2023. 03. 31.

Hétvégi gyors – 2023. március 25-31.

Megszűnik az autószállítás az Oberalppasson. Búcsúzó RhB-mozdonyok. Egy darabig még maradnak RegioNovák Pilzen környékén. Újra jár a fogas! Hírösszefoglalónk március végén.


Vége a fogaspótlásnak


Budapest | Magyarország – Április 1-jétől, szombattól ismét közlekedik a fogaskerekű vasút 60-as villamos Budapesten. A még 2022 őszén leállított vasútüzemnél a BKK által kiadott közlemény állítása szerint „egy több száz méteres szakaszon felújították a pályát”, ami aligha oldja meg a 3,7 kilométer hosszú pálya gondjait.
A BKK közlése szerint hétköznap a korábban megszokottak szerint jár a fogaskerekű, emellett hajnalban és késő este marad az igényvezérelt üzem. Hétvégén 15 perces követésre kell számítani, de ha a forgalom indokolja, akkor sűrűbban is indulnak a vonatok – ígéri szokásos paneljével a BKK.
A „karbantartás” eredetileg 2022. október 3-ától november 17-éig tartott volna, de ez után sem indult újra a vasútüzem az ország egyetlen megmaradt fogaskerekű vasútján. A BKK március elején azt ígérte, hogy „hamarosan indul” a forgalom, ebből végül április 1-je lett.


Rákoson is konzerv a szöveg


Budapest | Magyarország – A budapesti elővárosi forgalom egyik fontos csomópontja Rákos állomás, ahol egészen a mostani ideig élőszavas hangos utastájékoztatás működött. A hangosbemomdót az állomás kezdőponti (Kőbánya felső felőli) végén lévő toronyból a forgalmi szolgálattevő kezelte, ami meglehetősen sok feladatot jelentett a forgalomszabályozás mellett is. 2023. március 31-ére azonban megérkezett erre az állomásra is a gépi hangosbemondás – de nem az egyre terjedő TTS-alapú rendszer, Mátyus Kati rádióbemondó hangjával, hanem egy korábbi változatot telepítettek, ahol Rábai Balázs hangján szólalnak meg a közlemények. A korábbi élőszavas bemondást 2022-ben is bemutattuk már, de most mementóként álljon is a 2022-es nyár első Vitorlás Expresszének bemondása.


Az új bemondások közül kettőt pedig a Facebook szakcsoportjában lehet meghallgatni, ide kattintva.


Megújult pilzeni


Plzeň | Csehország – Bemutatta a ČD a pilzeni régió számára felújított RegioNova-motorkocsiját a minap. A hat felújított két részes motorvonat a P32-es (Holýšov–Staňkov–Poběžovice) és a P33-as (Domažlice–Tachov) viszonylatokon szállítja majd az utasokat. A felújítás során az utastérben konnektorokat és USB-csatlakozókat telepítettek az utasok kényelme érdekében, megújult a fedélzeti információs rendszer és wifi-s internet-hozzáférést is telepítettek a járművekre. Ezen kívül automatikus utasszámláló rendszer is került a vonatokra. A tervek szerint a hat motorvonat 2028-ig marad szolgálatban, a ČD ekkortól a tervek szerint Stadler RS1-esekkel váltja majd le őket.

A ČD 2028-ig számol a kívül is megújult megjelenésű RegioNovákkal a környék vonalain.

A motorvonatok belső tere felfrissült: az új kijelzők, a wifi és az új üléshuzatok mellé konnektorok és USB-aljzatok is járnak az utasoknak.
(fotók: České dráhy)


Egy hét az élet: Autoverlad Oberalppass


Sedrun/Andermatt | Svájc – A svájci Uri kantonban található Andermatt és a graubündeni Sedrun között immár több mint 40 éve közlekedik a hágóút téli lezárásának idején az (eredetileg FO, majd) MGB által üzemeltetett autószállító vonat. Az Oberalp-hágó legmagasabb pontja 2044 méteren található, ahol a hóeltakarítás már nem egyszerű feladat, a közutat régi svájci hagyomány szerint le is zárják az első nagyobb hóeséstől általában húsvét előttig. Aki mégis autóval szeretne átkelni a hágón, annak eddig volt lehetősége erre, napi 2-3 autószállító vonat közlekedeik 2023. április 10-éig, azaz húsvét hétfőig. A hír azonban ezalkalommal az, hogy a jövő télen ez a szolgáltatás nem indul el újra. A több évtizedes üzem után az MGB leállítja az autószállítást Sedrun és Andermatt között, a gyakran nagyon alacsony kihasználtság miatt már régóta veszteséges volt. Így az itt autózni kívánóknak marad a több órás alternatív útvonal északra vagy délre, aminél gyakran gyorsabb kivárni a hóolvadást.

