2011. 11. 22.

Szűkített kínálat

Októberben jelentősen változtatott a fedélzeti étkeztetési szolgáltatásokon a Deutsche Bahn AG. A német vasút  nem áll éppen jól étkezőkocsival sem, ráadásul árat is emeltek és a kínálatot is szűkítették, valamint a nyitva tartáson is változtattak.


Jelentős változásokat vezetett be a DB AG nemrégiben a vonatok étkező és bisztrószolgáltatása tekintetében. A lépések magyarázataként felhozták: januártól augusztusig mindössze 3 millió euró (közel egymilliárd forint) nyereséget termelt a gasztronómiai szolgáltatás – ez alatta van az elvárásoknak. Minderre áremeléssel és az utasok igényeinek felmérése után a kínálat szűkítésével válaszolt a német vasút.
A túlkínálat mellett az is hatással volt a bevételek alakulására, hogy számtalan esetben az étkezőkocsik üzemképtelenek. Jelenleg is van olyan ICE 1-es szerelvény, amely étkezőkocsi nélkül közlekedik, de az InterCity-járatok esetében is sokszor ki kell sorozni a bisztrókocsit a szerelvényből.
Az átlagos német IC-kben jobbára csak az ARkimbz sorozatú bisztrórészes első osztályú kocsikkal találkozhatunk, teljes étkezőkocsi már ritkaság
(forrás: Wikipedia)

A decemberi menetrendváltástól kezdve pedig új nyitvatartási rendet vezetnek be: a gördülő kocsmákban 5 és 23 óra között várják az éhes és szomjas utazókat, míg az első osztályon utazókat 6 és 22 óra között szolgálják ki az ülőhelyükön.
A nyitva tartás korlátozása azért is érdekes kérdés, mert számtalan éjszakai járat közlekedik Németországban, amelyek nappali szerelvényekkel adnak: az ilyen IC és ICE járatokon mellőzni kell majd az étkező- vagy bisztrókocsi szolgáltatásait a fenti időszakban.
Mindeközben pedig magunk is eldönthetjük, hogy mi készüljön a konyhákban: a DB AG szavazásra hívja az utasokat és várja a véleményeket arról, hogy milyen új ételt szeretnének látni jövőre az étkező- és bisztrókocsik kínálatában? A lehetséges jelöltek között a Deutsche Bahn vonatkozó oldalán válogathatunk.
Az étkezőkocsik a menetrendváltás után csak 5 és 23 óra között várják majd az éhes vagy szomjas utasokat
(forrás: Wikipedia)

A kínálat és az ár-érték arány tekintetében persze van mit javítani a DB-nek. Hazai szemmel nézve meglehetősen borsosak az étlapokon feltüntetett árak, de ha azt nézzük, hogy egy bögre németes kávéért 2,80 eurót kell a vonaton fizetni, míg mondjuk az állomásokon ugyanezt 1-2 euróért megkaphatjuk, akkor már a fedélzeti gasztronómia árai sem éppen versenyképesek.
Teljes étkezőkocsi egy német belföldi IC-ben. Ritkaság a teljes étkező a belföldi forgalomban
(fotó: Wikipedia)

Ausztriában nem az államvasút, hanem alvállalkozója, az e-express Catering GmbH üzemelteti a fedélzeti étkeztetést. A belföldi IC, EC, ÖIC és ÖEC vonatokon egyre kevesebb étkezőkocsival találkozhatunk, hiszen a hosszú távú forgalomban egyre több Railjet-szerelvény jelenik meg. Az étkezőkocsikban és a bisztróban is a mintatermékünk presszó és hosszú kávé formájában is 2,60 euróba kerül.
Azt sem árt hozzátenni, hogy a legtöbb DB-s étkezőkocsiban ma már ritkaság a frissen készített étel: jobbára előkészített, mikróban készre főzhető, süthető ételeket találnak. A beszámolók alapján ezek közül azonban a chili con carne továbbra is vállalható minőségben és viszonylag vállalható áron készül – az argentín marhahússal készült ételért az étkezőkocsiban 8,20 eurót, a bisztróban a nagy adagért 8,20; a kicsiért pedig 5,30 eurót kell leszurkolni.

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.