2013. 08. 31.

Vasúti fékezés XXXVII. – A Nagy Vízen túl – 1. rész

Az Egyesült Államok vasútjairól mindenkinek beugranak – az átláthatatlan vállalati struktúra után – a monstre tehervonatok, melyek több kilométeres hosszukkal, irdatlan terhelésükkel és a vonatban elosztott több mozdonnyal történő hajtással és fékezéssel Európában elképzelhetetlenek lennének. De vajon hogyan lehet ezeket a vonatokat fékezni? Bizonyos szerencsétlen események kapcsán pár héten keresztül az USA vasútjainak történetében és fékes világában fogunk kalandozni.

2013. 08. 30.

Új útvonalon a 13A

Úgy tűnik, meghallgattatott a Mariahilfer Straße új forgalmi rendje miatti felzúdulás. A Wiener Linien ugyanis augusztus végétől – szombatonként legalábbis – új útvonalra tereli a gyalogoszónában közlekedő 13A jelzésű buszt.

Az év állomásai 2013-ban: Göttingen és Oberursel

A német Allianz pro Schiene idén is megkereste az év vasútállomását. A két kategóriában már eredményt is hirdettek: a nagyvárosok között Göttingen, a kisvárosi pályaudvarok közül Oberursel viselheti a megtisztelő címet. A különdíjas Murnau állomása lett.

Szolnoki műhelytitkok

REV Sl és egy dátum. Sokszor láthatjuk a MÁV és a GYSEV személykocsijainak oldalán e feliratot. A szolnoki műhelyben készült fővizsgákat jelzi ez a felirat. A MÁV-csoport most megmutatja a klímakamrát is megjárt IC+-kocsik szülőhelyét az érdeklődő közönségnek is.

2013. 08. 29.

Quo vadis, záhonyi fürdős?

A „záhonyi fürdős” a magyar vasúti égbolt igazi állócsillaga, a belföldi járatok között minden bizonnyal a „legek” járata. Övé a leghosszabb menettartam, a végtelenbe vesző kocsisor - valamint az állandó és sokszor a végtelenbe vesző késések kétes rekordja is. A MÁV-csoport a jelek szerint képtelen megbirkózni a saját maga szabta feladattal. Tervezési hibák, vagy hálózati szintű impotencia? Ezt a kérdést feszegetjük írásunkban.

Magánzó Škoda

A csehek alighanem igen jól állhatnak a 380-as sorozatú gépekkel – a 380 011-es ugyanis nem a ČD, hanem a Prvá Slovenská Železnica, a PSŽ vonatait húzza, mégpedig Magyarországon.

2013. 08. 28.

Félóránként repülő hamburgiak

Sűrítené a Berlin és Hamburg között közlekedő vonatok követését a DB AG. Az egyik leginkább igénybe vett viszonylaton akár félóránként is követhetik egymást az ICE-szerelvények.

Gőzös emlék

Javában zajlik a Budapest és Esztergom közötti vasútvonal felújítása. Jó ideje nem járt emiatt egykori királyi székvárosunkban nosztalgiavonat – igaz, az utóbbi időben egyébként is ritkán jártak gőzösök az „egomi oldalban”. De nem volt ez mindig így...

2013. 08. 27.

Bejárták a kettes metrót

A sajtó képviselőinek szűk körét hívta meg a közelmúltban a Wiener Linien egy bejárásra. A téma persze mi lehetett volna más,  mint az U2-es metró új szakasz az Aspernstraße és a Seestadt között. A vonal már metrókocsikkal is járható, indul a próbaüzem.

Utazó Alstomok

Csak jönnek és jönnek az Alstom Metropolis szerelvényei – immáron a 4-es metróhoz. A kocsik közúton érkeznek, ellentétben az orosz metrókocsikkal, amelyek viszont „saját” lábukon jutottak el a gyárból Budapestre.

2013. 08. 26.

