esei járnak ki

(fotó: Mellár Marcell)

Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.