2012. 05. 11.

Felvidéki madár – Gyertyafényben

Különös vendég látogatott Magyarországra. A ZSSK nosztalgiaőzöse – talán mondhatjuk így – egyik legszebb gőzmozdony, a 498 104-es jutott el Budapestre és nem kisebb feladatot kapott, minthogy továbbítsa az Orient Expressz szerelvényének egy részét – az étkezőkocsikat – Budapest-Nyugati és Rákosszentmihály között.




A magyar fővárosban tartózkodó Orient Exrepssz, kihasználva, hogy utasai Budapesten időznek, tesz egy kanyart a MÁV Nosztalgia Kft. gondozásában Budapest és Gödöllő között. A vonatban a VSOE kocsijai mellett a MÁV Nosztalgia Kft. megannyi szalonkocsija is helyet kap, köztük a most felújított, száz esztendős, WR 2347 pályaszámú, teakfa burkolatáról ismert étkezőkocsi is.
A nap egyik főszereplője, a frissen felújított WR 2347-es, a teakfa burkolatú étkezőkocsi

A „Gyertyfény Expreszek” sorában közlekedő vonat jegyárainak meghatározásánál rászolgált a H-MNOS kód alatt ügyködő társaság a nem túl hízelgő „Aranybánya Kft.” becenévre, ahogy emlegetik a vasútbarátok a meglehetősen túlárazott szolgáltatásokról ismert céget. Ámbár aligha mehet jól a bolt, hiszen az indulás előtt néhány órával már féláron kínálták a jegyeket, így akár már 25 ezer forinttól kezdődően részt vehetett valaki az utazáson. de 50 ezerért is vonatozhattak a bátrabbak és tehetősebbek. A legmagasabb kategória viszont maradt az eredeti áron, kerek egymillió forinton. Ezért viszont a következőket kapta a pénzes utas a vacsorán kívül a MÁV Nosztalgia Kft. weblapja szerint:
  • Egy asztalnak a szponzorról történő elnevezése a 100 éves Wagons-Lits Teakfa étkezőkocsin
  • Emléktábla elhelyezése a Vasúttörténeti Park szponzori falán.
  • A 100 éves kocsi történetéről szóló, hamarosan megjelenő könyvben a szponzor neve feltűntetésre kerül.
A vacsora nem mellesleg ennél a fokozatnál a következő menüből állt:
  • Pilismaróti kézműves vaj, Rétki Gábor „tejes embertől”, frissen sült bagettkarikákkal
  • Rakott-préselt harcsa mikro salátákkal és tökmagolajos mustármártással
  • Szarvas gerinc erdei gombákkal friss fűszeres zöldséggel és medvehagyma krémmel
  • Túrótorta bodza fagylalttal, citrusos kivonattal és mandula krokanttal
  • Étcsokoládés trüffel
Ínycsiklandó ugye? De bennünket talán jobban érdekel a mozdony. A vonatot a Nyugati pályaudvar és Rákosszentmihály között a 498 104-es, az egyik legszebb gőzös fogatolta elő. A gőzös legutolsó javítása óta most jár először Magyarországon.
A különleges menet, az Orient Expressz néhány kocsijával kiegészített Gyertyafény-Expressz érkezik Rákosszentmihályra. A vonat élén a szlovák 498 104-es

A ČSD számára 1952-1954 között összesen tizenöt 498.1 sorozatú gőzöst épített a pilzeni Škoda-gyár. Egyöntetűen állítják a hozzáértők: a francia 242P sorozatú gőzösök mellett az Albatros becenevű járgányok az európai gőzmozdonygyártás abszolút csúcsát jelentik. A teljesen kiszerelt szerkocsival együtt 203 tonnát nyomó, 2'D 1' tengelyelrendezésű gőzmozdony engedélyezett legnagyobb sebessége 120 km/h. Azonban megjegyzendő, hogy 1964. augusztus 27-én a 498 106-os a velimi próbapályán 162 km/h-s csúcssebességet ért el. Ez a gép nem mellesleg ma is megvan, üzemképesen vigyáznak rá Brünnben. A másik üzemképes gőzös a szlovákokra maradt, a Pozsonyban szolgáló 498 104-esről van szó. Egy harmadik gőzös is túlélte az 1973-1980 közötti selejtezését a sorozatnak, a Lužná Rakovníkában lévő gyűjteményben várja sorsát.
Az Albatros méltán nevezhető az európai gőzmozdonygyártás esszenciájának

A most hazánkban tartózkodó masina 2005 és 2009 között teljeskörű felújításon esett át, miután lejárt a fővizsája. A munkákat részben a ruttkai, részben a pozsonyi fűtőházban végezték. Az első próbaköreit 2009. november 17-én teljesítette a pozsonyi fűtőház parádéslova.
A gép szombaton 15 órakor indul vissza Budapestről, a Vasúttörténeti Parkból Pozsonyba.
A vonatot Rákosszentmihály és Gödöllő között a GYSEV 470 501-ese, az Erzsébet királynénak emléket állító masina továbbítja, az Albatros a vonatról való lejárás után vissza is tért a Vasúttörténeti Parkba.
Gőzös nélkül már kicsit másabb képet mutat az Orient-Gyertyafény. A vonat élén a GYSEV 470 501-ese. A mozdonyvezető a különleges menetek szakavatott vezére, Dani Szabolcs

A vonat végén az M61 001-es is ott volt

A vonat érkezését, különösen az Albatros és a Nohab szereplése miatt megannyi vasútbarát várta. Ki tudja mikor volt egyszerre ennyi civil ezen az állomáson, ahol az ötvenes évek óta nincs személyforgalom
(fotók: Halász Péter)

Halász Péter

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.