Új forgalmi rend a Mariahilfer Straßén

Egyre kevesebben vannak azok, akik még emlékeznek arra, amikor a bécsi Mariahilfer Straße forgalmas főútvonal volt: az autók és a buszok között villamosok kocogtak a Ring felé. Mára ez már a múlt, sőt, az autók egy részét is kitiltották a neves bevásárlóutcából augusztus közepén.

Éles üzemben a német vonatkövető

Elindult a német vasút vonatkövető rendszere, az osztrák vasúthoz hasonlóan Zugradar névre hallgató szolgáltatást az ÖBB után néhány hónappal indították útjára. A még csak bétatesztként működő oldal komoly előrelépés az utastájékoztatásban a DB AG részéről.

2013. 08. 25.

Videóajánló – XXXIII. rész: az Estación del Norte végnapjai

Ezen a héten mutattuk be az újragondolt madridi Principe Pio vasútállomást, lánykori nevén az Estación del Norte-t. Mai archív válogatásunkon ugyanez a pályaudvar köszön vissza a nyolcvanas évekből, még javában Északi pályaudvar néven és távolsági vonatokkal. Az állomás mellett a vonatok önmagukban is érdekesek: spanyol-japán koprodukcióban készült B'B'B' tengelyelrendezésű villanyomozdonyok, mára kihalt hálókocsitípusok és megannyi, az ibériai széles nyomtáv elzárt világában létező egyéb kocsifajta.

2013. 08. 24.

Volt egyszer egy Nyugati…

…avagy a pályaudvar mindennapjai 2007–2008 táján: Amicus, 18–20. vágány, festékszagú 4xx-as BDt-vezérlőkocsik, némi izgalom a csarnokban, és persze „menetrenden a jövő”.

Tramwaytag Favoritenben

Idén szeptember 7-én tartják a bécsi villamosünnepet. A 29. alkalommal megrendezendő program helyszíne ezúttal a favoriteni kocsiszín lesz. Az idei villamosünnepet pedig a Wiener Linien egy igazi villamossal is reklámozza!

2013. 08. 23.

„Kicsit” késett a Dacia

Közel hét és fél óra késéssel ért Bécsbe a Bukarestből érkező Dacia nemzetközi gyorsvonat. A késés oka egy felsővezeték-szakadás még a román határállomáson, Kürtösön.

NEU4 – megújul a 4-es metró

A következő évek során nem csak új metrót kap Bécs – október 5-én az U2-es keleti, majd 2017-ben az U1-es déli hosszabbítását –, hanem a meglévő vonalakat is felújítják. A sort az U4-es vonal nyitja, ahol komoly munkákat kell elvégezni, azonban a forgalmat a lehető legtovább fenntartják. A „NEU4” névre keresztelt projekt 2014-ben indul.

Büntetés a DB-nek – mindez csak a jéghegy csúcsa?

Pénzbüntetéssel fenyegeti a DB AG-t a Bundesnetzangentur. A hálózatos szolgáltatásokért felelős szövetségi hatóság a pályavasutat a személyzethiány okozta fennakadások miatt 100 ezer euróra büntetné. Emellett a mainzi helyzet miatt további 250 ezer eurós pönálé fenyegeti a DB Netz AG-t.

2013. 08. 22.

Állomás újragondolva – Madrid, Principe Pio

Madrid nagy vasútállomásai közül mára három maradt üzemben – az Atocha, a Chamartín és az Estación del Norte. Közülük a harmadikat napjainkban már nem ezen a néven érdemes keresni, hanem Principe Pio-ként. A névváltoztatás mögött komoly hálózatfejlesztés, és ennek részeként az állomás szerepének teljes újragondolása rejtőzik – a végeredmény mintaként szolgálhat a megváltozott szerepű állomásépületek ésszerű és ízléses felhasználására. Képriportunk következik a spanyol főváros egyik gyöngyszeméről!