MGB Deh 4/4 22 Typ BVZ (Nätschen, UR/CH)
Andermattból kapaszkodik fel a fogasléces szakaszon Nätschen és az Oberalppass felé az egyik MGB autószállító vonat. Idén húsvét hétfőn közlekedik majd utoljára.
(fotó: Justin Meckmann)


Végső nyughely két RhB mozdonynak


Pontresina | Svájc – Elsőként a picike tolatómozdony, a Bernina-vasút De 2/2 151-ese talált magának a nyugalmazáson túli életet. A nosztalgiaállományt fenntartó Club 1889 és egy magánember segítségével ugyanis sikerült megmenteni az újrahasznosítástól. Az utóbbi években Poschiavóban szolgált, 114 (!) éves kismozdony a vasútépítés korából végül Pontresinában talált magának helyet. Itt egy helyi vállalkozó udvarán, nem messze az állomástól fog majd mini kávézóként üzemelni. Jó hír ez a vasút szeretőinek, ennek a tolatómozdonynak sajnos más jövője nagyon úgysem lett volna. Aki szeretné a következő svájci utazása során meglátogatni, az keresse a Wohlis Kutschbetrieb lovardáját, ennek udvarán áll a szobormozdony. Hogy pontosan mikor lesz belőle üzemelő kávézó azt még nem tudjuk, de remélhetőleg a nyári szezonra elkészül.

Utolsó útjára indul Poschiavóból a kis narancssárga tégla, 114 év szolgálat után végre pihenhet.

Az előkészített vágányra daruval emelték át, innen már nem mozdul, de ha minden jól megy azért lesz társasága. A mostani helyén Pontresinában egyébként a vonatból is látni, az állomás előtt balra lent.
(fotók: Club 1889)

Luzern | Svájc – A héten egy másik mozdonyszállítás is történt, a legkisebb után az egyik legnagyobb nyugalmazott mozdony is új lakhelyre talált. A tavaly leállított Ge 6/6 II-es széria 702-es számú gépe költözött el Landquartból a Luzernben található Verkehrshausba. Itt, két régi RhB cementkocsi társaságában lesz majd része a kiállításnak. A hasonló történeteket követőkben rögtön felmerülhet, hogy vajon meddig marad itt a mozdony, hiszen az RhB egyik Ge 4/4 I-ese már megjárta a Verkehrshaust és utána még visszatért aktív szolgálatba. Ilyesmi most nincs tervben, de a luzerni múzeumo fluktiációját ismerve nem lenne meglepő ha nem ez lenne a legvégső nyughelye a mozdonynak. Ezt már a következő hetekben is meg lehet látogatni, a Verkehrshaus „House of Energy” kiállításának lesz része. A sorozatból az RhB a 707-es számú gépet tervezi nosztalgia célokra megtartani.

Útra kész a 702-es Landquartban. Ez lesz az utolsó nagyobb útja és ezt is közúton teszi meg. A vasúti szállítás ugyan lehetséges lenne, de jóval bonyolultabb.
(fotó: RhB)


Motorvonatok ajándékba


Oslo | Norvégia – Tizenkét motorvonatot ajándékoz az Ukrán Vasút [Ukrsalisnyzja/Укрзалізниця] számára a norvég állam. A 92-es sorozatú motorvonatokat az állami Norske Tog készíti fel a kelet-európai üzemre a norvég és az ukrán miniszter megállapodása szerint, amelyet a lengyelországi Rzeszów városában tartott konferencia keretében írtak alá. A sorozatból eredetileg 15 darab kétrészes egységet vett a Duewagtól az NSB 1984-1985 során. A 136 ülőhelyes, két Daimler-Benz OM424A motorral hajtott, 140 km/h-s sebességre alkalmas, dízel-villamos erőátvitelű vonatok 2021-ig szolgáltak a menetrend szerinti forgalomban.


Megújul a viadukt


Sepekov | Csehország – A cseh pályavasutat üzemeltető Správa železnic összesen 88,2 millió koronát fordít a Tábor–Písek vasútvonal legnagyobb műtárgya, a Sepekov-viadukt felújítására. A völgyhíd Božejovice és Sepekov között ível át a Smutná folyó völgye felett. A 148 méter hosszú, 10 nyílásos kőhidat 1889-re fejezték be, amikor elkészült maga a vasútvonal is. A Správa železníc szerint elkészülte óta nem kapott komolyabb felújítást a híd, így mindenképpen szükséges a júniustól 2024 áprilisáig tartó munkákat elvégezni. A hídpálya megerősítése mellett számos más munkát végeznek el, azonban a vasúti forgalmat szeptember elejétől november végéig állítják csak le.


Ismét spanyol járművekkel van gond


Stockholm | Svédország – Múlt héten írtuk hogy a DPO kénytelen visszaküldeni a spanyol UNVI által épített buszait, mert azok 3 éves koruk ellenére erősen rozsdásodnak; most újabb délnyugat-európai gyártó termékeivel van gond. Stockholm 2013 és 2021 között vásárolt 40 darab CAF Urbos AXL típusú villamost, amiket három hónapon belül más másodszor kell teljesen kivonni a forgalomból. Ahogy a budapesti és az osloi CAF Urbos-okon, itt is a fékekkel van gond és nem is kicsi: 2023. január 12-én több kocsin is csak a vészfék működött, semelyik másik nem. Ennek oka hibásan kalibrált szenzorok voltak, aminek köszönhetően a jármű lassítására elsődlegesen használt mechanikus fékberendezés nem lépett működésbe.

Összeállította: Berky Dénes, Halász Péter, Mellár Marcell

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.