Országos vezérhiány

Egyre komolyabb méreteket ölt a személyzethiány a DB AG-nál. A mainzi problémákról már beszámoltunk és emlékezetes, hogy Berlinben és Münchenben is gondokat okoz(ott) a gyorsvasúti üzemben a mozdonyvezetők alacsony létszáma. Mindeközben olyan groteszk helyzetet teremtett az élet, amire eddig nem volt példa: a személyzethiánnyal küszködő Berlinben győzködik a vezéreket, hogy menjenek át a személyzethiánnyal küzdő Bajorországba.

2013. 08. 21.

Másodpercekért küzd az SBB

Még pontosabb vonatokat, rövidebb utascserét és ezáltal rövidebb utazási időt szeretne az SBB. A helvétek ezért új utastájékoztató rendszert tesztel öt állomáson – ha beválik, akkor mindenhol lesz ilyen.

FFM 125

Augusztus 18-án tartották a frankfurti főpályaudvar születésnapját: 125 évvel korábban ezen a napon indult meg a forgalom a hatalmas csomóponton. A születésnapot éjszaka egy különleges showműsorral kezdték.

2013. 08. 20.

Emeletes kocsikkal a világ körül

Tegnapi cikkünkben a DB emeletes kocsijainak magyarországi próbaútjait elevenítettük fel archív képekkel, ma pedig világ körüli útra indulunk az emeletes kocsik nyomában. Amint látni fogjuk, szinte nincs olyan űrszelvény-korlátozás, amibe nem passzíroztak még be emeletes kocsit. De vajon mi fán terem a galériás kocsi, és milyen emeletes vonat van a karibi szigetvilágban?

2013. 08. 19.

Emeletes emlék

Jó néhány éve már, hogy közel egy hónapot Magyarországon „haknizott” a Bombardier három kocsiból álló emeletes vonata, amelyet a DB AG-tól bérelt 218-as sorozatú dízel vontatott. De már ott és akkor felmerült, hogy bizony nem ez volt az első hazai emeletes-szereplés. Ezúttal egy közel húsz esztendővel ezelőtti történet következik.

2013. 08. 18.

Videóajánló - XXXII. rész: Cass Scenic Raiload

Múlt heti ajánlónkban a hazai vaspályákon ismeretlen áttételes erőátvitelű gőzmozdonyokkal ismerkedtünk meg, ma pedig egy olyan múzeumvasútra látogatunk el, amelynek flottáját teljes egészében ilyen lokomotívok alkotják. További apropó, hogy a USA egyik leghíresebb múzeumvasútja, a 112 éves Cass Scenic Railroad idén ünnepelte 50 éves születésnapját. Hogy is van ez?

2013. 08. 17.

Vasúti fékezés XXXVI. – A kormányszelepek tartozékai

Az előzőekben megismert két- és háromnyomásos kormányszelepek a legegyszerűbb formájukban nem kifejezetten alkalmasak a gyakorlati üzem vitelére, a ténylegesen használható, valós igényeknek is megfelelő kormányszelepek többsége tehát rendelkezik olyan alkatrészekkel, melyek az elvi kialakításon nem találhatók meg, jelenlétük azonban alapvető fontosságú.

2013. 08. 16.

Egyre elégedettebbek az utasok a vasúttal – legalábbis Ausztriában

Az osztrák szövetségi vasút az utóbbi időben látványos balesetekkel és vitatható pénzügyi hatékonyságával is felhívta magára a figyelmet, ám a legutóbbi utaselégedettségi felmérések eredményei szerint az utazóközönség értékeli a vasút személyszállítás fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseit. Mit mutatnak az ÖBB elégedettségi felmérésének és a Verkehrsclub Österreich vizsgálatának számai 2013-ban?

Büntetés a későn érkezőknek

Berlinben komoly „divat” felszállni az éppen az ajtókat záró S-Bahn-szerelvényekre. A vonatok ilyenkor ugyanis még nem indulnak azonnal, hanem a peronon szolgálatot teljesítő térfőnöknek vagy a járművezetőnek meg kell győződni az ajtók zártságáról, csak ezután indulhat. Viszont a nem idejében záródó, visszanyitó ajtó sokszor értékes perceket vehet el a vonattól.

2013. 08. 15.

Román kocsival jön a RegioJet

A DB AG 2014 decemberi menetrendváltástól kezdve nem a ČD-vel, hanem a RegioJettel üzemelteti közösen a Prága, Berlin és Hamburg közötti nemzetközi járatokat. A cseh magánvasút a feladathoz új beszerzésű személykocsikat szerez be – Romániából.

A legvidámabb barakk vasútja

Az utóbbi napok-hetek során számtalan alkalommal találkozhattunk az 1970-es, 1980-as évekből származó, magyarországi fotókkal. Mostani ajánlónk azonban ezekhez képest is igazi csemege: a vasfüggönyön bőven túl, a keleti végeken is kalandozott a német fotós.

2013. 08. 14.

Klederingi siklás

Ahogy arról hírt adtunk már: a bécsi központi rendezőben, Klederingen kisiklott több teherkocsi. Hat tartálykocsi siklott ki a gurítódomb melletti vágányon. A hatból négy kocsi még a helyszínen van, a szakemberek a rakományukat fejtik át. A pálya komolyan megsérült.

Teherkocsik siklottak ki Klederingen

Három-négy teherkocsi siklott ki Bécsben, a klederingi rendezőben. A Wien Zentralverschiebebahnhofként is ismert létesítményben a gurítódomb térségében siklott ki és fordult az oldalára három-négy tartálykocsi. Több részlet egyelőre nem ismert. A baleset az Ostbahn forgalmát nem hátráltatja, az ÖBB ilyenről nem adott tájékoztatást. A teherforgalomban azonban bizonnyal komolyabb fennakadásokat okoz majd a baleset. Kép a hajtás után.

Újra busz jár az Óbudai-szigetre!

Közel két évtized után újra bekapcsolódik a tömegközlekedésbe az Óbudai-sziget. A BKK augusztus 17-én, szombaton indítja be a 226-os jelzésű buszjáratot, amely hétvégén és ünnepnapokon közlekedik majd a Nyugati pályaudvar és az Óbudai-sziget között.

Önállósodik a Thalys

Önálló társasággá válhat az SNCF és az NMBS/SNCB által közösen működtetett operátor, a Thalys. A Párizs, Brüsszel, Amszterdam és Köln közötti nagysebességű vonatokat működtető társaság 2015-ben áll a saját lábára.

Lassan minden a régi lesz

A nyári árvízkárokat sikerül olyan gyorsan helyreállítani, hogy heteken belül ismét visszaállhat a megszokott közlekedési rend a Berlin és Hannover közötti nagysebességű pályán – jelezte a DB AG. Most sokszor több mint egy órás kerülőt jelent a vonatoknak az árvíz miatti vágányzár.

2013. 08. 13.

Nosztalgia-csomópont a Kalefon

Másodszorra veszik birtokba a nosztalgiavillamosok a Széll Kálmán teret. A tavaly őszi rendezvényt ezúttal nyáron ismétlik meg a BKV munkatársai: augusztus 25-én, vasárnap négy vonalra is indulnak a nosztalgiajáratok a Széll Kálmán térről.

Vége a Szigetnek, úton a Sziget-vonatok

Vasárnap véget ért az idei Sziget fesztivál és hazatértek a bulizók. A MÁV-START menetrend szerinti mentesítővonatokkal készült – egy magyar és egy osztrák szerelvény dolgozott Budapest és Bécs között. A legendás holland vonatok is útnak indultak a vidám „rakománnyal” – immáron hazafelé.

Zusi 2: 41, 42

Nem kell előkeresni a rejtjelkulcsot mostani cikkünkhöz. A cím jelentése ugyanis egyszerű: megjelent a 41. és a 42. kiegészítőcsomag a Zusi 2 legutóbbi, CD14-es kiadásához. Igazán komoly újdonság nincs, de azért bővült a Netz Nordbaden hálózat egy nagyobb szakasszal.

2013. 08. 12.

Nincs személyzet, nincs vonat

Jó két hete érik a botrány a mainzi főpályaudvar körül. Most alighanem komoly mértékűre dagadhat a balhé, ugyanis hétfőtől még több vonat kerüli el a rajna-pfalzi tartomány székhelyének főpályaudvarát.

Osztrák Vectron

Egyetlen Vectron-mozdonyt rendelt az osztrák Cargo Service GmbH, röviden a CargoServ a Siemensnél. Az augusztus 7-én aláírt szerződés szerint a mozdonyt 2014 februárjában kell leszállítania a gyártónak.

2013. 08. 11.

Videóajánló - XXXI. rész: áttételes gőzmozdonyok

Az elmúlt vasárnapok ajánlóiban csuklós gőzmozdonyokkal ismerkedtük, elsőként a Mallet-rendszerű Big Boy-ok, másodjára pedig a hazai szemszögből már egzotikusnak tekinthető Garratt-mozdonyok kerültek terítékre. Ma egy újabb egzotikum nyomába eredünk - témáink a hazai vaspályákon jobbára ismeretlen áttételes erőátvitelű gőzmozdonyok. Heisler, Shay és Climax - vajon miféle csodabogarak lakoznak e nevek mögött?

2013. 08. 10.

Hegyi villamos spanyol módra

A Madrid környéki elővárosi vasúthálózat térképét böngészve a bal felső sarokban árválkodik egy mindössze három állomásos vonal, melyet C-9 számon illesztettek az elővárosi vonatok számozási rendszerébe. Az egyszerű viszonylatjelzés mögött azonban nem kifejezetten ingázókat kiszolgáló vasútvonal, hanem a vasútbarátok számára egészen egyedülálló élmény húzódik meg. A frissen felújított Cercedilla–Cotos hegyi vasúton jártunk.

2013. 08. 09.

Szigorúbb jelzőzés

A július végi súlyos, az egyik mozdonyvezető életét követelő vasúti baleset után az SBB bejelentette: felgyorsítják a korszerű vonatbefolyásoló rendszerek telepítését a svájci vasúti hálózaton.

Kedvezményes jegy Pálházára

Az augusztus 17-i pálházai „Kisvasútra fel!” rendezvényre alkalmi, 50%-os kedvezményt biztosít a MÁV-START a program résztvevőinek, így könnyítve meg az utazást a zempléni hegyek között kanyargó erdei vasúthoz.

Metróépítés hírverés nélkül

Nem ad ki naponta sajtóközleményt a Wiener Linien az alagútban történtekről, viszont ettől függetlenül a sajtófotókból jól látható: komoly tempóban halad az U1-es metró déli hosszabbításának építése.

2013. 08. 08.

Mesztegnyői képeslapok

A Balaton közelében akad egy igazi erdei vasúti romantikát kínáló kisvasút, amely az utóbbi időben némi fejlesztést is megélt balatonfenyvesi társánál sokkal kevésbé van szem előtt. Pedig a Mesztegnyő és Felsőkak között erdőkben és halastavak mellett futó vonal igazi ékszerdoboz, melyet érdemes felkeresni – amíg lehet. Képriportunk következik!

Folytassa, Alföld!

Tovább bővült a Microsoft Train Simulator zászlóshajója, az Alföld pályahálózat. Ezúttal Miskolc a cél.

2013. 08. 07.

Menetrendváltozás metróátadással

Hétköznapokon sűrűbben járnak és nagyobb kapacitással állnak az utasok rendelkezésére a tömegközlekedési járatok az osztrák fővárosban. A Wiener Linien idén ősszel – igazodva a hálózatnak az U2-es metró átadásával való átszervezéséhez – új menetrendet vezet be szerte a városban.

Vízhiány a DB-nél

Aki a nyáron járt Németországban, meglehetősen furcsa látvánnyal találkozhatott, ha egy ICE 1-es szerelvényt látott. A szokásosnál jóval koszosabb szerelvények megjelenésének oka egyszerű: vízhiány volt a német vasútnál.

2000.

Ahogy eme bejegyzés címe is mutatja, ez a kétezredik posztunk a RegionalBahn oldalain. Az elmúlt több mint két év alatt kétezer bejegyzés született, ami nem csekély teljesítmény. Ezúton köszönjük szerkesztőinknek, állandó vagy alkalmi szerzőinknek, hogy segítettek és bízunk benne, hogy a következő kétezer írás elkészítésében is segédkeznek. A legnagyobb köszönet pedig az Olvasót illeti: akiért megéri mindezt csinálni. Köszönjük!

A RegionalBahn csapata

A bal oldalon látható képet Halász István készítette Zürich főpályaudvarán az SBB 460 092-es pályaszámú mozdonyáról 2005. július 22-én.

2013. 08. 06.

Itt az új Qando!

A Wiener Linien július legvégén jelentette be és tette egyidejűleg elérhetővé Qando névre hallgató járatinformációs alkalmazásának legújabb, 4-es verzióját. Ezúttal nem menetrendváltáshoz kapcsolódóan, hanem a nyári uborkaszezonban váltottak új verzióra, mely komolyabb változásokat is hozott. Kereshető bérautók, megújult térkép, búcsú a piros villamost ábrázoló piktogramtól – kattintsanak részletes tesztünkért!

Szerződtek a Škoda-csodákra

Aláírta a DB AG és a cseh Škoda a Bajorország számára épülő 109E sorozatú villamosmozdonyok és emeletes ingavonatok szállítására vonatkozó szerződést. 110 millió eurót, hozzávetőleg 33 milliárd forintot fektetnek a beszerzésbe.

2013. 08. 05.

Kevesebb lesz a cseh jeti

Könnyen lehet, hogy mégsem lesznek cseh jetik. A cseh kormányválság nyomán ugyanis új vezetést kapott az állami vasúttársaság is és most már egyáltalán nem biztos, hogy annyira szeretnének Railjeteket beszerezni. Az pedig szinte biztos, hogy az opciós nyolc szerelvény a Siemens nyakán marad.

Megfújták az S-Bahn-logót

Eltűnt az értékes és egyben historikus S-Bahn-embléma az Ostkreuz Sonntagstraße-i kijáratától. Az embléma az új állomást díszítette volna vagy múzeumba került volna, de ez most meghiúsult. Valaki megelőzte a vasutasokat a leszereléssel.

2013. 08. 04.

VV. - XXX. rész: Garrat-rendszerű gőzmozdonyok

Az elmúlt hetek videóajánlóiban belemerültük a gőzmozdonyok világába. Először a sebességrekorder gőzős és családja, illetve konkurenseik, majd a legnagyobb gőzösök egyike, a Big Boy került terítékre. Mai ajánlókban is a méret dominál, ám más megközelítésben. Mit tudtak tenni a mérnökök abban az esetben, ha az igazi gigászok bevetésére alkalmatlan pályákon kellett növelni a vontatási teljesítményt? A tapasztalatok szerint az egyik legjobb válasz erre a kihívásra a hazai vaspályákon ismeretlen Garratt-rendszerű gőzmozdony.

2013. 08. 03.

Vasúti fékezés XXXV. – A háromnyomásos kormányszelepek

fotó: Nánási Zoltán • © www.RegionalBahn.hu, 2013
A kétnyomásos szelepek működésének, valamint a kormányszelepek fejlődésének rövid áttekintése után rátérünk a jelenleg futó legnagyobb példányszámú kormányszelep-család ismertetésére, különös tekintettel a magyar vasúton alkalmazott leggyakoribb típusra (Knorr KE).

2013. 08. 02.

Kis villamos, nagy felújítás

A nyáron nagy munkába fogtak a berlin melletti Schöneiche-Rüdersdorfer Straßenbahn, az SRS vonalán. A méteres nyomtávolságú pályán közlekedő villamos vonalán a rüdersdorfi városi szakaszon újultak meg a sínek, ezzel befejeződött a 2006 óta tartó pályafelújítási program.

Írásaink kommentálására a RegionalBahn Facebook-oldalán van lehetőség.